Képeinek fekete-fehér világát, sajátos stílus jellemzi, ami fotózási metódusának köszönhetően egyedülálló, egyben rá jellemző dimenziót kap, aminek középpontjában mindig és mindenhol maga az ember áll…
1996 -ban határoztam el, hogy szeretnék a fotográfiával komolyan foglalkozni – kezdi a beszélgetést Olasz Tamás. Ez nálam úgy történik, hogy ha valamit elhatározok, akkor azt meg is valósítom. Például gimnazista koromban mindenáron el akartam jutni Mongóliába. Dolgoztam, és egy évig gyűjtöttem azért, hogy megkeressem rá a pénzt. 17 évesen, harmadikos gimnazistaként, két hónapot töltöttem egyedül ebben az ázsiai országban, ahol a tajga-erdősségek növényeit gyűjtöttem. Azután, még kétszer jártam ott, ahol botanikusként a terület mohaflóráját dolgoztam fel. Majd 1993-ban beindítottam vállalkozásomat, mely az egzisztenciális hátteret biztosítja, mivel azonban nem a pénz motivált, úgy éreztem, hogy valami olyan dolgot kell csinálnom, amiben ki tudom fejezni önmagam. Ez pedig a fotográfia volt. Starter György és Kerekes Gábor az ASA fotóstúdió tanárai, adtak egy olyan lökést számomra, ami meghatározó volt az élelemben, és ettől kezdve gyakorlatilag a mindennapjaimat tölti ki a fotográfia.
Hogyan vált szét egymástól a botanikus és a fotográfus Olasz Tamás életében, majd miként kerekedett felül benned a fotózás iránti vonzalom?
Még egyetemista koromban, elkezdtem sziklamászással foglalkozni, és ez elvonta a figyelmemet a moháktól, a biológiától - ami már nem jelentett többé kihívást a számomra. Egyáltalán, a nyughatatlan „énem” kerekedett felül bennem és szüntelenül kerestem a számomra érdekes dolgokat az életben, ami persze még sok melléktevékenységgel párosult, de végül minden próbálkozást felülírt a fotózás, úgyhogy emellett döntöttem. Hogyan kerültél kapcsolatba az ASA –val és mit adott számodra a velük való találkozás? Valamilyen hirdetés útján jutottam el hozzájuk -már nem emlékszem pontosan - és egyszerűen jelentkeztem náluk, majd felvettek a kezdő csoportba. Ráadásul a jelentkezést nem is én intéztem, hanem az első feleségemet kértem meg, hogy intézkedjen helyettem. Arra a kérdésre, hogy mit adott számomra az ASA azt kell válaszoljam, hogy elsősorban szemléletmódot. Számomra nem az volt a fontos, hogy technikailag mindent elsajátítson az ember, jó persze az is fontos, de mindenek felett az a szemléletmód volt számomra a meghatározó, amit az ott előadó tanároktól kaptam, Vékás Margit, Herendi Péter, Benkő Imre és mások előadásain hallottam. A tanfolyam elkezdődött és én egy hónappal később, már el is mentem Nepálba.
Fényképezni?
Igazából nem, bár vittem magammal gépet, valójában egy lepkegyűjtő barátomat kísértem
el az útra. Mind emellett azt az útbaigazítást, ami az ASA –ban rám ragadt, rögtön el tudtam kezdeni a gyakorlatba is áthelyezni, egyszóval kipróbálni magam. Igaz, ehhez nem kell Nepálba utazni, hiszen ezt itthon is megteheti az ember, de nekem így sikerült. Egyébként számomra a téli időszak az, amikor fotózni tudok. Erre tudatosan készülök mindig, ilyenkor csak erre koncentrálok. Nepál is ilyen időszakra esett. Ez, azóta is így működik az életemben. Amikor itthon beáll a tél, akkor én melegebb tájakra utazom, hogy a megfelelő témát megkeressem. Fotózás szempontjából is érdekes országnak bizonyult például Kuba, Bolívia, vagy India, ahová többször visszatértem.
