Fotó MagazinMándi Emese

Fotó Magazin | 2010. Szeptember 27., Hétfő 19:00

Mándi Emese
example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group example_group
Az elmúlt évben az FotoVideo Év fotósa pályázatának második díját nyerte. Saját bevallása szerint igazán 2007-ben kezdett el fotózni, de ezt megelőzően és az elmúlt három év alatt is sok minden történt vele

Többek között, szerényen szólva olyan pályázatokat nyert meg – kezdő fotósként – amiről mások, sokéves fotós múlttal is csak álmodni mernek... A fényképezés iránti vonzódás sokkal korábban indult, csak éppen nem vettem észre – kezdi a beszélgetést Mándi Emese. Már gyermekkoromban is arról álmodoztam egy-egy szép kép láttán, hogy bárcsak egyszer én is tudnék ilyet készíteni. Ha megláttam egy fotóst a nála lévő táskával, vagy egy komolyabb géppel, arra gondoltam – ha egyszer nekem is lenne ilyenem -  nem folytatom, mert ez így volt szinte mindig is. Középiskolás koromban egy kis filmes kompakt kamerával fotózgattam, és a képeim pozitív visszhangra találtak, ami nagyban növelte az önbizalmamat. Aztán ez a kis gép szép lassan tönkrement és utána pár évig nem fotóztam. Közben jöttek be a digitális kompaktok, de nekem nagyon lassúnak tűntek, így nem igazán rajongtam értük, már csak azért sem, mert engem mindig is a pillanatok érdekeltek, amikhez viszont gyors expozíció kellett. 

 

2006-ban, amikor a második diplomámat végeztem, a szüleim megkérdezték, hogy ajándékként mivel lephetnének meg, és akkor már habozás nélkül rávágtam: egy fényképezőgéppel. Így lehettem boldog tulajdonosa egy Canon PowerShot A530-asnak. Innentől kezdve mindent fényképeztem, naplementétől a szöcskékig bezárólag bármit, ami az utamba került. 

 

       Milyen iskolákat végeztél? 

A első iskolám a Bánki Donát Műszaki Főiskola volt, ahol műszaki menedzserként végeztem, a második diplomámat kommunikációs szakon végeztem a Kodolányi János Főiskolán. Ez utóbbit már munka mellett, ugyanis közben dolgoztam néhány évet az informatikában, először mint szakmai konzulens, majd mint projektmenedzser. Később, miután a  fotózás egyre jobban lekötötte a figyelmemet, kezdtem elveszteni korábbi érdeklődésemet gyakorlott szakmám iránt, végül magam mögött is hagytam mindent és ma már csak a fotózással foglalkozom. 

 

       Mitől vált ez a dolog ilyen fontossá a számodra és mihez kezdtél ezután? 

Egy barátom unszolására elkezdtem az interneten a különböző fotós site-ok után érdeklődni. Azt mondta, hogy ítt sokat lehet tanulni, mert az ember komoly kritikákat kaphat a többi fotóstól. Én pedig elkezdtem feltenni a képeimet. Egyet, kettőt, hármat... a dolog egyre jobban érdekelt. Közben megismerkedtem fotósokkal, vettem egy új Canon 400D-t, ami már technikailag sokkal többet tudott, mint a kis kompakt, és ezzel kinyílt előttem a világ teljesen. 

 

       Fent voltál a képeiddel a neten, jöttek a kritikák, nyilván jók-rosszak egyaránt. Kik voltak azok a fotósok, akiknek a szavára szívesen hallgattál? 

Őszintén szólva ezek a  fotós fórumok – a régi motorosok szerint - évekkel ezelőtt sokkal hasznosabbak voltak, de annak, aki az alapszintről indul, egy bizonyos szintig ma is tud szakmailag adni valamit. Van viszont egy pont, ahol már tényleg minden azon múlik, hogy a  fotósnak milyen szeme van, mit lát, hogyan komponál. Rám igazán nagy hatással az akkori - szintén fotós - barátom volt, aki többek között megtanított arra, hogy a képeimet hogyan érdemes feldolgozni, hogy melyik felvétel az, amiből jobb fekete-fehér változatot készíteni, szóval a legelső lépéseket Ő mutatta meg nekem, és mellette kezdtem el a pályázatokra is nevezni.Tanácsai közül sokat megfogadtam, rengeteget dolgot tanultam tőle, de egy idő után elszakadtam ettől a vonaltól, és attól  kezdve már a saját utamat igyekeztem járni. 

Ha azt kérdeznéd, hogy kinek a képeit szeretem, bevallom, bár figyelem mások műveit is, és vannak iszonyatosan jó fotósok, ugyanakkor semmiképp nem szeretnék senkire sem hasonlítani. úgy érzem, hogy megtaláltam a saját stílusomat, ahol biztosan tudok mozogni és amiben jól is érzem magam. 

 

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.084964 másodperc.