Minden van, ami kell és az is amire semmi szüksége látszólag épeszű személynek, mindenki ott él, aki számít és mégis, olyan otthonos, családias, átlátható és élhetős. Egy hely, ahol lehetsz bátran önmagad, a kutya nem tesz rád megjegyzést bőrszíned, nemzetiséged, ruhaviseleted vagy kinézésed okán. Gyakran emlegetjük a Central park központi tava mellett eltöltött vasárnap délutánt, a Lexington Ave extra boltjait, a Brodway színházait, a Time Square-t,a Grand Zerot, vagy Manhattanban az 51. utca és 2. sugárút környékén azt a mindenki számára megnyitott kertet, melyben egy vízesés, rengeteg fa, madár, mókus teszi elviselhetővé a városi létet. Emlegetjük, jó emlékeket őrzünk róla, de sokunkhoz képest nagyon kevesek kóstoltak bele, milyen arcát mutatja ez a város, amikor munkát keresel, amikor gond, hogy hol lesz este a szállásod, amikor az odahagyott haza már nem az otthon, a választott meg még nem az. És ezen kevesekhez képest is elenyésző azok száma, akik a huszadik században fényképészként keresték New Yorkban az élhető részeket.
Nagyon kevés, mondom, miközben a számítógépemben összegyűjtött, több száz nem Magyarországon (ilyen-olyan, kicsi, nagy, nagyon-nagy) karriert befutott fényképész közül majdnem harmaduk megfordult, élt, dolgozott a nagyvárosban. Elképesztő a lista, alapból minimum 35 név. Miután felebarátaimnak tekintem ismeretlen olvasóimat, ezért kíméletből nem sorolom fel őket, talán csak az ábécé első és utolsó helyén állót. Ezek szerint Arnold Aigle az első, Paula Wright az utolsó. Köztük persze akkora nevek, mint André Kertész, a két Capa fivér vagy Munkácsi Márton. Akiket érdekel, azoknak személyesebb formában szívesen sorolom a többieket is. Miért is ne?
Most három embert emelnék ki –természetesen önkényesen- ebből a sorból. Albók Jánost, a szabót, aki kiváló és nagyon aktív fotográfus is volt, a kivándorolt amerikás magyarok életének legfontosabb dokumentátorát, Sylvia Plachyt, aki ma talán a legismertebb magyar származású kortárs fotósunk odaát, és Szuzanna Szászt, akinek a képeit mindenki ismerte, még ha a nevét nem is, hiszen ő fényképezte a mi gyermekeink születésekor ikonként tisztelt Benjamin Spock csecsemő- és gyermeknevelésről, tartásról írt könyveit. Albók ment ki a legrégebben, kezdjük vele a sort. Egyike volt azoknak, akik miatt íródott ez a két sor: ".. s kitántorgott Amerikába, másfél millió emberünk..."
A kivándorlás lényegéből következően, aki kiment, aki új hazát választott muszájból vagy másból, annak törvényszerűen készült képeiből csak véletlenszerűen került haza egy vagy több. S a véletlenszerűen hazakerült fényképek igen kis valószínűséggel állnak össze fotográfusi életművé, s azokból még ritkább, hogy kiállítás szülessen Az óhazában. Albók esetében ennek a ritka véletlennek lehetünk tanúi. Elképesztő képeket fényképezett a huszadik század első harmadában, felében azokról, akik elmentek, itthagyva életük egy jelentős, meghatározó részét, megpróbálva így-úgy beilleszkedni egy Új Világba. Magyar portrék, életképek, eseményfotók a tengeren túlról. Fantasztikus világ. Volt. Mára már jószerivel csak ezeken a fotográfiákon létezik. Albók életrajza hozzáférhető a róla kiadott katalógusokban, a Fotóművészetben írt cikkekből, nem kezdek bele. Csak egy történetet osztanék még meg Önökkel. Orosz István és Dániel. Ferenc: Ah Amerika! című, zseniális filmjének forgatókönyvében olvastam. Ahogy gyűlik az összespórolt dollár, úgy sokasodnak odakint a magyar bankok, üzletházak. Mind úgy hirdeti magát, mint az egyetlen, mint a legmegbízhatóbb. Németh János, Kokinda Pipacs György és néhány társa felkeresi az egyiket, hogy megtakarított 100 dollárjukat hazaküldjék itthon maradt családjuknak. A hazaküldésnek, mely csak az utalvány kitöltésének öt percéből áll, 12 dollár az ára, ami nekik két heti fizetésük. Általános a szörnyülködés, hitetlenség. Ekkora költség! Nem lehetne olcsóbban? Méghogy olcsóbban? Mit képzelnek? Az nem a bankon múlik. Hát kin? Ferenc Jóskán. A bankár felemeli a telefonkészülék kagylóját. Kapcsolják őfelségét. Ferenc József tiszteletére a munkások ijedten felállnak, fülelnek. Nem lehetne olcsóbban 12 percentnél? Nem lehet. Értettük felség. Miszterek, a császár azt üzeni, nem lehet. Albók még ennek az amerikás magyar világnak volt megszállott fényképésze. De, hogy nem csak dokumentumfotókat készített, igazolhatja, hogy az utóbbi néhány év hazai és nemzetközi fotóárverésein képei igen jó áron kerültek gyűjtők birtokába.
