Lakatos Krisztián az Év fotográfusa megtisztelő cím kitüntetettje, az elmúlt egy éves időszakban kifejtett munkásságért kapta a díjat. Írásunkban munkáiról, sikereiről, és céljairól kérdeztük, miközben bemutatjuk olvasóinknak fantasztiksu makrofelvételeit.
Krisztán képei azt a világot tárják a szemünk elé, amit szabad szemmel csak a gyakorlott természetbarátok vesznek észre. Mind ehhez kifinomult látásra, és nagy technikai tudásra van szükség, amit Krisztián hosszú évek kitartó munkájával sajátított el.
- Mesélj néhány szót magadról, honnan indult a fotózás az életedben?
Amikor a kezdetekre kell visszagondolnom, nem kell a távoli múltra emlékeznem, igazából az első fotózással kapcsolatos élményem egy 2009 –es fotókiállítás volt Győrben, ahova Heincz Norbert budapesti barátom meghívására látogattam el, aki egy Haladó Kortárs fotóstanfolyam zárásaként állította ki több társával együtt a tanfolyamon legjobban sikerült képeit. Itt magával ragadott a hangulat, gyerekkoromtól kezdve szerettem kattintgatni a fényképezőgéppel de komolyabban ekkor határoztam el, hogy szeretnék ezzel a hobbival foglalkozni. Szerencsére abban az időben szabadult fel egy kis időm így belevetettem magam a fotózás rejtelmeibe. Nagyon sokat olvastam a fényképezésről, magazinokból és könyvekből próbáltam elsajátítani az alapjait, illetve közösségi oldalakon tevékenykedtem ahol szintén sokat tanultam. Nagyon sok hatás éri az embert amikor elkezd ilyen oldalakra képeket tölteni, fontos, hogy a dícséretekből és a kritikákból is a jót hasznosítsa, tudjunk szelektálni a sok vélemény és tanács közül.
- Milyen felszerelést használsz, mi az a technika, ami ezeknek a fotóknak az elkészítéséhez szükséges?
Sokat gondolkoztam milyen géppel kezdjek, választásom egy Bridge gépre esett a sokoldalú felhasználhatósága miatt (egyébként amikor kérdeznek én azóta is ezt tanácsolom kezdő fotósoknak) egy Fuji 100FS gépet vásároltam. Nagyon jó volt benne, hogy manuális módban lehetett használni, én így fotóztam, mindig manuálisan állítottam a rekeszt és a záridőt, így hamar rá lehetett jönni a különböző összefüggésekre. Lehetett vele tájképezni, makrózni és akár még portrézni is. Aránylag jó zoommal rendelkezett.
Aztán beszereztem egy tükörreflexes gépet is, egy zoom és egy nagylátószögű objektívvel, majd az idő múlásával jöttek még kiegészítők. Nagyon megszerettem egy halszem objektívet, sok fotót készítek vele. Jelenleg még mindig egy középkategóriás tükörreflexes gépet, egy Nikon D7100 –est használok leggyakrabban, és arra amire én használom tökéletesen megfelel. Nyilván vannak határai, akár színházban egy balett próbán fotózok akár egy sportcsarnokban kézilabda mérkőzést, ahol nem tökéletesek a körülmények, jól jönne még egy kis fény, ilyenkor én inkább átváltok hosszú záridős képekre. Ez sokszor szerencse kérdése is, hogy a pár másodperces expozíció közben sikerüljön egy érdekes mozdulatsort megörökíteni, de ha összejön akkor nagyon látványos tud lenni.
- Milyen kategóriában szeretsz alkotni, illetve van e kedvenc fotós műfajod?
Amikor valaki nekiáll fotózni, célszerű a természetfotózással, tájképezéssel kezdeni, hisz aránylag olcsóbb gépekkel is lehet jó minőségű képeket készíteni, és a téma előttünk hever, ezért lehet sokat gyakorolni is. Sokan hajlamosak leszólni a tájképezést, de igazából ez csak látszólag könnyű műfaj, mert ahhoz, hogy igazán jó képet készítsünk ebben a témában sok mindennek kell klappolni. Minden körülménynek össze kell állnia ahhoz, hogy elkészüljön a tökéletes kép, amit elképzeltünk magunknak. Fontos a helyismeret, honnan jön a nap, hol nyugszik, mikor milyenek a fényviszonyok (és ezen jelenségek évszakonként is változnak) kellenek szép felhők, színek, köd, pára, szélcsend stb. Ehhez türelmesnek kell lenni és addig visszajárni amíg minden összeáll. Az állatok fotózásának gyakorlására nagyon jó lehetőség az állatkerti fotózás, ott is minden állat előttünk van, nem kell napokat várni arra, jól lehet gyakorolni a komponálást és remek pillanatokat lehet elcsípni. Az egyik legsikeresebb ilyen képem egyébként pont egy Budapesti Állatkertben készített fotó.Szép lassan aztán elkezdtem portrézni, idővel pedig az összes műfajban alkottam. Mára elmondhatom, hogy minden kategóriában, az akttól a zsurnalisztikáig vannak nemzetközi pályázatokon elfogadott képeim, díjazott fotóim, és ami különösen nagy öröm például, hogy pont a zsurnalisztika kategóriában bekerültem az Amerikai Fotóművész Szövetség (PSA) Ki kicsoda a fotográfiában 2016 –os kiadványába. Ezért nagy köszönettel tartozom többek között győri sportegyesületeknek, a színháznak, a balettnak, vízilabda válogatottnak, a torna szövetségnek akik megengedték hogy versenyeiken, előadásaikon fotózhassak.
Hogyan készíted képeid a gyakorlatban? Melyik a kedvenc makrofotód és miért?
Nagyon szerencsés helyen lakom, Dunaszegen a Szigetköz szívében élek a családommal, ami a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között található egy gyönyörű tó mellett. A hely adottságai miatt hajnalban szinte mindig pára van, a helyszín tökéletes a tájképezéshez, a természetfotózáshoz, a makrózáshoz. Hajnalban még szinte sötétben szoktam elindulni fotózni amikor időm engedi és nagyon hamar oda tudok érni a bevált helyszínekre. Már csak a szerencsében kell bíznom, hogy összeálljanak azok a bizonyos jó körülmények. Amikor a nap magasabbra kúszik, akkor előkapom a jól bevált Raynox-DCR 250 –es makró előtét lencsémet és a hajnali párában makró alanyokra szoktam vadászni. Ilyenkor még le vannak lassulva a „modellek”, és viszonylag könnyen lehet őket fotózni. Nagyon szeretem ezt a műfajt is, hisz olyan apró titkos világot tudunk ezáltal megmutatni a nézőknek amit szabad szemmel nem lehet észrevenni. Nagyon sok jó makrófotót látni, én a háttér megválasztásával szeretek kicsit többet hozzáadni, egy sárgás levél, egy lilás pulcsi jól jön ilyenkor, mert ezáltal is kicsit kiemelkednek a képek a szokatlan színvilág miatt. Az egyik kedvencem az „Eye ball” című amivel szintén számos díjat sikerült bezsebelnem.
- Hogyan készülsz a pályázatokra?
Amikor komolyabbra fordult a fotózás iránti szenvedélyem, szinte egyidejűleg elkezdtem pályázatokra küldeni fotókat, mert szerettem volna tudni mit gondolnak képeimről neves hazai és nemzetközi zsűriben helyet foglaló szaktekintélyek. Hála Istennek, jól fogadták a fotóimat, szép számmal gyűltek az elfogadások és a díjak, mára a világ harminc országában közel 800 elfogadásom van, fotópályázatokon és alkotásaimmal 85 díjat nyertem. Pár éve barátokkal alakítottunk egy fotós csapatot, a Szigetköz Fotóműhelyt amivel felvételt nyertünk a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségébe (MAFOSZ) így a hazai pályázatokon szinte mindig a Szövetség által támogatott, vagy elismert pályázatokon szoktam szerepelni, míg a nemzetközi mezőnyben az Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) és az előbb említett PSA által támogatott megmérettetésen szerepeltetem képeimet. Nagyon fontos, hogy a már elfogadott képek mellett mindig teszek az anyagba új alkotásokat is, mert a kíváncsiságom nem kopott az eltelt évek alatt sem.
Mit jelentett számodra hogy megválasztottak az Év fotográfusának?
A MAFOSZ a tagszervezeteiben működő fotósoknak, munkásságuk elismerésére és a pályázatokon való részvételeken való ösztönzésére létrehozta az Év fotográfusa kitüntetést. Ezen kitüntetést az eltelt egy éves időszakban (jelen esetben 2015. júniusától 2016. júliusáig tartott) MAFOSZ által védnökölt, vagy elismert és a FIAP égisze alatt megrendezett pályázatokon legeredményesebben szereplő fotós kaphatja meg. Egy táblázatban pontosan fel kell tüntetni a cím megpályázásánál az elfogadásokat, megnyert díjakat és egy pontrendszer alapján kialakul egy összpontszám, ami alapján a legtöbb pontot elért alkotó nyeri meg a címet, amelyből második és harmadik helyezettet is kihirdetnek. Az idei esztendőben még egy megkötés volt, a hazai pályázatokon való megmérettetés ösztönzésére az elfogadások 10 százalékának MAFOSZ által elismert pályázaton vagy FIAP pályázaton kellett összejönnie. (Ez a gyakorlatban azt jelenti hogy ha valakinek van 10 MAFOSZ elfogadása akkor 100 FIAP-ost írhatott mellé.)
Az elmúlt esztendőkben nagyon jó fotósok kapták meg ezt a kitüntetést akik példaképnek tekinthetőek mindannyiunk számára. Idén tán kicsit meglepő eredmény született, természetesen nagyon jó érzés, hogy most nekem sikerült elnyernem ezt a kitüntető címet, nagy öröm ez számomra, de a dicsőségen kívül ez nagy felelősség is, hisz a cím birtokosaként az ember az elődöket és a díj odaítélőit egyaránt képviseli a munkásságával.
