Írásunkban, most bemutatjuk az elméleten túli gyakorlatot is.
Szerző: Horváth Krisztián
Most lépjünk tovább eggyel, és nézzük meg, milyen eszközökre és tudásra van szükséged ahhoz, hogy a gyakorlatban is találkozzanak a néha több évtizedes különbséggel gyártott fotós eszközeink.
Milyen gépekre tehetem fel a manuális lencséket?
Adaptert bármilyen gép és optika közé lehet találni, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a kettő működni is fog együtt. Ahhoz, hogy optikailag is tökéletes legyen az illesztés, meg kell ismerkednünk a bázistávolság, vagy másképpen a vázmélység fogalmával.
Ez az a távolság, mely egy adott vázban a szenzor és a bajonett között található. Egészen pontosan megadja, hogy mennyire lehet "közel vinni" az objektívet a szenzorhoz. Ez azért fontos, mert a lencse a képérzékelőhöz legközelebb állítva adja a végtelen fókuszt (lebegő lencsetagos fókuszrendszereknél ez kicsit más, de az elv változatlan).
A kulcskérdés annak eldöntéséhez, hogy milyen manuális lencsét lehet használni milyen vázakon, az, hogy van-e végtelen fókusz (éles kép végtelen tárgytávolságon) az adott párosítással.
Ha egy adott objektív bázistávolsága nagyobb, mint a rendszeré, amire rátettük, biztosan lesz végtelen, hiszen a lencsék elég közel tudnak kerülni a képérzékelőhöz. Ha a váz bázistávolsága nagyobb, mint a rajta levő optikáé, akkor a lencsék sosem tudnak majd elég közel kerülni ahhoz, hogy bárhol, vagyis a végtelen felé közeledve is legyen éles képünk.
Természetesen nem szükségesek matematikai ismeretek a kérdés eldöntéséhez. A hispan.hu/kompatibilitas oldalon kiválaszthatod fényképeződet és régi objektíved csatlakozását, és azonnal láthatod, hogy a kettő milyen „szerelmi viszonyban” áll egymással.
Milyen vázon érdemes manuális objektíveket használni?
A fenti, a bázistávolságra vonatkozó szabály megismerése után logikusan következik, hogy minél kisebb a cserélhető objektíves fényképeződ vázmélysége, annál többféle optikát tudsz rá feltenni (teljes fókusztartománnyal).
Ezért van az, hogy a MILC rendszerek (Sony E, Olympus/Panasonic Micro4/3, Samsung NX, Fuji X, Canon EOS-M, stb.) gyakorlatilag bármilyen objektívvel elboldogulnak (megfelelően vastag konvertergyűrű közbeiktatásával), míg a tükrös rendszereknél már sok régi csatlakozó-típus kiesik.
Minél nagyobb a bázistávolság, annál nehezebb a helyzet, így például a Canon EF vagy Pentax PK DSLR-ek többnyire elboldogulnak más SLR-re gyártott vintage optikákkal, de a Nikon F vázaknál már szinte minden kiesik a lehetőségek köréből.
Ezen felül bizonyos digitális megoldásoknál gond lehet a fényméréssel vagy a tükör beakadásával, de ezek már az egyedi párosítás függvényei. Egyes régi objektíveket át is lehet alakítani, hogy megfelelő csatlakozással rendelkezzenek, de ez sosem költséghatékony, és végleg tönkreteheti az eredeti kialakítást.
Milyen konvertergyűrűt kell vásárolnom?
A konvertergyűrűkre azért van szükség, hogy fizikai kapcsolatot teremtsenek a géped és az eltérő csatlakozással rendelkező optikád között.
A legfontosabb különbség konvertergyűrű és konvertergyűrű között az anyagminőség és a kivitel. Az acél anyagválasztás a legjobb, de sok esetben, kisebb súlyú optikákhoz bőven elég a magnézium- vagy alumínium-ötvözet is. Ennél fontosabb a pontos esztergálás, hogy az alkatrésze ne szoruljon vázunk bajonettjére. Az eBay-en mindenféle megoldás elérhető szuper árakon.
Sokszor felmerül a chip kérdése a konverteren. Fontos tisztázni, hogy a chipre csupán azért van szükség, hogy bizonyos DSLR gépek (például Canon EOS) fókuszrendszerét becsaphassuk (mintha natív optika lenne a bajonetten), ezáltal előcsalogatva a fókuszvisszajelzést, vagyis a fázisos fókuszrendszer által adott fókuszpontra generált hang- és fényjelzést. Ennek a gyakorlatban nincsen sok haszna, egyrészt mert nagy fényerőkön már túl kicsi a DOF a pontos visszajelzéshez, másrészt a shutter lag miatt az expozíció a tényleges gombnyomásnál később következik be, mialatt a fókuszgyűrű tovább tekerésével még helyes visszajelzés esetén is életlen képet kapunk.
Külön chipre nincsen szükség például Sony E vázak esetén, amik focus peaking rendszerüknek hála valós idejű, a kijelző összes pixelére alkalmazott élesség-visszajelzéssel gyárilag rendelkeznek. Erről később még olvashatsz (ahogy arról is, hogyan zavarhatja össze a fénymérést a chip).
Itt kell szólni azokról a plusz lencsetaggal felvértezett konverterekről, melyek a bázistávolságot hivatottak korrigálni olyan rendszereken, amikre amúgy nem illeszkedne az adott objektív. Ezek erős kompromisszumokkal járnak főleg azért, mert a beiktatott lencsetag jelentősen rontja a képminőséget (rajzolatot), aberrációkat idéz elő, és sokszor el sem fér a tükrös vázban (beleakadhat a tükör vagy az optika hátsó lencsetagja).
Élet az autofókusz és beugró rekesz nélkül
Sokan azért tartanak a vintage optikáktól, mert azokban nincsen autofókusz. Pár kivételes megoldástól eltekintve ezek valóban csak manuális fókuszállítással használhatóak.
Ezzel kapcsolatban csupán annyit tudok megemlíteni saját tapasztalataim alapján, hogy egyrészt ezek az objektívek eleve manuális fókuszra lettek kialakítva, vagyis finom, könnyen használható fókuszgyűrűvel rendelkeznek, másrészt minden csupán megszokás kérdése. Aki egyszer rákapott a manuális fókusz ízére és kiismerte saját manuális objektívjét, már egyáltalán nem érzi akadálynak vagy kihívásnak a kézi állítást.
Nagy segítség lehet manuális fókuszáláskor a liveview. A MILC rendszerek eleve csak ilyennel rendelkeznek, de ma már a DSLR vázak többségét is át lehet állítani élőképre. Ennek fő előnye az, hogy belenagyíthatunk a látott képbe, így sokkal precízebben fókuszálhatunk, és bizonyos körülmények között még meg is verhetjük sebességben az AF-eket.
A másik nagy segítség a korábban már említett focus peaking. Az arra alkalmas vázakon ezt a lehetőséget bekapcsolva élőképen az LCD villogással és sárga/piros/fehér színnel jelöli azt a részt, ami szerinte éles. Ez valójában a kontraszt-keresésen alapul. Egyszerűen megfogalmazva: a gép keresi azt a részt, ahol a legnagyobb a kontraszt-különbség a szomszédos pixelek között az érzékelőn, mert gyaníthatóan itt a legélesebb a kép. A focus peaking nem tesz mást, mint ezt az információt valós időben megjeleníti az élőképen, ezzel adva segítséget a manuális lencsékkel (és általában a manuális fókusszal) végzett munkában.
A rekeszelés kérdése a fókuszálásnál jóval egyszerűbb: a legtöbb vintage optika - még ha képes is volt az eredeti csatlakozásával beugró rekeszmódra - folyamatosan azon a rekeszálláson van, amit előre kitekerünk rajta. Ezáltal folyamatosan azt a képet látjuk a gépen, ami ténylegesen is el fog készülni. Éppen ezért hibátlanul működnek az M (teljesen manuális) és P - S (rekesz-előválasztás, záridő-előválasztás) módok is.
Ha chipes a konvertergyűrű, amit közbeiktattunk, az engedi, hogy a vázon rekeszértéket állítsunk. Ezt mindig tegyük az elérhető legkisebb értékre (kínai chipek esetében általában 1.4), mert ha fölé állítjuk, a váz fénymérése az expozíció pillanatában ténylegesen meg nem valósuló rekeszértékkel kompenzálja majd a záridőt, így minden képünket csúnyán felülexponálja.
Számos apró részletkérdés és konkrét párosítástól függő kivétel előfordulhat még. Ezekről részletesebben a hispan.hu/manualis-lencse-digitalis-vazon/ oldalon olvashatsz.
Cikkünk következő részében azt fogjuk megvizsgálni, hogyan, honnan és mennyiért érdemes vintage objektíveket beszerezned, és mire kell vigyáznod a vásárlás során.
Web
