Sony FE 20mm f/1.8G – a legújabb ultranagylátó

Uzseka Norbert | 2020. Február 25., Kedd 15:00

Sony FE 20mm f/1.8G – a legújabb ultranagylátó
A Sony a mai napon jelentette be új ultranagylátószögű fix objektívjét, melyet már tesztelhettünk is.

24mm-esnél is tágabb látószöget adó objektívből jó párat találni a Sony E bajonettes rendszerében, saját márkás és külső gyártó által készített darabokat egyaránt, még autófókuszos is egész sok van. Mégsem érzem fölöslegesnek ezt az új terméket, ellenkezőleg: biztos vagyok benne, hogy ez a kis gyöngyszem sokak kedvence lesz.

 

A teljes sajtóközlemény lentebb, a teszt után olvasható!

 

Kézbe véve

A Sony full frame-es gépeire készült fix objektívek között épp úgy találni kilósnál is nehezebb böhömöt, mint apró és könnyű darabot. Az új 20-as 73,5 x 84,7 mm-es méretével és 373 grammos súlyával nagyobb és nehezebb a rendszer apróságainál, de messze nem annyival, mint egyik-másik pályatársuk. Olyan pont jól kézbe simuló, tökéletesen kialakított objektív, amin elsőre is látszik, hogy csúcsminőségű minden tekintetben. Nem teszi orrnehézzé a vázat, melyre úgy illeszkedik, mintha Isten teremtette volna őket egymásnak. Komolyan, ritkán érzem azt, hogy egy váz és objektív ilyen szuperül passzoljon.

 

Csepp- és porálló bevonat védi a 20-ast, és a szokásos kézi élességállító gyűrű mellett jó pár extrát találunk még rajta (ámbár stabilizátor nincs benne, ami ekkora látószögnél és fényerős rekesznél nem akkora hátrány, pláne nem az újabb, stabival ellátott Sony vázakon).

 

720_20200207_DSC8836_planetarium.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/30 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 640, gyújtótávolság: 20 mm

 

Az AF/MF kapcsoló talán nem is annyira extra, viszonylag sok objektíven megtaláljuk a kézi ill. autófókusz váltására szolgáló gombot. A G Master szériára jellemző gomb is megvan, melyet kedvünkre programozhatunk. Hanem rekeszgyűrűt sokkal ritkábban látni sajnos a mai objektíveken, de itt van az is, és 1/3 fényértékenként lehet állítani vele a blendét.

Továbbá van rajta egy CLICK feliratú kapcsoló. Ha ez on állásban van, akkor megvannak a fokozatok a rekeszgyűrűn, hallhatjuk a klikk hangot, ahogy váltunk. Ha off-ra kapcsoljuk, akkor viszont fokozatmentesen lehet tekergetni – a videósok örömére. Akik a kicsi és könnyű objektívet gimballon, egyéb stabilizátoron is remekül fogják majd tudni használni.

 

Az objektívhez jár egy minőségi tok és egy napellenző is, ami ekkora látószögnél főleg jól jön.

 

720_Sony20mm_20200205_1610075_.jpg

 

Használati tapasztalatok

Ahogy az várható volt, az objektív nem csak külsejében, de az általa készített képek terén is csúcsminőséget hozott.

A tesztelés alatt úgy találtam, hogy legtágabb és legszűkebb rekeszen van némi lágyulás az extrém széleken, máskülönben mindenütt kimagaslóan éles az objektív képe. Biztos vagyok benne, hogy a Sony E bajonettes rendszer egyik legélesebb objektívje ez.

 

Bár ilyen nagy látószögön nem igen vár az ember szép háttérelmosást, a kis 20-asnak gyönyörű a bokeh-ja. Ez természetesen akkor a leginkább látványos, ha a téma közel van az objektívhez, a háttér pedig távol.

 

720_20200209_DSC9237_macs.jpg

Patakparti macska

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 20 mm

 

Az objektív közelpontja autófókusszal 19 cm, kézivel pedig 18 cm. Ami annyit tesz, hogy kevesebb, mint 10 centire lehet a téma a frontlencsétől. Persze a leképezés nem makró, de így is nagyon közel mehetünk a témához.

 

A rekeszgyűrű hasznosságát fölösleges ecsetelnem, az pedig, hogy fokozat- és kattanás mentesen is lehet tekergetni az említett CLICK kapcsolónak köszönhetően, videózásnál hatalmas segítség. Bárcsak sokkal több objektíven lenne ilyen!

 

Összehasonlítva a leginkább elterjedt nagylátószöggel, a 24mm-es gyújtótávolsággal, bár nem tűnik soknak az a 4mm, jelentősen többet enged látni a 20mm. (Ld. lentebb az összehasonlító képeket.) Persze ez már akkora látószög, hogy hacsak nem tartjuk tökéletesen vízszintesen az objektívet, a széleken lévő függőleges ill. vízszintes vonalak torzulni fognak, akárcsak az ott lévő képelemek. Nem vészesen, nem halszem módjára, és kreatívan használva ez még jól is elsülhet, de pl. tájképnél vagy épületfotónál oda kell rá figyelni. Ezekhez egyébként, köszönhetően a „faltól falig” élességének, tökéletes az objektív.

 

720_20200208_DSC9129_templom.jpg

A wekerlei Munkás Szent József Plébánia 20 mm-en

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200208_DSC9126_Sigma24mmen.jpg

A wekerlei Munkás Szent József Plébánia 24 mm-en

Objektív: Sigma 24-70mm f2.8 DG DN. Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 24 mm

 

Utcai fotózáskor is jó lehet, különösen a villámgyors autófókusszal, bár ilyen nagy látószög mellett közel kell menni a témához, különben távolinak fog tűnni.

 

Sajnos asztrofotózni nem volt alkalmam az objektívvel, de minden adott hozzá, hogy erre a speciális területre is tökéletes legyen. Köszönhetően a fényerős f/1,8-as rekesznek, nem kell felhúzni magasra az ISO-t, ill. megúszhatjuk a túl hosszú záridőt.

S persze az f/1,8 óriási segítség minden olyan esetben, ha kevés fényben kell fotóznunk.

 

Sok olyan területe van a fotózásnak, ahol ez az objektív az egyik legjobb választás lesz, így meg fogja érni az árát. Ugyan jelen pillanatban még nem ismeretes a magyar ára, de az EU-ban kb. 1.100 eurót kell majd érte fizetni, és az átkozott magyar vámmal és Áfával terhelten sem érzem túlzónak ezt.

 

Sony20mm_20200205_1610065_.jpg

 

Összehasonlítás

Sony E bajonettre számos manuális objektív elérhető ultranagy látószöggel, de autófókuszos kihívója is jó pár akad a kis 20-asnak.

Ha nála is tágabb látószögre vágyunk, ott az 1,12 kg súlyú, irdatlan Sigma 14mm f/1.8 DG HSM Art, a maga 490 ezer forint körüli árával és lenyűgöző élességével, a Samyang AF 14mm f/2.8 FE, ami ugyan kevésbé fényerős, és megvan fél kiló, de 205 ezer forintért kapható, és szintén nem csak hírből ismeri az élességet.

Ennek kistestvére a Samyang AF 18mm F2.8 FE, ami szinte röhejes 145 grammjával, már-már zsebben elférő méretével és 140 ezer körüli árával szintén nem egy utolsó versenyző – persze, az f/2,8 nem ugyanaz, mint az f/1,8, de ha nem sűrűn fotózunk kevés fényben, akkor ezen is el lehet gondolkodni.

Ahogy a Zeiss Batis 18mm f/2.8 nevű objektíven is, mely méret és súly tekintetében hasonló a Sony 20-ashoz, az ára pedig 490 ezer forint körül van. Élességben szintén kimagasló, ahogy a Zeisstől elvárható.

S persze a rendszer két további 20mm-esét sem azért nem fogjuk választani, mert életlen képet ad. (Tényleg, gyárt még bárki nem pengeéles fix objektívet manapság?!) Szóval a közel egy kilós és kb. 13 centi hosszú Sigma 20mm f/1.4 DG HSM Art ugye egy kissé még fényerősebb, az ára 282 ezer forint körül van, tehát barátibb sok versenytársánál. S végül létezik egy fél kilónál könnyebb és a Sony 20-ashoz hasonló méretű Tokina Firin 20mm f/2.0 FE AF nevű objektív is, bár úgy tűnik, jelenleg csak a manuál fókuszos verziója kapható idehaza. Erről is egészen jókat olvastam. Az amerikai ára 949 dollár, ami az aktuális, iszonyatos forint-dollár árfolyamok mellett kb. 300 ezer forintot jelent.

 

720_20200207_DSC8839_time.jpg

Wesselényi utca, Budapest

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/2500 mp, rekesz: f/4, ISO: 400, gyújtótávolság: 20 mm

 

Összegzés

Viszonylag ritka, hogy egy objektívnél azt érezzem, hogy a gyártó odafigyelt a felhasználók kéréseire, de ez a 20mm-es ilyen. Nem túl extrém, de azért a szokásos 24mm-es nagylátónál számottevően tágabb látószöge, szinte minden rekesznél „faltól-falig” meglévő, kárpázatos képélessége tökéletes választássá teszi tájkép, városi- és épületfotózáshoz. Ehhez jönnek az extrák, mint a csepp- és porálló bevonat, a programozható G gomb, a videósoknak aranyat érő fokozatmentes rekeszgyűrű (melyet egy kapcsolóval „fokozatossá” tehetünk). Filmesek és fotósok egyaránt értékelni fogják, hogy kompakt, se nem túl nehéz, se nem túl nagy az objektív. Az f/1,8-as, fényerős legtágabb rekesz miatt kevés fényben ill. asztrofotózáshoz is kiváló a 20-as. Minden túlzás nélkül az egyik legszuperebb fix objektív, amihez valaha szerencsém volt.

 

Értékelés: 4,9 pont

Pro:

- sok területen jól használható ultranagy látószög, szuper élességgel

- f/1,8-as legtágabb rekesz

- fokozatmentesen is használható rekeszgyűrű

Kontra:

- talán az ára, de az utolsó forintig megéri

 

További termék- és tesztfotók lentebb!

 

Az objektív honlapja…

 

Sony20mm_20200205_1610076_.jpg


Technikai adatok

Sony FE 20mm f/1.8G - SEL20F18G

Elérhető bajonett: Sony E

Gyújtótávolság: 20 mm

Objektív felépítése: 14 elem 12 csoportban

Lamellák száma: 9

Látószög: …°

Legnagyobb blende: f/1,8

Legkisebb blende: f/22

Legkisebb tárgytávolság: 19 cm (18 cm kézifókusszal)

Szűrőmenet: 67 mm

Méret: 73,5 x 84,7 mm

Tömeg: 373 g

Stabilizátor: nincs

Időjárásálló: igen

 

Sony20mm_20200205_1610063_.jpg

Sony20mm_20200205_1610061_.jpgSony20mm_20200205_1610068_.jpg

 

 

 


 

720_20200204_DSC8757_.jpg

A Budapesti Evangélikus templom Kispesten

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/10 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 800, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200207_DSC8835_toboz.jpg

Toboz bokeh-val

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/10 mp, rekesz: f/4, ISO: 640, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200207_DSC8837_planetarium.jpg

Planetárium fával

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 640, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200207_DSC8873_motor.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/2, ISO: 400, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200207_DSC8881_Massolit.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/4, ISO: 400, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200208_DSC9155_kuty.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/5000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 500, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200208_DSC9174_virag.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/4,5, ISO: 400, gyújtótávolság: 20 mm

 

720_20200209_DSC9318_sulysap.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/20, ISO: 320, gyújtótávolság: 20 mm

 

 

 

 

Sajtóközlemény - 2020. február 25.

 

A Sony az új FE 20mm F1.8 G nagy rekesznyílású, ultraszéles látószögű prímobjektívvel bővíti full-frame objektívjeinek kínálatát

 

A Sony bejelentette, hogy a G LensTM széria legújabb darabjával, az FE 20mm F1.8 G-vel (SEL20F18G) tovább bővül széleskörű full-frame E-bajonett kínálata. A tökéletes G Lens felbontást és bokeh hatást biztosító FE 20mm F1.8 G egy kisméretű, pehelysúlyú és ultraszéles látószögű prímobjektív, amely az E-bajonett kínálatból a legszélesebb látószöggel rendelkezik, így még több mozgástered ad a Sony full-frame objektívek felhasználóinak, hogy lenyűgöző tájképeket és kiemelkedő videókat készítsenek.  

 

Az objektív két AA (fejlett aszférikus) és három ED (extra alacsony szórású) elemet tartalmaz, amely hatékonyan csökkenti a kromatikus aberrációt és kiemelkedő képminőséget biztosít a képmező teljes zoomtartományában még maximális, F1.8 gyújtótávolság beállítás esetén is. Az objektív páratlan bokeh hatást és kiváló közel ponti teljesítményt a minimális fókusztávolság 0,19 méter (maximális közelítés: 0.2).

 

A sokoldalú FE 20mm F1.8 G kompakt kialakításának köszönhetően tökéletes választás fotósok és videósok számára egyaránt. 373 grammos súlya és kis mérete által rendkívül könnyen mozgatható, így egy kiegyensúlyozott rendszert alkot a kompakt E-bajonett vázakkal, a kardáncsuklós felfüggesztésnek és a kiegészítő markolatoknak köszönhetően.

 

Ezen felül a két XD (extrém dinamikus) lineáris motor gyors, pontos és halk autofókuszt biztosít álló és mozgó portréalanyok esetén egyaránt.

 

A por- és nedvességálló kialakításnak*, valamint a fluorid bevonatú elülső borításnak köszönhetően a FE 20mm F1.8 G rendkívüli megbízható és egyszerűen használható objektív. A testreszabható fókuszgomb és a ki- és bekapcsolható rekeszgyűrű további mozgásteret enged a fotósok számára, ezen felül kompatibilis számos 67mm-es szűrővel, ami még több kreatív lehetőséget biztosít.

 

“Objektívfejlesztési stratégiáink kialakításának egyik alapeleme, hogy meghallgatjuk felhasználóinkat és igényeiket. Számos tájfényképész jelezte igényét egy ultraszéles látószögű prímobjektívre, amely egyúttal rendkívül könnyű és sokoldalú” – nyilatkozta Yann Salmon Legagneur, a Sony Europe digitális képalkotó eszközeiért felelős marketing igazgatója. “Véleményünk szerint az új SEL20F18G objektívvel sikerült tökéletes összhangot találni a képminőséget, a kiemelkedő AF teljesítményt és az árat illetően. A termék full-frame és APS-C vázakkal egyaránt alkalmas videófelvételre, így meghatározó részét képezi objektívkínálatunknak.”

 

Elérhetőség

Az új FE 20mm F1.8G 2020 márciusától lesz elérhető Európában.

 

A termékkel kapcsolatos további információkért kérjük látogasson el az alábbi weboldalra:

https://www.sony.hu/electronics/fenykepezogep-objektivek-napellenzok/alc-sh162

 

Az új FE 20mm F1.8 G-ről készített videó ezen a linken érhető el.

 

* 100 százalékos por- és nedvességállás nem garantált

 

A Sony Corporation-ról

A Sony Corporation a jelenkor legfejlettebb technológiáin alapuló kreatív szórakoztató vállalata. A Sony célja, hogy videójátékai, zenei és mozifilmes tartalmai, elektronikai és félvezető termékei, valamint pénzügyi szolgáltatásai a kreativitás és a technológia segítségével érzelemmel töltsék meg a világot. További információkért látogasson el a http://www.sony.net/ weboldalra.

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.093950 másodperc.