Samyang AF 35mm f/2.8 FE – pehelysúlyú street-objektív

Uzseka Norbert | 2020. Március 06., Péntek 09:00

Samyang AF 35mm f/2.8 FE – pehelysúlyú street-objektív
A sorban harmadik autófókuszos Samyang objektív, mely Sony E bajonettre készült, mérsékelt nagylátószöget és f/2,8-as legtágabb rekeszt ad. Az aprócska objektív meglepően jól teljesített tesztünkön.

Valaha rég, a kisfilmes időszakban egy időben a 35mm-es látószög volt az elérhető legszélesebb. Ma már inkább a nagylátó és a normál közötti határvonalnak érződik. Ennek megfelelően számos felhasználási területe van, de konkrétan ezt a kicsi és könnyű objektívet alighanem főleg streetfotósoknak szánták.

 

Kézbe véve

Amikor elhoztam a Leitz Hungariából a teszthez az objektívet, bele kellett néznünk a dobozába, hogy tényleg van-e benne valami, annyira könnyű volt. A cipzárral zárható, helyes kis kemény műanyag tokba zárt apróság még a 24mm-es testvérénél is kisebb és könnyebb valamivel. Mindössze 85 grammos súlyával, 61,8 x 33 mm-es méretével szinte észrevehetetlen a Sony A7 vagy A9 vázakon, és ez is olyan tulajdonsága, amit a streetfotósok értékelni fognak.

 

A bajonett alumínium ötvözetből van, a külső részeket inkább minőségi műanyagból alkották meg, és bár első ránézésre nincs rajta semmi más, mint egy jól használható (ám a végtelent nem jelző) kézi élességállító gyűrű, a gyakorlat azt igazolta, hogy nincs is szükség másra. Persze, az időjárásálló bevonat, vagy a stabilizátor jól jött volna (bár utóbbi az újabb Sony vázak stabilizátora mellett kevésbé hátrány), ahogy az f/2,8-as legtágabb rekesz sem tűnik igazán fényerősnek, ám mindezek csak sötétben hiányoztak.

 

Az objektív sajátos megoldása a napellenző, mely, ha rajta van, észrevehetetlen. Ugyanis az alapból 49mm-es szűrőmenetre mintegy objektívsapkaként feltehető, keskeny árnyékoló belül 40,5mm-es szűrőt is rejt. Előbbi szűrőméret elterjedtebb, és pl. polárszűrőt is jobban lehet akkorában alkalmazni.

 

720_20200102_DSC8180_Zsolnaykut.jpg

Zsolnay kút a budapesti József nádor téren

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/20, ISO: 400

 

Használati tapasztalatok

Ha aggódtam is, hogy még a micro 4/3 rendszerben fellelhető „palacsinta” objektívekkel is vetekedően apró Samyang 35-ös gyengén muzsikál majd, már az első pár fotó világossá tette, hogy a dél-koreai gyártó csak árában tette olcsóvá ezt az üveget. Nem állítom, hogy ennél élesebb képet adó fixet még nem láttam, de mindent egybevetve szuperül működik a kis 35-ös.

 

A legtágabb rekeszen a szélek kissé lágyabbak, de középen így is épp elég jó, némi lerekeszeléssel pedig faltól-falig nagyon éles képet kapunk, sőt, meglepő módon még f/22-n is egészen jól produkál a kicsike.

 

Az autófókuszra sem lehet panasz, legfeljebb kevés fényben problémázik, máskülönben a Sony remek követő AF-jeivel is hozza a szintet.

 

Mivel a legkisebb tárgytávolság 35 cm, makrózásról szó sem lehet ennél az objektívnél, de relatíve közelieket így is lehet vele lőni.

 

A Sony APS-C szenzoros gépein 52,5mm-es látószögnek megfelelő képet ad az objektív. Olyan vázon most nem tudtam kipróbálni, de úgy hiszem, ott is szépen teljesít.

 

720_20200102_DSC8175_Zsolnaykut.jpg

Zsolnay kút a budapesti József nádor téren

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 400

 

Összehasonlítás

Cikkem tárgya 88-100 ezer forint körüli áron érhető el. Sony E bajonettes full frame gépekre több különféle 35mm-es objektívet is kapni, még a Samyangnak is van két másik darabja, a 190 ezer forintot kóstáló Samyang AF 35mm F/1.4, és a csak kézi élességállítást adó Samyang 35mm F/1.2 ED AS UMC CS, mely 106-124 ezer forint körül elérhető. Mindkettő jóval nagyobb és nehezebb, egyben némileg fényerősebb is.

A Sony részéről a legújabb kiadvány a Sony 35mm f/1.8 FE, mely fényerőben, méretben és árban is felülmúlja a kis Samyang 35-öst, s élesebb is, plusz van időjárásálló bevonata – 206 ezer forintért már vihető. Méretben és fényerőben közelebb van a Samyang 35-öshöz a Sony Sonnar T* FE 35mm f/2.8 ZA, ám az ára 245-280 ezer forint között mozog (viszont csepp- és porálló). Van aztán egy hasonló fényerejű, némileg drágább, nemrég piacra dobott Tamron, de akinek nagyobb fényerő kell, és bírja a pénztárcája, két Sigmát is talál (35mm f/1.2 DG DN Art és 35mm F/1.4 DG HSM Art), na meg a csúcsragadozó Sony Distagon T* FE 35mm f/1.4 ZA-t, 5-600 ezerért.

 

720_20200102_DSC8158_oroszlan.jpg

Oroszlán a Vörösmarty téren

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/18, ISO: 640

 

Összegzés

Amint a fenti bekezdésből látható, bőséges a kínálat 35mm-es objektívből Sony E bajonettre. A Samyang AF 35mm f/2.8 FE óriási előnye a szinte észrevehetetlen méret és súly, és az, hogy mindehhez meglepően jó élességet és autófókuszt produkál. Streetfotóra, de a mérsékelten nagy látószög más alkalmazási területeire is remekül megfelelő objektív ez, mely minden fölös sallangtól mentes, igaz, sajnos stabilizátortól vagy időjárásálló bevonattól is. Kevés fényben néha hajlamos megtorpanni az élességállítása, és nyilván az f/2,8 sem olyan tág blende, amitől a profik nyomban előkapják a bankkártyájukat, ám ilyen baráti áron ez még amolyan „játszós”, fix látószöget megtanulós objektívnek is jó. És mondom, az élessége egészen klassz.

 

Értékelés: 4,7 pont

Pro:

- kicsi, könnyű, olcsó

- mégis egészen éles

Kontra:

- aki akkor is streetfotózik, ha esik, ha fúj, annak hiányozni fog a csepp- és porálló bevonat

 

Az objektív honlapja

samyang35mm_f2_8.jpg

 

Technikai adatok

Samyang AF 35mm f/2.8 FE

Elérhető bajonett: Sony E

Gyújtótávolság: 35 mm

Objektív felépítése: 7 elem 6 csoportban

Lamellák száma: 7

Látószög: 63.1°

Legnagyobb blende: f/2,8

Legkisebb blende: f/22

Legkisebb tárgytávolság: 35 cm

Szűrőmenet: 49 mm / 40,5 mm

Méret: 61,88 x 33 mm

Tömeg: 85 g

Stabilizátor: nincs

Időjárásálló: nem

 

 

 

Továbbiak tesztfotók:

 

720_20191228_DSC02000_Samyang35mm.jpg

Váz: Sony A7R IV. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200

 

720_20200102_DSC8109_Hermeszkut.jpg

Hermész kút

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 640

 

720_20200102_DSC8144_Vorosmartyter.jpg

Vörösmarty téri karácsonyi dekoráció

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/8000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 640

 

720_20200102_DSC8102_koponya.jpg

Váz: Sony A7 III. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 640

 

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.090851 másodperc.