A 35-150mm-es zoomtartomány meglehetősen szokatlan, olyannyira, hogy – ha nem tévedek – egészen a 2022 elején megjelent Tamron 35-150mm F/2-2.8 Di III VXD objektívig nem is létezett ilyen. Így nem túlzás azt állítani, hogy a Samyang egyszerűen lemásolta azt, látván kitörő sikerét. Persze nem tudhatjuk, valójában mi hogy zajlott, de tény, hogy a dél-koreai gyártó mindig igyekezett olyan termékekkel jelentkezni, melyek magas színvonalúak, és annyit előre elárulhatok, hogy ez az úveg sem lett gyenge.
Kézbe véve
Könnyű és kicsi meg pláne nem, de full frame Sony E bajonettre készült, fényerős és nagy zoom átfogású objektívet a fizika törvényeinek megfelelően nem is lehet készíteni.
Méretek tekintetében minimális az eltérés a korábban „született” 35-150-eshez képest: 92,8 x 157,4mm-es a Samyang, 89,2 x 158mm-es a Tamron. Előbbi súlya 1230 gramm, utóbbié 1165 – nem az az extra 65 gramm lesz, ami lerántja a Samyangot az ember kezéből. Viszont a Tamronnál nem tapasztaltam, hogy lefelé fordítva kizoomolna az objektív, ami a Samyang esetében bizony rendre előfordult. Alighanem ezért is tették rá a Lock feliratú kapcsolót – az helyben tartja.
Szemben az olcsóbb-kisebb Samyang fixekkel, itt más gombokat is találunk: AF/MF kapcsolót, két funkciógombot (ill. fókusztartó gombot) és egy három állású Custom kapcsolót. Utóbbiakat Samyang dokkolón és szoftveren keresztül programozhatjuk. Hasonlók a Tamronon is vannak, ahogy elöl kézi élességállító gyűrű is (itt az kicsit keskenynek érződik), a bajonett közelében pedig a jóval vastagabb zoom gyűrű, a fontosabb gyújtótávolságok feltüntetésével. Az objektív védett az időjárás mérsékeltebb viszontagságaival szemben, viszont stabilizátor nincs benne.
Jár az objektívhez méretes, szirom alakú napellenző is, valamint zsinórral összehúzható zsák, mely szintén roppant hasznos. Állványgyűrű viszont nincs a dobozban – ezt is a Tamrontól lesték el sajnos.
Használati tapasztalatok
Az autófókusz gyorsaságával és pontosságával nem igen volt gondom, legfeljebb akkor tapasztaltam torpanást, amikor bármely más objektívél is tapasztalna az ember: kevés fényben, nem eléggé kontrasztos témánál. De olyat semmiképp nem írnék le, hogy ez az objektív észrevehetően lassabb lenne AF szempontból, mint egy Sony üveg.
Kalandra koncert a Fekete Zaj fesztiválon
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 250, gyújtótávolság: 150 mm
Az élességre sem lehet panasz nagy általánosságban. Legtágabb rekeszen, a zoom két végén képszéleken valamivel lágyabb a kép, de nem vészesen. Az is kijelenthető általánosságban, hogy f/5,6-f/8 körüli blendéken kapjuk a legélesebb képet középen és szélen is. Ha pusztán azt nézem, milyen éles az objektív képe általában, és hogy eléggé fényerős is (s tegyük hozzá: még 70mm-en is f/2,5 a legtágabb blende, viszont a zoomolással változik a legszűkebb rekeszérték is, f/16-ról f/22-re), hát gyakorlatilag az igazán nagylátószöget kivéve egy teljes fix sort is helyettesíthet ez az objektív. Persze, vannak fényerősebb fixek, még szebb háttérelmosással, de full frame-en f/2,8-as rekeszen is olyan keskeny a mélységélesség, hogy teszem azt portrézáshoz is tökéletes. Koncert-, rendezvény-, de akár esküvő fotózásra is jó választás lehet ez az objektív, pláne ha kevéssé van mód cserélgeti az üvegeket.
De pont az ilyen, hosszabb távú fotós munkák közben jön elő a súly és méret jelentette hátrány. Szép dolog, ha az ember izmosodik is fényképezés közben, de a fáradt kar könnyebben remeg be, szóval számításba kell venni, hogy huzamosabb idejű fotózás közben el fogunk fáradni ettől az objektívtől.
Feltűnt az is, hogy a zoom gyűrű kicsit nehezebben fordul, picit több erőt kell kifejteni a forgatásához. Ez lehet jó is, hiszen nem fog elzoomolni a szükséges látószögről, csak mert köhintünk egyet, vagy megmoccan a kisujjunk. Videózásnál azonban hátrány lehet, már ha zoomolunk felvétel közben. Jó hír viszont, hogy az említett custom kapcsolóval videózás közben (mode 2 állásba téve azt) rekeszgyűrűvé változtathatjuk a manuális gyűrűt (nyilván AF módban).
Az objektív közelpontja a zoom állástól függően 33 ill. 85 cm, nyilván előbbi nagylátó végen, utóbbi tele végen. Egyik sem teszi makró objektívvé a 35-150-est (és pont ugyanez igaz a Tamron verzióra).
Sástó 35mm-en
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 35 mm
Sástó 150mm-en
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/5, ISO: 200, gyújtótávolság: 150 mm
Összegzés
Ez egy rendkívül sokoldalúan használható objektív, melynek egyetlen igazi hátránya a mérete és súlya, melyek miatt kissé nehézkes a kezelése, ill. hosszabb távon fárasztó. Cserébe a Samyang alaposan felszerelte extra funkciókkal, és ami a legfontosabb, az autófókusz gyors és pontos, a képélesség pedig szinte a teljes (úgy gyújtótávolság, mint rekesz) tartományban kiváló. A Tamron féle első 35-150mm-es objektív cseppet könnyebb, talán itt-ott leheletnyit élesebb is, de hogy ez elegendő-e, hogy feledtesse az árbeli különbséget, már egyéni elbírálás kérdése. Ugyanis míg a Tamron 100 Ft híján 800 ezer forintba kerül, a Samyang 560-570 ezer körül vihető. Az sem szerény összeg, de már a Tamronra is azt írtam, hogy megéri a pénzét.
Értékelés: 4,8 pont
Pro:
- sokoldalúan használható, éles képet adó, megbízható zoom objektív
Kontra:
- nagy és nehéz
Technikai adatok
Samyang AF 35-150mm f/2-2.8
Elérhető bajonett(ek): Sony E
Gyújtótávolság: 35-150 mm
Objektív felépítése: 21 lencsetag 18 csoportban
Lamellák száma: 9
Látószög: 61,8˚ - 16,4˚
Legnagyobb blende: f/2 nagylátó állásban, f/2,8 tele állásban
Legkisebb blende: f/16 nagylátó állásban, f/22 tele állásban
Legkisebb tárgytávolság: 33 cm / 85 cm
Szűrőmenet: 82 mm
Méret: 92,8 x 157,4mm
Tömeg: 1231 g
Stabilizátor: nincs
Időjárásálló: igen
Hajfonat a Fekete Zaj fesztiválon
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 150 mm
Információs tábla Sástón a Fekete Zaj fesztivál idején
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 35 mm
Erdei művészet a Fekete Zajon
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 128 mm
A sástói kilátó 35mm-en
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/8000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 35 mm
A sástói kilátó 150mm-en
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/6400 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 150 mm
Sástói réce
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 250, gyújtótávolság: 150 mm
Kalandra koncert a Fekete Zaj fesztiválon
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 250, gyújtótávolság: 150 mm
Sástó éjjel, a Fekete Zaj fesztivál idején
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 2,5 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 1250, gyújtótávolság: 35 mm
Sástó éjjel, a Fekete Zaj fesztivál idején
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/3 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 2000, gyújtótávolság: 35 mm
A sástói kilátó éjjel, a Fekete Zaj fesztivál idején
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/8 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 1000, gyújtótávolság: 150 mm
Lucidvox koncert a Fekete Zaj fesztiválon
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/2,5, ISO: 1000, gyújtótávolság: 35 mm
Közönség a Fekete Zaj fesztiválon (enyhén vágott kép)
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/2, ISO: 2000, gyújtótávolság: 35 mm
Thy Catafalque koncert a Fekete Zaj fesztiválon
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 2000, gyújtótávolság: 107 mm
Paddy
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/2, ISO: 200, gyújtótávolság: 38 mm
Madáritató
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 400, gyújtótávolság: 150 mm
Közelpont 35mm-en
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/2, ISO: 200, gyújtótávolság: 35 mm
Közelpont 150mm-en
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 150 mm
Váz: Sony A7 IV. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 100, gyújtótávolság: 150 mm
(-)