Fotó MagazinRádóczy Bálint: Piszkos munka

Fotó Magazin | 2017. Március 12., Vasárnap 20:00

Március 20-án 18 órától performansz-megnyitóval veszi kezdetét Rádóczy Bálint Piszkos munka című kiállítása a Capa Központ Project Room termében.

A Piszkos munka című, határokat, határterületeket feszegető performansz és installáció reflexióra és önreflexióra késztet, magában rejti a fogyasztói társadalom, a médium és a sokszor elitista műtárgypiac bírálatát is. Rádóczy Bálint alkotói állásfoglalása szerint azonban mindez nem kritika: „A szemétnek megvan az a képessége, hogy tükrözzön emberi lélekállapotokat, hogy reflektáljon a tudás természetére, logikára, etikára, ismeretelméletre, a mulandóságra, a folytonosságra és a tökéletlenségekre. Abban, amit csinálok, nincs kritika. Pusztán láthatóvá teszem a civilizációnk ezen aspektusát, az érme másik oldalát, ami így talán önmagáról mond kritikát.”

(Részlet Gellér Judit kurátori szövegéből)

 

dscf1637.jpg

 

Rádóczy Bálint független vizuális kutató. 1977-ben született Budapesten. Baselben (Svájc), Göteborgban (Svédország) és Pécsett dolgozik. Tízéves korában szerezte első művészeti ismereteit a pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában. Felsőfokú tanulmányait a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció-és médiatudomány, illetve a Szegedi Tudományegyetem Szabad bölcsészettudományi karán folytatta, mesterdiplomáját a Zürichi Művészeti Egyetemen kapta meg 2014-ben. Tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, művészeti vezetője és alelnöke a pécsi Apolló Mozi Alapítványnak.

 

www.capacenter.hu

 

dscf1670.jpg

 

dscf1704.jpg

 


Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.185695 másodperc.