Panasonic Lumix S5 II teszt

Uzseka Norbert | 2023. Március 09., Csütörtök 08:00

Sorozat

Mechanikus zárral 7 fotót lőhetünk per másodperc, aminél találni jobbat a piacon, akkor is, ha egyszeres, tehát nem folyamatos/követő AF mellett ez feltornázható 9fps-re is. Ha ennél gyorsabb sorozatra van szükség, akkor elektronikus zárral 30fps is elérhető, egyszeres és folyamatos AF mellett is. Hogy ezt meddig bírja a gép, az természetesen a használt memóriakártya sebességén is múlik. Plusz elektronikus zár esetén figyelni kell arra, hogy ha túl gyorsan mozgatjuk a fényképezőgépet, előállhat a Jello effektusként is ismert torzulás, mely a gördülő zárnak köszönhető, és amitől pl. a függőleges vonalak ferdék lesznek a képen.

 

Több korábbi Panasonic modellel ellentétben itt nincs 4K ill. 6K fotómód, noha ilyen méretű videókat lehet készíteni a géppel. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ahelyett, hogy gépen belül vágnánk ki egy-egy képkockát, utólag, számítógépen még kiszedegethetjük a videóból. Ezzel együtt eltűnt a pre-capture-nek is nevezett megfejtés is, amikor a gép az expo-gomb tényleges lenyomása előtt már rögzíti a képeket. Ez mondjuk elég okos és hasznos megoldás, ha nem tudhatjuk biztosan előre, mikor fog megtörténni az adott, lefotózni vágyott esemény, de hátha firmware frissítés formájában még visszatér.

 

720_20230225_1053503_Teltemetes_-3.jpg

Téltemetés Wekerlén

Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6.. Záridő: 1/6 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 4000, gyújtótávolság: 23 mm

 

 

Több különféle tematikus sorozat is elérhető: rekesz, expozíció, fehéregyensúly és fókusz. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a focus stackingnek nevezett megfejtés gépen belül nem érhető el, tehát nem tudjuk kijelölni, hogy ettől a ponttól addig legyen éles a kép, és abból állítson össze egy fotót a fényképező maga. Ezt erre alkalmas külön szoftverrel lehet megoldani (pl. Photoshop), de nem ördöngősség. Azért bízom benne, hogy ez a makró- ill. termékfotózáskor igen hasznos funkció bekerül még az S5 II-be firmware frissítés útján.

Van azonban, amit pont az S5 II tud, míg más gépek nem: fókusz sorozat közben használhatjuk a mechanikus zárat és így a vakut is. Sok egyéb fényképezőn csak elektronikus zárral működik ez a funkció, ami nem teszi lehetővé a vaku használatát.

 

Multiexpó sincs az S5 II-ben, tehát nem oldható meg gépen belül, hogy két vagy több képet egymásra fotózzunk, ezt is utómunkában kell intézni.

 

 

Záridő

A leggyorsabb záridő mindkét (mindhárom, mert van elektronikus első redőnyös zár is) verzióban 1/8000s. Elektronikus zárral 60 másodperc a maximum, mechanikussal viszont 30 percre is tekerhetjük. Vakunál 1/250s a legrövidebb záridő.

 

720_20230225_1053545_Wekerle.jpg

Wekerle este

Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6.. Záridő: 1/1,6 mp, rekesz: f/5, ISO: 320, gyújtótávolság: 20 mm

 

 

Stabilizátor

Az S5 II-ben 5 tengelyes stabilizátor dolgozik, mely alapból 5 fényértéket fog meg, de a Panasonic Dual IS rendszerű objektívjeivel ez 6,5FÉ-re nő. A rossz hír az, hogy ilyenből jelenleg összesen kettő van. Mindazonáltal az az 5FÉ is elég klassz, pláne full frame-en, de tény, hogy vannak ennél is erősebb stabival szerelt fényképezők.

 

Nagy felbontású mód

A high resolution mód viszonylag új fejlesztés a fényképezőgépek világában, mely full frame vonalon kevéssé elterjedt. Az S5 II esetében 8 képet készít a gép, és abból rak össze egy 96 megapixeles képet, jpg-ben és Raw-ban egyaránt. Mindehhez a gépet állványra kell tenni, vagy bármi fix, stabil felületre helyezni, bár sok fényben talán megoldja kézből is.

Magától értetődő módon így elsősorban statikus témát érdemes fotózni. Minthogy 8 kép készül a nagy felbontású fotóhoz, bármi, ami mozdul a képmezőben, bemozdult lesz a képen is, ám nem a lassabb záridőknél is előforduló, megfelelően használva esztétikusan kinéző módon, hanem szaggatottan, ami természetellenesnek, hibának hat, s nem is közvetíti a mozgás érzetét. Úgyhogy akár csak enyhe szellő mellett is necces ezt használni, már ha van a képen növényzet, ill. embert fotózni sem biztos, hogy érdemes, hiszen testünk önkéntelen mikromozgásai bizony feltűnhetnek a fotón, akkor is, ha amúgy karótnyelt mozdulatlanságban világbajnokok vagyunk. Azért ha nagyon sok fény van, érdemes megpróbálni, hiszen akkor a 8 fotó zárideje is szuperrövid lesz. És azért az nem akármi, amikor ilyen brutális felbontásban szemlélhetjük témánkat. Legyen bár tájkép vagy makró, jó sok plusz részletet kapunk a hi-res 96 mp-s képein. Szóval jó móka ez, de azon túl, hogy néha az ember, ha épp ki vannak simulva az idegei, szívesen eljátszik vele, alapvetően azoknak lehet fontos, akik óriásplakátokhoz fotóznak.

 

Íme egy példa, de a cikk végén továbbiak is találhatók:

 

720_20230223_1052431_erme_hires.jpg

Makrógazdaságtan – teljes fotó

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/6 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 200, gyújtótávolság: 28 mm

 

100%-os kivágás a 24 megapixeles képből

720_20230223_1052432_erme24mp_100sz.jpg

 

100%-os kivágás a nagyfelbontású, 96 megapixeles képből

720_20230223_1052431_erme_hires_100sz.jpg

 

Wifi, bluetooth, menürendszer

Wifiből 2,4 és 5GHz-est is tud használni az S5 II, de van Bluetooth v5.0 (BLE) is. A LUMIX Sync nevű, ingyenes applikációval mobileszközről is tudjuk irányítani a masinát, és ez egy kiforrott, elég jól használható app.

 

A Panasonic menüivel én jóban vagyok, de ez annak is köszönhető, hogy sok éve használok ilyen gépeket. Amúgy azt gondolom, nagy általánosságban jól átgondolt, logikusan felépített menü, de mint minden fényképezőnél, melybe ilyen őrült sok tudást és funkciót pakoltak, itt is van néhány olyasmi, amit nehéz megtalálni. Mindig ezt mondom, most is: tessék rászánni az időt, hogy kitapasztald, begyakorold, úgy nem kerülsz slamasztikába.

 

 

Videó

Az S5 II hibrid kamera, amennyiben épp úgy lehet használni profi szintű fotózáshoz, mint filmezéshez. Számtalan különféle beállításban lehet vele videót rögzíteni, a plafont talán ezek jelentik: 4:2:0 10-bit 6K 30p-vel ill. 4K 60p-vel.

Utóbbiból ugye lehet valamennyit lassítani is, de ha fullHD méretben elegendő az adott videó, akkor a 180 fps a maximum, amiből NTSC beállítás mellett 24fps-es, tehát 7,5x-szeres lassítást lehet legfeljebb kihozni. Már abban az esetben, ha a gépre bízzuk a lassítást. Ha magunk oldanánk meg utómunkában, akkor 120 fps a max, és ilyenkor hangot is vesz a gép, plusz működik az AF, ami a „sima” lassításnál nem. A GH6 tesztjében már írtam kalandjaimról, melyek során sikerült rájönni, melyik verzió hogy működik, max. annyit tennék hozzá, hogy az utólag lassítós videók, ill. a 6K-felvételek érdemi lejátszása igen erős számítógépet igényel.

 

Van 14+ fényértéknyi V-Log/V-Gamut, Real Time LUT, meg úgy majdnem minden, amire profi filmeseknek is szüksége lehet, de itt kell megjegyeznem, hogy hamarosan érkezik az S5 IIx verziója, mellyel élő streamelést is lehet csináni, külső SSD-re ProRes minőségben filmezni, ill. HDMI-n keresztül RAW-ban.

 

Annyit még hozzátennék, hogy ugyan a videós vonalon legalább ilyen jól felszerelt Panasonic GH6 nem full frame-es, hanem micro 4/3-os érzékelőt rejt, ami előbbinek a negyede méretben, ám mellette szól, hogy rengeteg MFT bajonettes objektívből lehet hozzá válogatni, míg az L-bajonettes full frame objektívek köre egyelőre elég szerény, még úgy is, hogy a Sigma jobbnál-jobb DG DN üvegeket kínál.

 

web_panaS5IIkit.jpg

Kitobjektívek és ár

A váz jelenleg önmagában pár forint híján 900 ezer Ft-ba kerül, ha az S 20-60mm f/3.5-5.6 nevű kitzoommal vennénk, ill. ha az S 50mm f/1.8-es alapobival, úgy 1 millió 50 ezer forintunktól kell megválnunk, ha pedig mindkét üveget szeretnénk mellé, akkor egy további százezrest kell virítanunk.

 

Mindkét objektívhez volt már szerencsém korábban, és túl azon, hogy az 50-es is remek, igazán a 20-60-ast tartom ásznak. OK, nem nagyon fényerős, és az is tény, hogy a klasszikus riporterzoomokhoz mérten nem csak az a 2/3 vagy 2 egész FÉ hiányzik, de a tele végi 70mm is. Viszont nagylátó oldalon az a 20mm sokkal tágabb látványt nyújt, mint a 24mm. És egyébként egész kompakt, s ahhoz képest meglepően jó képélességet adó objektív, mely a magas ISO-t jól bíró vázon (mint az S5 II), még akár kisklubos koncerten, kevesebb fényben is bevethető.


 

Tapasztalatok

Számomra rendkívül otthonos érzés volt ezt a gépet használni, de tisztában vagyok vele, hogy ez merőben szubjektív. Másnak más funkciók lesznek fontosak, más gomb- meg tárcsakiosztás lesz kényelmes, mint nekem. A képek színvilágát is ki-ki csak a saját ízlése alapján tudja megítélni, nekem a Pana alapnak számító, Standard fotóstílusával elérhető látvány természetesnek, valóságosnak és szépnek tűnik.

A gép kezelése jellemzően könnyű volt, néhány, a menükben elrejtett funkciót kivéve mindent ott találtam, ahol lennie kellett. Bár nem könnyű az S5 II, olyan jó a fogása, hogy egy pillanatig nem éreztem fárasztónak.

 

720_20230218_1051852Paddy.jpg

Paddy

Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 500, gyújtótávolság: 35 mm

 

 

Nyilván az is szubjektív, hogy kinek mennyire élvezetes élmény adott fényképezővel fotózni, pláne, hogy alapigazság, amit már tán maga Talbot is tudott, hogy mindig az a legjobb fényképező (és objektív), ami épp nálad van. Egy ilyen teszt elkészítésére általában egy-két hetem van, és bár mindig igyekszem változatos körülmények között és témákkal kipróbálni az adott kamerát vagy obit, teljesen változó, ez mikor hogy sikerül. Ez tehát nem ugyanolyan, mint amikor az ember hónapokon-éveken át használja az adott holmit. De ki merem jelenteni, hogy ma már nincs rossz gép, bár amúgy is hajlamos vagyok mindenben a jót megkeresni, de az is valami, hogy az utóbbi években meg is találtam. Ám az összes eddigi saját ill. tesztelős tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy ez az egyik legjobban felépített, nekem személy szerint leginkább megfelelő gép, amihez valaha szerencsém volt. Ami csak benne van, jól használható, és van értelme, nem merő parasztvakítás. Azt érzem, hogy a felhasználók, a fotósok-filmesek igényeit igyekszik kielégíteni a gép, még ha van is benne jó pár olyan extra, ami tök szuper, de az életben többet nem fogom használni. A zöme azonban jó, egyszerűen jó ezzel a géppel fotózni és videózni, gördülékenyen megy kb. minden, élvezet volt vele a munka. Talán nem tűnik olyan fontosnak, pláne profiknak, hogy az ember élvezze is a fotózást, de hosszú távon szerintem ennél fontosabb nincs. Ha nem áll kézre, ha nem ad örömet a képkészítés is, ha túl sokat kell utólag faragni a fotókon, akkor az aligha a te géped.


 

Összehasonlítás

Árak tekintetében a jelenleg kapható, legújabb verziójú full frame-es tükörnélküli fényképezők között az S5 II talán a legolcsóbb (a Nikon Z6 II olcsóbb valamivel, de az 2020 vége felé jött ki, és cikkem tárgya sokmindenben lekörözi). Tudás tekintetében a Sony A7 IV ill. a Canon R6 II áll talán a legközelebb hozzá, s még előbbi is egy százassal drágább, ha csak a vázat nézzük, utóbbi meg egy millió fölött indul. Van, amiben ezek jobbak, van, amiben a Pana. Nem volt lehetőségem ezekkel vagy a többi hasonlóval együtt próbálgatni, de utánaolvasva több helyen azt láttam, hogy a két említettben a követő fókusz némileg még megbízhatóbb, tehát sportfotósok, meg akik egyéb szupergyors témára mennek, talán még mindig emezekhez fognak nyúlni. De egy-egy funkció, szolgáltatás ezekből hiányzik, míg az S5 II-ben ott van. Nem mennék bele – aki „belépő szintű”, de újdonságnak számító full frame gépben gondolkodik, az úgyis alaposan megfontolja a döntését.

S nyilván kaphatók még mindezek korábbi, amúgy szintén remek verziói is. Ami a Panát illeti, az S5, túl azon, hogy nincs benne fázis-különbség érzékelős autófókusz, és egy s más hiányzik még belőle, amit az utód már hoz, alapvetően szintén remek gép, és 6 ill. 7 százezerért vihető (utóbbi a 20-60-as kitobival). Ott van továbbá a jóval nagyobb-nehezebb (nekem már ormótlan), de végképp profiknak szánt S1 három verziója – a sima S1 közel annyiba fáj, mint az S5 II, a videózás terén különösen erős S1H 1,35 milliónál kezdődik, míg a nagyobb felbontású, 50,44 megapixeles S1R 1,3-nál. Ezekben sincs fázis-különbség érzékelős AF, de ebben-abban magasabbra lettek pozícionálva az S5 II-nél.

 

720_20230224_1052902_Aebsence_.jpg

Aebsence koncert a Kék Yukban

Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6.. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/4,9, ISO: 6400, gyújtótávolság: 42 mm

 

 

Összegzés

Az utóbbi években tanúi lehettünk a full frame-es érzékelővel szerelt tükörnélküli fényképezőgépek káprázatos fejlődésének, így erős és versenyképes mezőnybe érkezett az első olyan Panasonic fényképező, amibe a rég hiányolt fázis-különbség érzékelős autófókusz rendszer is belekerült. Ez fotózáskor és videózáskor is sokkal jobban tudja követni a gyorsan mozgó témákat, mint a kontraszt alapú AF, tehát elsősorban sportfotósoknak és egyéb profiknak fontos, de nyilván annak is jól jön, aki csak a családi eseményeket akarja megörökíteni, pl. ahogy a gyerekei futkároznak.

Ám ennél jóval több újdonság és remek funkció van ebben a gépben, mely egyaránt kiváló választás fotózásra és videózásra. Az L-bajonettre, amit a Pana S full frame gépek is használnak, egyre több objektív jelenik meg, de ilyen téren hátrányban van az S5 II mondjuk a Sonyval vagy más rendszerekkel szemben, ugyanakkor a tükörnélküli világba nemrég belépett Canon/Nikon kettőshöz képest mégis szélesebb a választék. Túl az ilyen-olyan extrákon, mint a 96 megapixeles nagyfelbontású fotómód, a 6K videó vagy a különféle lassítási lehetőségek, elsősorban a kézreállósága, jó felépítése, relatíve felhasználóbarát kialakítása és használhatósága miatt lett ez egy nagyon szerethető gép. Ja, meg mert remek fotókat és videókat lehet vele készíteni.

 

 

Értékelés: 5 pont

Pro:

- fotózásra és videózásra egyaránt szuper, remekül felszerelt kamera

- 779 pontos, hibrid fáziskülönbség-érzékelős autofókusz-rendszer

Kontra:

- relatíve szerényebb objektívkínálat néhány más rendszerhez képest

 

A kamera honlapja

 

web_S5II_body_front_K.jpg

 

Technikai adatok

Panasonic Lumix S5 II

Objektív foglalat: L bajonett

Szenzor: Live MOS szenzor

Tényleges felbontás: 24,2 megapixel

Képméret-arány és képterület: 3:2 / 35,6 x 23,8 mm

Képstabilizátor: Képérzékelő eltolástípus (5 tengelyes / 5 ill. 6,5 fokozatnyi)

Fényérzékenység: ISO 100 – 51.200 (kiterjeszthető 50-ig ill. 204.800-ig)

Élességállító rendszer: 779 pontos, hibrid fáziskülönbség-érzékelős autofókusz-rendszer

Manuális élességállítás: Igen

Beépített vaku: nincs (vakupapucs van)

Elektronikus kereső felbontása: 3,68 millió képpont

Hátsó kijelző: Teljesen előre fordítható TFT LCD – Érintőpanel; mérete: 3”; felbontás: 1,84M képpont

Időjárásálló: igen

Méret: 134 x 102,3 x 90,1 mm

Súly: 740 g (váz, akkumulátorral és egy memóriakártyával)

 

 

További tesztfotók:

 

720_20230220_1051974Columbo.jpg

Columbo (Peter Falk) szobra Budapesten

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 250, gyújtótávolság: 28 mm

 

720_20230220_1051980Egbekialto.jpg

Az Égbekiáltó mozaik Budapesten

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 250, gyújtótávolság: 14 mm

 

720_20230220_1052015henteslany.jpg

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

 

720_20230220_1052088Sisi.jpg

Sisi-szobor a Madách téren

Objektív: Sigma 85mm f/1.4 DG HSM Art. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 125, gyújtótávolság: 85 mm

 

720_20230221_1052171_VWvirag.jpg

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 23 mm

 

720_20230221_1052175_Taltos28mm.jpg

Táltos szobor 28mm-en

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

 

720_20230221_1052176_Taltos14mm.jpg

 

Táltos szobor 14mm-en

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 14 mm

 

720_20230221_1052177Vaciut14mm.jpg

Váci úti részlet 14mm-en

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 14 mm

 

720_20230221_1052178Vaciut28mm.jpg

Váci úti részlet 28mm-en

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 100, gyújtótávolság: 28 mm

 

720_20230221_1052179fehernemu.jpg

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/30 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 400, gyújtótávolság: 19 mm

 

720_20230222_1052351graffiti14mm.jpg

Graffiti 14mm-en

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 320, gyújtótávolság: 14 mm

 

720_20230222_1052352graffiti28mm.jpg

Graffiti 28mm-en

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 320, gyújtótávolság: 28 mm

 

720_20230225_1053011_Teltemetes_vagott.jpg

Kis kiszebáb (enyhén vágott kép)

Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6.. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 800, gyújtótávolság: 60 mm

 

 

720_20230223_1052433_uveghires.jpg

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/13 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 200, gyújtótávolság: 28 mm

 

100%-os kivágás a 24 megapixeles képből

720_20230223_1052434_uveg24mp_100sz.jpg

 

100%-os kivágás a nagyfelbontású, 96 megapixeles képből

720_20230223_1052433_uveghires_100sz.jpg

 

 

720_20230223_1052437_oroszlanhires.jpg

Objektív: Panasonic Lumix S 14-28mm F/4-5.6 Macro. Záridő: 1/10 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 200, gyújtótávolság: 28 mm

 

100%-os kivágás a 24 megapixeles képből

720_20230223_1052438_oroszlan24mp_100sz.jpg

 

100%-os kivágás a nagyfelbontású, 96 megapixeles képből

720_20230223_1052437_oroszlanhires_100sz.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(-)

<< Első   < Előző   2 / 2    

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.035436 másodperc.