Fotó MagazinPanasonic Lumix G9 - MEGÉRKEZETT

Fotó Magazin | 2017. November 13., Hétfő 08:00

Az új Lumix G9 bejelentésére néhány nappal ezelőtt Portugáliában, a Digital Imaging Seminar rendezvényen került sor, ahol a meghívott szakújságírók kézbe is vehették a Panasonic új csúcskameráját.

Szerző: Nagy Anita

 

Fotósként az egyik legelső digitális kamerám, egy okos kis Lumix DMC-LX3 volt. Ez a gép annyira jól sikerült, hogy az utána vásárolt egyéb márkájú digitális kameráim már rég elavultak, azonban ezt a fényképezőt a mai napig használom és azóta is mindig nagy érdeklődésel követem a Lumix fejlesztéseit és veszem kézbe az újdonságokat. Ez történt a Panasonic legújabb csúcskategóriájú, tükör nélküli fényképezőgépével is, a Lumix G9-cel, aminek fejlesztése a szintén high-end kategórába tartozó Lumix GH5 sikerére épült.

 

 

G9_BODY_front_K.jpg

A kamera megismerésére a novemberben is napfényes Portugáliában rendezett Digital Imaging Seminar rendezvényén nyílt lehetőségem. A Lumix G9 sajtónak való bemutatásához a Lisszabonhoz közeli Cascais város csodálatos helyszínt biztosított, ahol a szervezett programok során egy igazán festői szépségű környezetben próbálhattuk ki az új funkciókat.

 

P1000320.jpg

 

A Digital Imaging Seminar egy sajtótájékoztatóval kezdődött, aholaz európai marketing menedzser beszélt a vállalat jövőbeni terveiről. Az üzleti eredmények és célok bemutatása után elérkezett a pillanat, amire mindenki várt. Bejelentésre és bemutatásra került az új Lumix G9 fényképezőgép.

 

P1000327.jpg

 

a KAMERA legfőbb jellemzői:

 

-20,3 megapixeles aluláteresztő szűrő nélküli Digital Live MOS képérzékelő

 

-az érzékelő tükröződéscsökkentő bevonata még ellenfényben is képes minimális szintre visszaszorítani a szellemképet és a becsillanást. Ez utóbbit le is teszteltük a tengerparton

 

-új, nagyfelbontású üzemmód 80 megapixellel egyenértékű (10368 x 7776) képeket készít 8 egymás után, az érzékelő elmozdítása mellett rögzített kép szintetizálásából

 

-továbbfejlesztett Body I.S. (képstabilizátor), hogy a kézben tartott fényképezőgéppel még hosszabb záridővel is lehessen rázkódásmentes képeket készíteni

 

P1000043 - Copy.jpgTesztfotó: 1/1000, f/8, iso200

 

-egy új algoritmusnak hála akár 6,5 fokozattal hosszabb záridő is alkalmazható. Az 5-tengelyes B.I.S. (váz képstabilizátor) és a 2-tengelyes O.I.S. (optikai képstabilizátor) egyesítéséből létrejövő 5-tengelyes Dual I.S. 2 (kettős képstabilizálás). Az 5-tengelyes Dual I.S. képstabilizátor fényképeknél és videofelvételeknél is működik, beleértve a 4K videó üzemmódot is.

 

-225-re növekedett a fókuszterületek száma

 

-Az autofókuszpont-néző is egy új funkció a LUMIX G9 fényképezőgépen, amely a távolban lévő képalanyokat nagyítja fel, hogy éles fókusszal lehessen képet készíteni róluk

 

- a LUMIX G9 kettő SD memóriakártya-foglalattal rendelkezik

 

A Panasonic igazán elkényeztette a meghívottakat, mert a Lumix G9 mellett egy remek fix teleobjektív, a Leica Elmarit 200mm f/2,8 Power O.I.S. is  bejelentésre került. Az időjárásálló új optika célközönségét a természetfotósok jelentik és legnagyobb büszkeségünkre Máté Bence neve is sokszor elhangzott, itt pedig egy videón nézhetitek meg, hogy miért:

 

 

Alig vártuk, hogy végre a kezünkbe vehessük az újdonságokat. A Panasonic G9 fényképezőgépekhez egy 12-60mm f/2,8-4 kitobjektívet, valamint az új 200mm f/2,8 teleobjektívet kaptuk meg, a tesztelésükhöz pedig egészen elképesztő helyszíneket biztosított a Panasonic. Mindezeken felül a jelen lévő professzionális fotósok, a Lumix fotós nagykövetei biztosították a gyakorlati segítséget. Bármilyen technikai kérdésünk adódott, hozzájuk nyugodtan fordulhattunk. A mi csapatunknak Mikolaj Nowacki fotográfus volt a mentora, aki 2014 óta a lengyel National Geographic magazin hivatalos fotósa. Mind berendezett beltéri, mind kültéri helyszíneken is alkalmunk nyílt a fotózásra. Első beltéri helyszínünkön egzotikus dzsungel stílusban, állandó fényekkel profin megvilágított színes ruhás modellekkel vártak minket.

 

P1000116 - Copy.jpgTesztfotó: 1/500, f/2,8, iso640

 

Az elkészült jpg fotók alapján kijelenthetjük, hogy a színek és kontrasztok gyönyörűek. Ezen felül több vintázs csendéletet is kialakítottak, illetve biztosítottak egy alkalmas területet és állványokat a nagy felbontású funkció kipróbálására. Az állványra helyezett fényképezőgépeknél érdemes időzítővel fotózni, így elkerülhetjük a beremegést. Ez a mód képes jpg és raw felbontásban is működni.

 

P1000058 - Copy.jpg

Tesztfotó: 1/500, f/2,8, iso640

 

Ezek után átsétáltunk egy másik helyszínre, egy teraszra, ahol balerina táncolt klasszikus zenére, háttérben az Atlanti óceánnal. A fények erősek voltak és gyakorlatilag folyamatosan változó helyzetből fotóztunk, de a dinamikatartománya a képeknek tökéletes lett és az 5-tengelyes Dual I.S. képstabilizátor hatása is érzékelhető volt. A fotók texturája és részletgazdagsága valóban lenyűgöző. LUMIX G9 a világ leggyorsabb, körülbelül 0,04 másodperc alatt működő autofókuszával, és 60 (AFS) képkocka/másodperc / 20 (AFC) képkocka/másodperc gyorsaságú sorozatfelvétellel rendelkezik, és ezt a tánc fotózása során meg is tapasztaltuk.

 

P1000132 - Copy.jpg

Tesztfotó: 1/3200, f/5,0, iso200

 

P1000164.jpg

Tesztfotó: 1/400, f/18, iso200

 

A Venus Engine nagy teljesítményű képfeldolgozásának köszönhetően a LUMIX G9 Deep Learning technológiát alkalmaz, amely a megszokott arc- és szemfelismerésen túl az emberi testet, jelen esetben a balerina testét is érzékeli.

 

P1000147.jpgTesztfotó: 1/1250, f/9, iso200

 

Utolsó helyszínünk volt talán a legtökéletesebb, egyenesen az óceánpartra mentünk, ahol szörfösöket fotóztunk. Itt alkalom nyílt arra is, hogy megnézzük, milyen a fókuszálás ellenfényben.

Mivel a gépek bőven kaptak a sós vízből és a tengerhomokból, azt is leszögezhetjük, hogy az időjárásálló burkolat kitűnőre vizsgázott, ez a kamera szó szerint állja a sarat. LUMIX G9 nem csupán cseppálló, de a pornak és az akár -10 Celsius fokos fagynak is ellenáll. Jó szolgálatot tesz a 3,0 hüvelykes, 1040K képpontos, szabadon forgatható érintésérzékeny kijelző, amin a fókuszpontot egy érintéssel kiválaszthatjuk és ez nagyon meggyorsítja a fotózás folyamatát.

 

P1000144.jpgTesztfotó: 1/800, f/7,1, iso200

 

P1000369.jpgTesztfotó: 1/5000, f/6,3, iso200

 

P1000281.jpg

Tesztfotó: 1/4000, f/14, iso200

 

Összegezve a tapasztalatokat, úgy gondolom, a következő mintafelvételek önmagukért beszélnek. A LUMIX GH5 teljesítményét is túlszárnyaló LUMIX G9 a cserélhető objektíves, tükör nélküli digitális LUMIX G fényképezőgépek kategóriájában, az alapján amit láttunk belőle, az eddigi legjobb képminőséggel rendelkezik.  Amint megérkezik az első készülék Szerkesztőségünkbe, teljes teszt alapján mutatom be, mire képes ez a fényképezőgép szélsőséges körülmények között is. Annyit elárulok, nagyon várom, hogy a Lumix G9-et ismét a kezemben tarthassam...

 

P1000145.jpgTesztfotó: 1/1000, f/8, iso200


 

 

 

További információk: www.panasonic.com


Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.154970 másodperc.