OM System OM-1 teszt

Uzseka Norbert | 2022. Szeptember 13., Kedd 07:00

OM System OM-1 teszt
Megérkezett hát az első OM System fényképezőgép, mely egyben az utolsó, mely magán viseli az Olympus nevet is. Vajon a háttérben lezajlott változások milyen hatással voltak magára a lényegre? Tesztünkből kiderül.

Mikor anno felröppent a hír, hogy az Olympus eladja a kamera-üzletágát, vad találgatások kezdődtek, mi lesz így az amúgy remekül felépített és meglehetősen sikeres Olympus fényképezőgépekkel és objektívekkel, melyek ugye a Panasonickal közös micro 4/3 rendszert erősítik. Az logikus volt, hogy ha valaki erre pénzt ad ki, az hisz ebben a vonalban, és lát benne fantáziát (mi több: erős reményt, hogy üzletileg gyümölcsöző üzletbe fektet). Aztán megjelent az első néhány OM System objektív, melyek ugyanazt a magas minőséget és átgondoltságot képviselték, mint az Olympus név alatt készült elődök. De az igazi nagy kérdés azért az volt: milyen lesz az első kamera, amit az OM System piacra dob?

 

Kézbe véve

Az első pillantásra világos, hogy az OM-1 az Olympus E-M1 széria új tagja. Ebből, Olympus név alatt III verzió volt (plusz a beépített portrémarkolattal ellátott E-M1X), és eddig is ezek voltak az Oly csúcsgépei. Aki már használt néhány kamera rendszert ill. fényképezőt, szintén első pillantásra látni fogja, hogy az OM-1 is igen komoly darab, dacára annak, hogy tudásához és képességeihez mérten egész kompakt méretű és súlyú: 134,8 x 91,6 x 72,7 mm ill. 599 gramm (akkumulátorral és egy memóriakártyával).

 

A gép fogása kimagaslóan jó, és a használat azt bizonyította, hogy a kezelőszervek és –felületek elrendezése terén is közel tökéletes. Nyilván kinek mi a megszokott, ki mit szeret, de számomra legalábbis ezen a gépen csaknem az összes gomb meg tárcsa meg akármi egyéb pont jó helyen van. Ugyan jobban szeretem, ha a menügomb meg a gépet ki-be kapcsoló kar (vagy egyéb készség) a jobb oldalon található, de ezek bőven a megszokható és elfogadható kategóriába kerültek, miután kiismertem a masinát. Pláne, hogy hátul, a négyirányú választóbigyó közepén lévő OK gombbal elő lehet hívni a gyorsmenüt, ami roppant hasznos, pláne, ha a saját igényeinkhez igazítjuk a tartalmát.

 

web_OM-1_top.jpg

 

Nem sorolom fel, hol mi van, talán csak annyit még, hogy a monitor 180 fokban előre forgatható (vloggerek és selfie-mániákusok örömére), és érintésérzékeny. És kristálytiszta képet ad azzal az 1,68 millió pixelével, de az elektronikus kereső is a piac legjobbjai közé tartozik a maga 5,76 millió képpontjával. Van külön, piros videó gomb, és a módválasztó tárcsa a közepén lévő kis gombbal rögzíthető ill. feloldható, elkerülendő a véletlen eltekerését. Az akkumulátor ajtaja nyitható akkor is, ha állványra tettük a gépet. Szóval a gép külső kialakítása egyértelművé teszi, hogy az OM System odafigyelt a felhasználók igényeire, és megtett mindent, hogy egy valóban kézre álló, irdatlan sok funkciója mellett is jól kezelhető masinát készítsen.

Mondom ezt úgy, hogy a korábbi E-M1 gépek is még mindig remekül muzsikálnak, sőt az E-M5 széria tagjai is kielégítik a profi igényeket.

 

Ami mindenképp fontos előrelépés, és a gép felépítéséhez tartozik, ám nem látszik rajta, az az IP53 por- és cseppállóság minősítésű bevonat, ami -10°C-ig fagyálló is. Korábban is készült már számos Olympus (és egyéb gyártmányú) gép, mely többé-kevésbé bírja a port, nedvességet és fagyot, ám ez a bizonyos minősítés állítólag szavatolja, hogy bizonyos, az átlagosnál mostohább körülmények között is bátran használhatjuk a gépet. Őszintén szólva a teszt idején egyik sem fordult elő, de minthogy ez egy hivatalos, a gyártótól független minősítés, így biztosak lehetünk benne, hogy úgy is van. Szóval a zorkó időben is fotózó profik és megszállottak nagyobb biztonságban tudhatják a gépüket.

Legalábbis, ha ugyanilyen besorolású objektívet tekernek rá, melyből jelenleg kettő létezik (de micsoda kettő!): M.Zuiko 12-40mm f/2.8 PRO II és M.Zuiko 40-150mm f/4 PRO.

 

Mi több, ezzel a kettővel az OM-1 világelső stabilizátora 8 fényértéket képes megfogni – a többivel 7FÉ-t. Nyilván egy gyorsan mozgó témát akármilyen lassú záridővel nem fogunk tudni megfogni, hiába, hogy nem remeg be a gép a kezünktől a stabinak köszönhetően, de amúgy ez már tényleg az a kategória, amikor a sötétben le tudjuk fényképezni a döbbenetében lefagyott fekete macskát is.

 

720_20220810_105504_0131_tataikacsak.jpg

Tatai récék

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/4, ISO: 400, gyújtótávolság: 97 mm (ekv. 194 mm)

 

 

Tudás, funkciók, használati tapasztalatok

A váz nemcsak kívül, fizikailag tartalmaz húzós újdonságokat, a belétett tudás, a processzor is vad dolgokra képes.

 

A teljesség igénye nélkül, felsorolásszerűen néhány kimagasló funkció:

- Az AF kevés fényben -5,5 fényértékig működik.


- 1053 pontos All Cross Quad Pixel AF, vagyis brutálisan sok, csupa kereszt típusú fókuszpont segíti az automata élességállítást.


- AI Detection AF is volt már korábban Olympus gépekben, ezt pusztán tovább fejlesztették. Ezt használva a gép magától ismeri fel a beállított témát, és fókuszál rá szemvillanás alatt. Különféle járműtípusok (autó, repülő, vonat) ill. állatok (kutyák-macskák, madarak) választhatók – s kell-e mondanom, hogy amúgy az emberi szemet felismerő AF is pontosabb, mint valaha?

Erről csak annyit, hogy amikor először megjelentek ezek a funkciók, még nem működtek tökéletesen, és főleg a tapasztalt fotósok legyintettek rá, hogy eddig is megvolt ennek a módja, minek bízzam a gépre, nem vagyok én hülye. Azóta rengeteget fejlődött ez a vonal. Az OM-1-et volt szerencsém egy gokart pályán kipróbálni, és egészen döbbenetes volt, hogy a versenyautós beállításra tekerve hezitálás nélkül, azonnal felismerte az AF a gokartokat, és onnantól tényleg csak azzal kellett foglalkoznom, hogy megfelelőek legyenek a beállítások és a kompzíció. A fókusz minden esetben ott volt, ahol lennie kellett! Szóval, na, nem hülyeség ez az AI cucc…

 

720_20220812_112446_0361gokart.jpg

Kőszegi gokart

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/11, ISO: 200, gyújtótávolság: 61 mm (ekv. 122 mm)


- Focus stacking, azaz fókuszsorozat (igaz, csak a megfelelő M.Zuiko objektívekkel, de a legtöbb Olympus/OM System obi ezek között van), mellyel kedvünkre trükközhetünk a mélységélességgel – makrófotósoknak nincs is ennél szebb ajándék.


- Live ND: beépített ND szűrőként funkcionál, több fokozatban, egész ND64-ig (magától értetődő módon manuális ill. záridő előválasztó, tehát M ill. S módban). Így lassabb záridővel fotózhatunk, ami pl. nagyon erős napfénynél jön jól, vagy ha „fátyolvízezéses” képet szeretnénk lőni. Ráadásul nyomban látjuk a monitoron/keresőben, hogy az adott ND beállítás mellett milyen lesz a kép!


- Már jó ideje elérhető Olympus és más gépekben a nagy felbontású felvétel, ám itt ez kézből is megoldható. Az OM-1 12 képből készít egy 50 megapixeles fotót, amin aztán a legapróbb részlet is remekül kivehető lesz. Ha meg állvánnyal használjuk, 80 megapixeles képet is lőhetünk.


- Live Composite – ez sem újdonság, de még mindig elég kevés kamera tudja megoldani, hogy hosszú záridős fotózás közben nyomban látjuk is, hogy alakul a kép. Pl. fényfestéses fotóknál ez óriási segítség.

- Starry Sky AF: a csillagfotósok számára kifejlesztett funkció két verzióban működik. Az egyik esetében (Speed Priority) a gép stabilizátorára bízzuk a munkát, s maga a váz állítja be a végtelent; a másik (Accuracy Priority) csak állványról működik, s főleg teleobjektíves fotózásnál segít sokat.

 

web_OM-1_LCD-Tilt-hi__ProductBlack_001.jpg


- 120 FPS Burst RAW, 50 FPS AF/AE követés: elektronikus zárral másodpercenként 120 fotót tud lőni a masina RAW-ban, szimpla AF mellett. Követő AF-nél ez 50 fps lehet, megfelelő M.Zuiko objektívvel. Mindezt úgy, hogy a kijelzőn végig látszik, mi történik.

- 120 FPS Pro Capture: ez meg arra szolgál, hogy biztosan elkapd A Pillanatot, akkor is, ha nem tudod, mikor kezdődik. Félig nyomott expogomb mellett a gép 120 fps-sel rögzíti egy átmeneti tárolóba a képeket, majd amikor megtörténik A Pillanat, és teljesen lenyomod a gombot, akkor tutira nem az lesz, hogy hopp, lassabb voltál, mint az esemény. (Ez sem új funkció az Olympusnál, a 120 fps az, ami új…)

És így tovább.

 

A speciális funkciók mellett a gép általános tudása is lenyűgöző.

Az érzékenység 80 és 102.400 között állítható. Az ISO 80-100, híven a micro 4/3 hagyományokhoz, járhat némi dinamika veszteséggel, oda kell rá figyelni. Minél magasabbra állítjuk az ISO-t, annál erősebben jelentkezik a zajosodás, ám azt kell, hogy mondjam, hogy a 3200, sőt 6400-as ISO is egészen becsületes képeket ad. De még 25.600-on sem iszonyatos a kép, sőt, afölött sem, bár azt a 102.400-at tényleg csak akkor használjuk, ha semmi más módon nem tudjuk megörökíteni, amint csillagtalan éjszakán a már említett fekete macska keresztülvág a kerten.

 

A Silent shooting nevű elektronikus zár továbbra is extraként van kezelve, külön meg kell keresni a menüben (míg meg nem unjuk és be nem állítjuk, hogy ott legyen a gyorsmenüben). Ez nekem fura, de az Olympus mindig külön kezelte ezt, holott egész sok témánál jól alkalmazható. Nyilván ha mozgó témát akarunk követni, vagy mondjuk mesterséges fénynél fotózunk, lehetnek hátulütői az elektronikus zárnak, de pl. nagyon fényes nyári napon csak azzal lehet elérni 1/8000 másodpercnél gyorsabb záridőt (ennyi a mechanikus zár leggyorsabbja).

 

720_20220811_112524_0076_pancel.jpg

Páncél Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 800, gyújtótávolság: 12 mm (ekv. 24 mm)

 

A menürendszer is megújult, sokkal könnyebben használható, bár nyilván, mint minden mai, rengeteg funkcióval-tudással ellátott gép esetében, itt is van olyasmi, amit nehezebb megtalálni.

Sajnos az OM-1-be nem került magyar menü. Azt gondolom, sokan, akik ezt a gépet igazán ki tudják használni (tehát profik, ill. fanatikus amatőrök), képben vannak az angol szakzsargonnal, mégsem várható el, hogy mindannyian tudjanak eléggé angolul, hogy ezt a masinát minden részletre kiterjedően képesek legyenek működtetni. És mivel úgy tűnik, hogy nem létezik még olyan fényképező, amire utólag rá lehetne tenni plusz nyelvet (én legalábbis nem találkoztam még ilyennel), ez sajnos eltántoríthat egyes magyar vásárlókat. Magam értetlenül állok ez előtt, függetlenül attól, hogy pont nekem ez nem okozott semmi gondot.

 

Videó

Rég elmúltak azok az idők, amikor az Olympus fényképezők videós minősége kívánnivalót hagyott maga után. Már a legutóbbi Olympus E-M1 III is brutálisan sokat tudott filmezés terén, s az OM-1 is adja. Van 4K/C4K 60p 10bittel is, FHD max. 240 fps-sel (lassított felvételekhez is). Van persze Flat mód, de a maximalizált dinamikatartományt rögzítő OM-Log LUT és HLG  is (Hybrid Gamma Log, ami kb. a fotós HDR-nek felel meg, élénk, erőteljes színekkel). Ráadásul elérhető a RAW output is, 12bit 4:4:4 formátumban, külső felvevő eszközre is.

Természetesen a stabilizátor és a különféle AF-ek remekül működnek videózás közben.

A videó hossza nincs korlátozva, az akkumulátor elvileg 90 percet bír, de kifacsarható belőle 160 perc is, ha visszavesszük a használt funkciókat, s pl. nem zoomolunk felvétel közben.

 

720_20220813_123940_0089_tataibeka.jpg

Béka a tatai Fényes Tanösvényen

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 150 mm (ekv. 300 mm)

 

 

További extrák, újdonságok

- Az OI.Share nevű ingyenes alkalmazással mobileszközről tudjuk irányítani a gépet, akár wifin, akár BLE-n (Bluetooth Low Energy) keresztül.

Mi több, elérhető a Tethered fotózás is, amihez viszont az OM Capture nevű szoftvert kell telepíteni a számítógépre. Stúdiófotózásnál ez hatalmas segítség, hiszen nyomban láthatjuk a képeket a monitoron, nagyban.

 

- BLX-1 akkumulátor

Ez új termék, ami rossz hír azoknak, akik korábbi Oly gépről váltanának erre. A jó hír meg az, hogy egy töltéssel 520 képet is bír az aksi (sorozatfotózásnál akár többet is). Mi több, töltés közben is tudunk fotózni. Amit alapból USB-n keresztül tudunk megoldani, a fali töltő sajnos külön vásárolható meg.

 

- Két UHS-II memóriakártya-foglalat

 

Összegzés

A technika fénysebességű fejlődése alapos kihívást jelent minden gyártónak, miközben a lényeg nem változott: ha veszek egy gépet, szeretnék vele jó képeket készíteni, lehetőleg úgy, hogy ne őszüljek meg közben, mire megtalálom a megfelelő beállításokat. Ennek némileg ellenében dolgozik a technika, hiszen egy gyártó sem engedheti meg magának, hogy a komolyabb gépeibe nem tesz pl. szemkövető AF-et, 4K videót, ötmillió egyéb szuper funkciót, amit aztán majd jellemzően csak azok tudnak használni, akik vagy profik, vagy a fotózás valamely speciális területével foglalkoznak. Az OM-1-ben az a jó, hogy miközben szinte minden kézreáll rajta, és baromi kényelmes és jól kezelhető, a legtöbb extrája könnyen elérhető. Mi több, ezek az extrák értelmes és használható dolgok, nem csupán a csilivili, muszáj-hogy-benne-legyen-különben-beszólnak-az-influencerek kategóriát bővítik. Fentebb csak egy részét említettem meg annak, hogy mi mindent pakoltak az OM System mérnökei ebbe a pofás masinába. Hogy kinek milyen használni, az merőben szubjektív, én a magam részéről imádtam. Megbízhatóak és jól használhatóak az alapdolgok is (legyen az az expozíciós háromszög beállítása, az AF, vagy akár az objektívcsere), de ha valami speciálisabb dolgot akartam kipróbálni, mint pl. a fent említett gokart-fotózáskor, akkor sem teltek el percek azzal, mire kisilabizáltam, hol a ménkűben van az a beállítás.

Ehhez mondjuk kellett, hogy tudjak angolul, mert sajnos hiába elérhetők a menük x különféle nyelven, azok között nincs ott a magyar. Ez az egyetlen, amit hátrányként tudok mondani az OM-1 kapcsán, mert különben tényleg olyan gép ez, amin érződik, hogy a gyártó elsősorban a felhasználók igényeit akarta kielégíteni, s mellesleg hozta, ami 2022-ben elvárható, ill. stabilizátor vonalon megint leelőzte a mezőnyt. Nyilván a gép ára is ezt tükrözi: a váz maga 800 ezer Ft körül szerezhető be, de ha a zseniális 12-40mm f/2,8 II-es zoommal vesszük kitben (és a II-es verzió újdonságait pont ez a gép tudja kihasználni), akkor már egymilliónál járunk. Az szép pénz, de nem tudom azt mondani, hogy nem éri meg.

 

Értékelés: 4,9 pont

Pro:

- mindent tud, amit egy profiknak szánt gépnek tudnia kell 2022-ben

Kontra:

- nincs benne magyar menü

 

A kamera honlapja

 

web_OM-1_black__Product_000.jpg

 

Technikai adatok

OM System OM-1

Objektív foglalat: micro 4/3 bajonett

Szenzor:  Live MOS szenzor

Tényleges felbontás: 20 megapixel

Képméret-arány és képterület: 4:3 / 17,4 x 13 mm

Képstabilizátor: Képérzékelő eltolástípus (5 tengelyes / 7,0 fokozatnyi)

Fényérzékenység: ISO 80 - 102.400

Élességállító rendszer: 1053 pontos All Cross Quad Pixel AF

Manuális élességállítás: Igen

Beépített vaku: nincs (vakupapucs van)

Elektronikus kereső felbontása: 5,76M képpont

Hátsó kijelző: Teljesen előre fordítható LCD – Érintőpanel; mérete: 3”; felbontás: 1,62M képpont

Méret: 134,8 x 91,6 x 72,7 mm

Súly: 599 g (váz, akkumulátorral és egy memóriakártyával)

 

 

 

További tesztképek:

 

720_20220810_105444_0122tataihattyu.jpg

Tatai hattyú

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/4, ISO: 400, gyújtótávolság: 150 mm (ekv. 300 mm)

 

720_20220810_114208_0287Tataff.jpg

A Tatai tó részlete monokróm módban

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/6400 mp, rekesz: f/3,2, ISO: 200, gyújtótávolság: 24 mm (ekv. 48 mm)

 

720_20220810_114850_0308Tataiepulet.jpg

Tatai épület

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 25 mm (ekv. 50 mm)

 

720_20220810_132302_0359Tataito.jpg

A Tatai tó részlete

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/5000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 12 mm (ekv. 24 mm)

 

720_20220810_183456_0504_szombathelysohajokhidja.jpg

A Sóhajok hídja Szombathelyen

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 12 mm (ekv. 24 mm)

 

720_20220811_110710_0022_Lekavara.jpg

Léka várának belső udvara

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 12 mm (ekv. 24 mm)

 

720_20220811_110836_0030Lekailovag.jpg

Templomos lovag páncélja Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/6 mp, rekesz: f/4, ISO: 640, gyújtótávolság: 17 mm (ekv. 34 mm)

 

720_20220811_110918_0031templomospecset.jpg

A Templomosok pecsétje Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 800, gyújtótávolság: 35 mm (ekv. 70 mm)

 

720_20220811_110928_0032templomos.jpg

Templomos lovag Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/80 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 800, gyújtótávolság: 21 mm (ekv. 42 mm)

 

720_20220811_111636_0042ajto.jpg

Ajtó Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/13 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 800, gyújtótávolság: 19 mm (ekv. 38 mm)

 

720_20220811_111738_0045vasszuz.jpg

Vasszűz Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/50 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 800, gyújtótávolság: 24 mm (ekv. 48 mm)

 

720_20220811_113930_0119denever.jpg

Denevér Léka várában

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 320, gyújtótávolság: 19 mm (ekv. 38 mm)

 

720_20220811_114244_0128lekaitorony.jpg

Léka várának részlete

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/5000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 40 mm (ekv. 80 mm)

 

720_20220811_115948_0142_templomreszlet.jpg

Léka várának részlete

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/3,5, ISO: 800, gyújtótávolság: 21 mm (ekv. 42 mm)

 

720_20220811_145236_0291SzentMiklostemplom.jpg

A lékai/lockenhausi Szent Miklós templom

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/4000 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 16 mm (ekv. 32 mm)

 

720_20220811_151624_0345lekaiajto.jpg

Lékai/lockenhausi ajtó

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 75 mm (ekv. 150 mm)

 

720_20220811_191738_0074_macsek.jpg

Szombathelyi macska

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 400, gyújtótávolság: 40 mm (ekv. 80 mm)

 

720_20220812_114058_0447_schoolbus.jpg

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 27 mm (ekv. 54 mm)

 

720_20220812_124704_0540KoszegiSzentJakabtemplom.jpg

A kőszegi Szent Jakab templom részlete

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 40 mm (ekv. 80 mm)

 

720_20220812_141132_0563mexikoi.jpg

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 Pro. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200, gyújtótávolság: 26 mm (ekv. 52 mm)

 

720_20220813_124904_0117_tataitavirozsa.jpg

Tavirózsa a tatai Fényes Tanösvényen

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 150 mm (ekv. 300 mm)

 

720_20220815_8150092Paddy.jpg

Paddy

Objektív: OM System M.Zuiko Digital ED 40‑150mm F4.0 Pro. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 63 mm (ekv. 126 mm)

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.118726 másodperc.