Uzseka NorbertSamyang 7.5mm f/3.5 UMC - széles, tágas a tér

Uzseka Norbert | 2018. Június 18., Hétfő 08:00

Samyang 7.5mm f/3.5 UMC - széles, tágas a tér
A micro 4/3 rendszerben több különféle halszem objektívet találni, a profiknak szánt, drága üvegektől az olcsó, no-name kínai darabokig, ám a legnépszerűbb mind között a Samyang 2011-ben bemutatott optikája. Kipróbáltuk.

A halszem objektívek jellegzetessége, hogy 180 fok közeli látószöget adnak (van, hogy annál nagyobbat is), és hogy a velük készült képeken, különösen a széleken, meglehetősen eltorzul a látvány. A cirkuláris halszem kör alakban vetíti képét a szenzorra, s ami a körön kívül van, az egyszerűen fekete marad. Ebben az esetben a 180 fok a vetített kép egészére értendő. Jóval közkedveltebbek a diagonális halszemek, melyek képüket a teljes érzékelőre vetítik – így persze csak a vízszintes átmérőn kapjuk meg a 180 fokot. Mindkettő verzió szokatlan képeket eredményez, de a diagonális az elterjedtebb – s ilyen a Samyang 7,5mm-es is.

 

Kézbe véve

A dél-koreai gyártó egyik legközismertebb üvegéről van szó, mely sokak kedvence. A siker egyik oka már akkor nyilvánvalóvá válik, ha kézbe vesszük az objektívet. Kicsi és könnyű (48,3 x 60mm, 190 gramm), és látszik rajta, hogy minőségi anyagokból, gondos tervezéssel készült. A micro 4/3 rendszerben elterjedtek a fekete mellett az ezüst színű kamerák is, a Samyang pedig ügyel a részletekre, így mindkét verzióban kiadta az objektívet. A rekesz- és fókuszgyűrűk közötti keskeny piros csík, a kicsiny mérete mellett is meglepően hatásos, szirom alakú napellenző, a jól látható feliratozás és a pont kellőes szoros-laza gyűrűk mind hozzájárulnak, hogy könnyen és jól használható, minőségi objektív legyen a kis hétésfeles.

Méretéből fakadóan az MFT rendszer kisebb gépein is remekül használható, s a nagyobbakon sem túl kicsi – viszont azt ki kell tapasztalni, hogy hogyan tudjuk úgy használni, hogy ne lógjon a képbe az ujjunk. De ha rendesen fogjuk a gépet, legyen bármekkora markolata, nem lesz gond.

 

720_20180410_1200383.jpgLondon, amerre a halszem ellát

Kamera: Panasonic Lumix G80. Záridő: 1/200s, rekesz: f/8, ISO: 200


Élesség és élességállítás

A Samyang néhány kivételtől eltekintve autófókusz nélküli objektíveket gyárt, ebbe a halszembe sem szereltek olyasmit. De az extrém látószögből fakadó nagy mélységélesség miatt nem is nagyon van rá szükség – már a legtágabb, f/3,5-s rekeszen is könnyen beállítható úgy az objektív, hogy kb. egy métertől minden éles legyen. Ha van a gépünkben élkiemelés (focus peaking), azt azért érdemes használni, de különösebb odafigyelésre csak akkor van szükség, ha a fotó témája ennél közelebb van.

Ilyen ultra nagy látószögnél általában nem elvárás a szemet gyönyörködtető háttérelmosás, de bizonyos esetekben a Samyang üveg még arra is képes. A legkisebb tárgytávolság 9 cm, szóval ezzel az üveggel tényleg közel mehetünk a témához. Persze a 180 fokba így is belefér majd a fél világ, de ha a téma közel van, a háttér meg távol, akkor látványos és kissé szédítő bokeh-t lehet elérni.

Azt azonban fontos észben tartani, hogy az objektív nem továbbít elektronikus jeleket a fényképezőnek. Így csak M, mint manuális, és A, mint rekeszelőválasztó módban lehet használni, és ha szeretnénk tudni, hogy milyen rekesszel lőttük az adott képet (pl. mert tesztet írunk az objektívről), akkor sajnos jegyzetelnünk kell, mert azt az értéket nem fogjuk megtalálni az EXIF adatok között.

 

A Samyang üvegek híresek szép, éles képükről, a 7,5mm-es esetében sincs ez másképp. Bár az f/3,5-ös  kezdő fényérték nem tűnik túl izmosnak, ilyen hatalmas látószögnél jobbára ez is elég ahhoz, hogy kevesebb fényben se kelljen túlságosan feltekerni az ISO-t. Mi több, középen már ezen a rekeszen is szuper éles képet kapunk, és a szélek sem igazán lágyak – sokkal élesebbek, mint számos, akár ennél drágább üvegnél tapasztalnánk. A legnagyobb élességet f/5,6 és f/8 blendék mellett érhetjük el, bár még a legszűkebb f/22 sem gyalázatos – de a diffrakció miatt f/11 fölött csak akkor használnám ezt az objektívet, ha nagyon muszáj.

 

720_20180413_1210566_.jpgPitypang

Kamera: Panasonic Lumix G80. Záridő: 1/400s, rekesz: f/4, ISO: 200


Tapasztalatok

A halszem annyira speciális képet ad, hogy jó érzésű fotós csak akkor használja, ha igazán van rá oka. Persze csuda látványos, ahogy, főleg a széleken, ívekké változtatja az egyeneseket, a közel lévő részleteket felnagyítja és így tovább, de nagyon könnyen rá lehet unni az ezzel készült fotókra.

Halszem objektíveket előszeretettel használnak videóklipekben és extrém sportoknál, olyan témáknál, ahol a sajátos torzulás kihangsúlyozza a téma extremitását ill. mozgalmasságát. Viszont olyan témánál, ahol fontos lenne a valós látvány visszaadása, a halszemet jobb, ha elpakoljuk. Mókás lehet egy-két vele készült családi fénykép, de mondjuk egy hivatalos esküvői csoportképnél, netán megrendelésre készülő táj- vagy épületfotóknál a karrierünk bánja, ha ezt használjuk. Nem javaslom ingatlanhirdetések fotózásához sem, hiába, hogy ezzel az obival a valóságot felülmúlóan "széles, tágas a tér", ahogy a Bikini zenekar énekelte.

Hogy akkor mégis mi a jó a halszemben? Az, hogy másmilyen látásmódot igényel, és fejleszti a kreativitást. Okosan használva rendkívül vicces vagy épp kifejező (akár művészi) képek készülhetnek vele. Kifejezheti a bárányfelhős ég tágasságát, vagy erősítheti azt az érzést, hogy a város toronyházai között hogy eltörpül az ember, és így tovább. A kulcsszó a mértékletesség: néhány jól eltalált halszemes fotó rendkívül látványos és hatásos tud lenni. Ha viszont egy teljes sorozatot ezzel lövünk, könnyen megeshet, hogy a néző beleszédül az emberi szemnek oly szokatlan látványba.

 

720_20180410_1200352_.jpgLondoni utcakép az Olympiánál

Kamera: Panasonic Lumix G80. Záridő: 1/800 s, rekesz: f/5,6, ISO: 200


Fontos, hogy kitapasztaljuk, hogy a halszem apró elmozdítása is megváltoztatja a látványt. Ha a horizontot középre komponáljuk (amit amúgy nem igen javasolnak a fotós iskolákban), akkor az vízszintes és egyenes lesz, és ezzel némileg természetesebb hatást érhetünk el (tehát mégsem teljesen reménytelen tájfotózásra használni). Minél jobban megdöntjük a gépet, annál inkább torzul a látvány – s persze megeshet, hogy a cipőnk vagy a homlokunk is belekerül a képmezőbe.

Onnantól azonban, hogy hozzászoktunk a halszem adta látószöghöz és hogy hogy kezeljük, roppant könnyű dolgunk lesz. Az autófókusz hiánya legfeljebb egy méternél közelebb lévő témáknál okozhat gondot, de ebbe is hamar beletanul az ember. Nem mondom, hogy nem jött volna jól egy mélységélesség skála, melyről leolvashatnánk, hogy adott rekesz és fókuszgyűrű pozíció mellett mekkora tartomány lesz éles, de annyira nagyon azért ez sem hiányzik ekkora látószög mellett.

Megdöbbentő módon a becsillanás mértéke is elenyésző, pedig 180 fokot látó objektív mellett nehéz úgy komponálni, hogy ne látszódjon bele a képbe fényforrás. Az objektív nevében szereplő UMC (ultra multi coating, vagyis ultra többszörös bevonat) a Samyang egyik titkos fegyvere, és azt kívánom, bárcsak a Laowa 7,5mm-es objektívjénél is használta volna a Venus Optics.

 

Fontos! Ha a gépünk azt jelezné, hogy nem érzékel objektívet, pedig mi rendesen rátekertük, akkor érdemes megkeresni a menüben a "Felvétel objektív nélkül" (Shoot without (W/O) Lens) beállítást!

 

720_20180411_1210082_.jpg Brompton temető, London

Kamera: Panasonic Lumix G80. Záridő: 1/13 s, rekesz: f/5,6, ISO: 400


Összehasonlítás

Cikkem tárgyának van egy, kimondottan filmezéshez kialakított verziója is, a kb. 18 ezer forinttal drágább, cseppet nagyobb és súlyosabb Samyang 7.5mm T3.8 Cine UMC objektív. Ezt még nem próbáltam, de a specifikációk alapján sejthető, hogy ugyanolyan minőséget kapunk tőle.

A micro 4/3 rendszerben két autófókuszos halszem objektívet találunk: Panasonic Lumix G 8mm f/3.5 Fisheye és Olympus M.Zuiko Digital ED 8mm Fisheye f/1.8 PRO. Előbbi 230 ezer forint körüli áron szerezhető be, utóbbiért 280 ezret kell fizetni. Nem vitás, hogy mindkettő kiváló üveg, ám úgy képzelem, leginkább csak a profiknak van igazi oka arra, hogy annyival többet fizessenek egy halszemért.

Sokkal olcsóbb alternatíva az Olympus M. Zuiko 9mm f/8.0, ami gyakorlatilag egy vázsapka, fix rekesszel, 20cm-es legközelebbi tárgytávolsággal, "csupán" 140°-os látószöggel – 29,900 Ft-ért. Játszani jó ez is, de komolyabb halszem trükkökre nem való. Ahogy a különféle halszem előtétlencsék sem feltétlenül teszik lehetővé minőségi felvételek elkészültét. Persze a Panasonic és Olympus saját előtétei kiváló darabok, ám az áruk (40 ill. 50 ezer Ft fölött) és az elkerülhetetlen fényerőveszteség miatt én inkább félreraknék még, hogy kijöjjön a Samyang.

Van aztán a Meikének két halszeme, az idehaza kb. 103 ezer Ft-ba kerülő Meike 8mm f/3,5, és a 78 ezres áron beszerezhető Meike 6,5mm f/2,0 – utóbbi cirkuláris halszem. Egyiket sem próbáltam még, de a róluk szóló tesztek jobbára dicsérőek.

És vannak a különféle, jóval olcsóbb kínai halszemek, melyeknek sokszor fantázianevet sem adnak. Az én birtokomban is van egy ilyen, és bár konkrét összehasonlításra nem volt most alkalmam, azt azért leszűrtem, hogy a kínai no-name kis szerencsével képes középen éles képet produkálni, de a széleken, ha a fejem tetejére állok is, jobbára lágy lesz a képe. Játszani jó az is, és azért a halszemet a legtöbben nem is másra vesszük, de tény, hogy a Samyang van annyival jobb, amennyivel többe kerül.

Amivel viszont összehasonlítottam, az egy másik 7,5mm-es objektív, a Venus Optics Laowa Compact Dreamer 7.5 mm F2,0. Ez a micro 4/3 rendszer legnagyobb látószöget adó és legfényerősebb fix nem-halszem objektíve. A Laowa jóval kisebb, 110 fokos látószöget ad, viszont annak a képe nem vagy csak kicsit torzul a széleken, magyarán a halszemnél sokkal természetesebb látványt nyújt. Szintén manuális objektív, és méretben is hasonló a Samyanghoz, bár árban jóval meghaladja. Nagy hátránya, hogy sokkal inkább hajlamos becsillanni az üveg, ha a fényforrás benne van a képmezőben. De mindkét objektív kiválóan alkalmas arra, hogy belevessük magunkat az események sűrűjébe, és testközelből fotózzuk mondjuk a családi ünnepet vagy a bulit: bele fog férni a képbe mindenki.

 

Samyang_7_5cikkbe.jpg

 

Összegzés

A Samyang 7,5mm-es az autófókusz hiánya ellenére is könnyen kezelhető halszem objektív, mely tökéletesen illeszkedik a micro 4/3 rendszer eredeti célkitűzéséhez: a DSLR-eknél sokkal könnyebb és kisebb méretű eszközökkel előállítani hasonlóan magas minőségű képeket. Az élességre teljesen nyitott rekesznél sem lehet panasz, a színeket is remekül adja vissza – nem egy, a rendszer két alapvető gyártójától (Panasonic és Olympus) származó objektívet kenterbe ver ezen a téren.

Meglehet, az időjárásálló kivitel, netán a mélységélességskála hiányozni fog néhány felhasználónak, és a közeli (egy méteren belüli) témáknál felmerülhet, hogy csak jó lenne az automatikus élességállítás. Ám ár-érték arányban így is a legjobb halszem objektív, amit MFT-ben kapni lehet.

 

Értékelés: 4,7 pont

 

Pro

- minőségi felépítés

- már nyitott rekesznél is szuper éles kép

- kicsi, könnyű, jól kezelhető

- 9 cm-es közelpont

 

Kontra

- néha azért jól jönne az autófókusz

- ahogy a mélységélességskála is

 

Az objektív honlapja

 

A fenti és további tesztfotók eredeti méretben megtekinthetők Flickr albumunkban

 

Technikai adatok:

Samyang 7.5mm F3.5 UMC Fish-eye objektív

Képszög (MFT): 180°

Felépítés, lencsetag/csoport: 9/7

Gyújtótávolság: 7,5mm (ekv. 15mm)

Közelpont: 9 cm

Élességállítás módja: manuális

Rekesztartomány: f/3,5-22

Mérete: 48,3 x 60 mm

Súly: 190g

Szűrőmenet: nincs

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |

Zsuzsanna2018. Július 23. @ 12:20:16

Ha jól látom a videós (cine) változaton van mélységélesség skála?

    1 / 1    

top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.091314 másodperc.