Fotó MagazinRiport: JULIA FULLERTON-BATTEN

Fotó Magazin | 2017. Április 04., Kedd 12:00

A megrendezett fotográfia egyik kiemelkedő kortárs képviselője Julia Fullerton-Batten, akinek munkáiért kapkodnak a reklámügynökségek és a műgyűjtők.

Forrás: phoo.hu (Kocsány Kornél)

Érzelem dús projektjeiben az élettapasztalatait és a társadalmi kérdéseket gyúrja össze egyedi hangulatú képekké.

 

A személyes munkáidhoz sokszor a saját életedből meríted az ihletet és az inspirációt. Segíts nekünk abban, hogy jobban megértsük őket: mesélj magadról!

Brémában születtem, de még két éves se voltam, amikor az amerikai Pennsylvania államba, Readingbe költöztünk. Hét évet éltünk itt, ennek köszönhetem, hogy a mai napig enyhe amerikai akcentussal beszélek. Amikor édesapámnak felajánlottak egy vonzó munkalehetőséget, visszaköltöztünk Németországba, Frankfurthoz közel. Ekkor született meg a kisöcsém, így négyen voltunk testvérek, hiszen volt már két húgom is. Nehéz időszak volt ez: újra kellett tanulnunk németül, és alkalmazkodnunk kellett egy másik oktatási rendszerhez.Aztán hét éve voltunk már Németországban, amikor a szüleim elváltak, és a testvéreimmel apuhoz költöztünk az Egyesült Királyságba. Ezek az élmények szolgáltattak inspirációt első szépművészeti munkáimhoz, mint pl. a Teenage Stories (2005).

 

finn-and-max_majorca

 

Mivel foglalkoztak a szülők, hogy ennyit kellett utazni?

Az édesapám egyetemi kutatóként kezdte, majd üzletember lett. Édesanyám fordítóként dolgozott a házasságuk előtt, utána főállású háziasszonnyá vált. Apu ambiciózus, szorgalmas ember volt, rendkívül tudatosan építette a karrierét. Az üzleti útjai miatt viszont sajnos nem sokat láttuk. Szigorúbb volt, mint anyukánk, aki imádott kertészkedni, de kreativitását a varrásban és a kötögetésben is kiélhette. Mindkettejükre jellemző volt a kalandvágy és a talpraesettség. Nem egy országból származtak, mégis összeházasodtak, ez akkoriban nem volt mindennapos. Négy gyereküket több különböző országban nevelték fel. Akkoriban nem is fogtuk fel, milyen nagy áldás volt, hogy ilyen egyedi, kreatív és kalandvágyó szülők neveltek fel minket.

 

A költözés és a válás nagy trauma lehet egy gyermek életében, segített nektek a jó testvéri kapcsolat?

Kisgyermekként a húgaimmal nagyon sokat lógtunk együtt. Élénk, nyitott lányok voltunk, sok közös barátunk volt. Emlékszem, Amerikában mezítláb baseballoztunk az utcákon, és esténként szinte súrolni kellett a fekete koszt a lábunkról. Lomtalanításkor segítettünk eladni a feleslegessé vált cuccainkat, és limonádét árultunk közben az embereknek. Az egyik húgommal gyakran kézen fogva gördeszkáztunk, és a világ nagy dolgait a deszkán egymással szemben ülve vitattuk meg. Németországban is közös pajtásaink voltak, rengeteget úszkáltunk egy közeli tóban, sokszor fotózgattuk is egymást. Nagyon kellemes gyermekkorom volt, csodálatos emlékekkel. A 2012-es„Mothers & Daughters” című sorozatomat ezek az élmények ihlették.

 

 md_thepartyisover-maggie_azia

 

md_custodybattle_sharon_fran

 

 

A kalandos kezdetek előnnyel és hátránnyal is járhattak…

Természetesen. Már fiatalon megismerkedtünk több kultúrával, jól beszéltünk nyelveket és sok barátunk volt. Ugyanakkor sokszor kellett másoktól fájdalmas búcsút vennünk, és a különböző iskolák miatt bizonyos értelemben hiányos volt a tudásunk. A legnehezebb az volt, amikor a szülők válása után apuval az Egyesült Királyságba költöztünk, anyu viszont Ausztriába ment a barátjával. Nehéz volt anyu nélkül, de túléltük, és ma már mindenki sikeres lett a saját szakmájában. A sok utazás szívósabbá tett minket, szorosabbra fűzte a testvéri kapcsolatot és ez később sok erőt adott nekünk.

 

A fényképezésről még nem sok szó esett. Hogy találtál rá?

Amikor a húgom megszületett, apu vett egy fényképezőgépet, meg akarta örökíteni a felcseperedésünket. Imádott fényképezni, minden üzleti útra magával vitte a kamerát. Volt sötét szobája is, ő maga hívta elő a képeit. Az utcákon készített fotói a mi kíváncsi tekintetünk előtt keltek életre a hívóban.  15 évesen kaptam tőle egy Minoltát, és annyira beleszerettem, hogy később az egyetemen is fotózást tanultam.

 

Az egyetem után asszisztensként kezdtél dolgozni.Egy korábbi interjúdban megemlítetted, hogy ez minden iskolánál hasznosabb volt számodra.

Minden ember különböző, nekem ez jött be a legjobban. A három egyetemi év megtanította nekem az elméletet, de gyakorlati oktatás alig volt. Asszisztensként öt évem volt arra, hogy a felszínes ismereteket gyakorlással és tapasztalattal mély tudássá alakítsam. Rengeteg profi fotóssal hozott össze a sors, a reklámszakmától kezdve a sajtófotóig a legkülönbözőbb területek szakértőivel találkoztam. Rövid ideig a Vogue magazinnál is gyakornokoskodtam, itt pár napot a divatfotózás egyik istene, Mario Testino mellett dolgoztam és ez óriási élmény volt.  Az összes fotózásról Polaroid képeket készítettünk, azokat egy jegyzetfüzetben, gondolatokkal kiegészítve gyűjtöttem.

 

korea_ikebana

 

 

korea_fish

 

 

korea_present

 

Hogyan választasz témát magadnak?

A pályafutásom elején főleg a saját életemből merítettem ihletet, a fotográfia egy eszköz volt számomra a gyermekkori élmények feldolgozására. A legutolsó projektem ebben a témában a „A Testament To Love” (2013) volt, amelyben a tinédzserkori szerelemről, és annak viszonzatlanságáról mesélek. 2012-ben kezdtem el komolyabb társadalmi kérdésekkel foglalkozni. Az „Unadorned” (2012) projektben a társadalom szemében előnytelen testalkatú emberekkel, a „Blind” (2013) munkámban pedig a vakok életével foglalkoztam. A „Feral Children” (2015) vadon nevelkedett, elhanyagolt, vagy molesztált gyerekeket ábrázol, ezt a projektet többek között az ihlette, hogy én is anyává váltam. Az egyik legújabb munkám, a „The Act” (2016) pedig tizenöt olyan lányról szól, akik az angol szexiparban dolgoznak. Ehhez már videóanyagokat is készítettem, egyfajta társadalomtudományi kutatómunkává vált a projekt.Most jelent meg erről saját kiadású könyvem.

A legújabb anyagom kicsit más lesz, mint a többi, a Temze folyó menti történelmi eseményekről szól majd, különböző megközelítésben.

 

Mennyi idő alatt készül el egy ilyen projekt?

A készülődés, tervezgetés rendkívül időigényes. Miután a gondolat megszületik a fejemben, heteken, hónapokon keresztül érlelem. Amikor dűlőre jutottam, elkezdjük keresni a megfelelő modelleket, helyszíneket, ruhákat, díszletet. Eközben megpróbálom elképzelni, hogyan is kellene kinéznie az egyes fotóknak. A projektjeimhez általában 12-15 helyszínt is használok, így elég sok munkáról van szó. A fotózás közben csak arra összpontosítok, hogy minden az elképzeléseim szerint történjen, előtte azonban rengeteg logisztikai feladatom van. Össze kell állítanom egy asszisztensekből, stylistokból és egyéb munkatársakból álló csoportot. A digitális technológia sok időt megtakarít nekünk, nem kell már Polaroid képeken ellenőrizni a világítást.

 

Van kedvenc projekted vagy képed?

Mindig van új kép, ami közel áll a szívemhez, de nincs abszolút kedvencem. Jelenleg a „Feral Children” sorozatból a Marina Chapman kép érint meg leginkább. Az ő története miatt kezdtem el az egész projektet. Marina Kolumbiában született, öt évesen rabolták el. A dzsungelben magára hagyták, öt évet töltött el az erdőben úgy, hogy csak magára számíthatott. Közönséges csuklyás majmok segítettek neki a túlélésben. Miután rátaláltak, az Egyesült Királyságban kötött ki, de nehezen indult az új élete. Most már hatvan éves, boldog házasságban él, van két lánya. Elképesztő történet, rendkívül izgatott voltam, amikor végre találkozhattam vele személyesen.

 

hallway

 

 

lola-marie-escort

 

 

testament-the-lonely-road

 

 

tokyoshimo2013

 

A modellekkel tartod a kapcsolatot?

A fotózás előtt és közben nagyon közel kerülünk egymáshoz, utána azonban gyakran megszakad a kapcsolat. Ennyi emberrel képtelenség jóban lenni. A közösségi médián keresztül azonban mindenkinek követem az életét.

 

Kik voltak hatással a művészi látásmódodra?

Híres és kevésbé ismert fotósok és festők, mint Jeff WallGuy BourdinIrving PennGregory CrewdsonEric FischlDavid Hockney és Edward Hopper. Gyakran látogatok továbbá múzeumokat, galériákat és kiállításokat, és falom a könyveket. Hozzáteszem, hogy két fiúgyermek anyjaként folyamatosan találkozom új és érdekes dolgokkal, legyen szó zenéről, vallásról, sportról, iskolai ügyekről.

 

Hogyan egyensúlyozol a magánélet, az anyaság és a szakmai pályafutásod között?

A férjem szintén profi fotós, rugalmas munkabeosztással, így szinte mindig meg tudjuk oldani, hogy maradjon időnk a nevelésre és egymásra is. A fotográfia mellett a gyermekeim adják számomra a legtöbb örömöt, nekik köszönhetően maradok fejben is friss és üde. Nem mintha könnyű lenne velük, igazi nyughatatlan srácok, de még akkor is bőven megéri az egész, ha le kell mondanom a csendről, a békéről és a nyugalomról. Kamerát egyébként mindenhová viszek magammal, a Sony Alphám nálam van a munkában és a különböző családi események idején is.

lesrevenants

 

A fotográfia számodra több művészi kifejezőeszköznél. A segítségével folyamatosan vizsgálod, értelmezed a körülötted lévő világot és saját magadat. El tudod képzelni, hogy egyszer leteszed a gépet?

Hosszú időn keresztül a fotózás volt az életem. Aztán anya lettem. Meg kellett tanulnom felállítani egy fontossági sorrendet. Ettől függetlenül szerintem képtelen lennék arra, hogy bármikor is megváljak a fotózástól. A szakmámban elképesztően sokat tanultam a környezetemről, a világról, arról, hogy a különböző események milyen hatással vannak rám, a családomra és a társadalomra általában. Amióta nem csak személyes témákat dolgozok fel, új életeket ismerek meg és ez nagyon fontos számomra. Egy fotográfus szerintem soha nem vonul nyugdíjba, a végsőkig magával viszi a szenvedélyét!

 

 

Weboldal: http://www.juliafullerton-batten.com/

Facebook: https://www.facebook.com/julia.fullertonbatten

Instagram: https://www.instagram.com/julia_fullertonbatten/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Fontosnak tartod-e az épületről készített fotókat?

Impresszum
Betöltés: 0.344240 másodperc.