Panasonic Lumix S 50mm f/1.8 teszt

Uzseka Norbert | 2022. Június 24., Péntek 07:00

Panasonic Lumix S 50mm f/1.8 teszt
Tartja magát a nézet, hogy minden cserélhető objektíves fényképezőgép rendszerben kell, hogy legyen egy relatíve könnyű-kicsi-olcsó és fényerős (ekv.) 50mm-es objektív. A full frame-es L-bajonettes rendszerhez is készült ilyen, s most teszteltük.

A 2021. júniusában bejelentett 50-es nem volt benne a Panasonic full frame-es S sorozatának „kezdőcsomagjában” – a 2020 tavaszán indult, L-bajonettes új rendszerben előbb lehetett kapni a még fényerősebb Lumix S Pro 50mm f/1,4 nevű objektívet. De végül ennek is eljött az ideje.

Már sokszor leírtuk, hogy az 50mm-es, fényerős fix egy alapvető objektív, hogy az általa adott standard látószög igen közel van ahhoz, amit és ahogy az emberi szem lát. Azon lehetne vitatkozni, hogy tényleg annyira fontos-e, hogy minden fotósnak legyen egy ilyen a táskájában, és nem arról van-e szó, hogy egyszerűen a régi, kisfilmes idők alapobija volt, mely egyszerűen csak „itt maradt”. Tény, hogy a kedvelői egyik fő érve máig megállja a helyét: a kezdő fotósok jellemzően egy kitzoommal kapják az első gépüket, de ha igazán meg akarnak tanulni fotózni, akkor kell nekik egy fényerős fix is. És hagyományosan az 50mm-es olcsó szokott lenni, és sok feladatra megfelel (vagy csak megszoktuk az ilyennel készült régi képek miatt?).

 

Kézbe véve

A Pana S 50mm f/1,8 annyira azért nem kicsi, mint sok másrendszerbeli rokona. 82 mm hosszú, 73,6 mm az átmérője (67 mm-es szűrő megy rá), súlya 300 gramm. Utóbbi nem vészes, de ha körülnézünk a többi full frame-es rendszerben, hát talán csak a Nikon Z lesz hasonló, a többi kisebb-könnyebb.

És ami azt illeti, zömük olcsóbb is. De erről később…

 

720_20220602_1126635_dinnyesilo.jpg

Dinnyési parasztudvar

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/5000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100


Ami elsőre is látszik, az az, hogy ez egy minőségi kivitelezésű objektív, szemben nem egy más bajonettre készült 50-essel. Nem minden része fém, de nem spóroltak az anyagokon.

Kapunk napellenzőt, azon kívül csupán két dolog van az objektíven: kézi élességállító gyűrű és AF/MF kapcsoló. Na meg időjárásálló bevonat, hogy bírja az objektív a mérsékelt nedvességet, a port és a fagyot. Ilyen sincs minden belépő 50-esen.

 

A manuál gyűrű is jobb az átlagosnál, pont annyi ellenállást fejt ki forgatáskor, hogy ne lehessen véletlenül eltekerni – filmesek különösképp kedvelni fogják.

S egyébként is jó fogása van az objektívnek, vázra tekerve nem tűnt nagynak (bár nyilván ott sem lesz belőle palacsinta), sőt, kimondottan kiegyensúlyozottnak hat.

 

S50mm_folul.jpg

 

Tudás, használati tapasztalatok

Ugye a kezdőknek azért is szokták ezt a fajta üveget ajánlani, hogy lássák, micsoda éles képeket lehet vele csinálni, milyen szép lehet a háttérelmosás, s milyen jól használható kevesebb fényben. Cikkem tárgya mindezeket teljesíti, plusz gyors és hangtalan az autófókusza.

 

Az élesség, ahogy hasonló üvegeknél megszokhattuk, tágra nyitott rekesznél kicsit lágyabb a széleken, de még ott is bőven jó, szóval bátran lehet f/1,8-cal lődözni. Pláne mivel már ott is beretvaéles középen.

 

A bokeh is szép, bár megjegyzendő, hogy azok a jellegzetes fénypöttyök, amik az elmosott háttérben lévő fényekből látszanak, a széleken némileg „elmandulásodnak”, szóval nem tökéletes körök. Ezzel együtt is megkapjuk, amit az 50mm-eseknél elvárunk: élesen kiemelhetjük a témát, szépen elmoshatjuk a hátteret, hogy a néző is érezze: ezt a képet igazi fényképezővel készítették.

 

720_20220527_1125659_mozikutya.jpg

A Mozi Étterem kutyája

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 400

 

Az f/1,8-as rekesznek köszönhetően kevesebb fényben is tudunk majd fotózni anélkül, hogy nagyon magasra kelljen húzni az ISO-t, ill. ennek és a Pana S vázakba épített stabilizátornak köszönhetően (mert az 50mm-esbe stabi nem került) hosszabb záridőt is kitarthatunk kézből, mint amennyit alapból engedne az 50mm. Ez, ha nagyon ügyesek vagyunk, közelítheti a ½ másodpercet is.

 

Az 50mm az az objektív, ami egyfelől a szemnek kellemes, torzítatlan képet mutat. Nincs az, mint a nagylátóknál, hogy a géphez közeli részletek nagyobbnak, a távoliak kisebbnek tűnnek, mint a valóságban, s „össze sem nyomja úgy a teret”, ahogy a nagytelék teszik. Mint képkivágás, nem igazán való a csípőből lődözésre, ahhoz nem elég nagylátó, de így tanulja meg az ember a legjobban a komponálást. Másfelől sokan unalmasnak tartják ezt a látószöget, de ez teljesen egyéni.

Akárhogy is, sok feladatra alkalmas ez az objektív. Portréra is jó, amennyiben bemutatnánk alanyunk környezetét is. Tájképhez is megteszi, amennyiben tudunk úgy komponálni, hogy beleférjen, amit szeretnénk. Életképekhez, streetfotózáshoz is remek, csak több odafigyelést igényel, több tapasztalatot akár, mert nem fér bele annyi, mint a nagylátó obiknál.

Makrózásra viszont nem való, tekintve, hogy 45 cm a közelpontja. Az sem rossz amúgy, nem kell méterekre állnunk a témánktól, ha közelit szeretnénk lőni, de ha mondjuk a bogarak a kedvenc témánk, akkor inkább fotózzuk vele a hangyaboly életét, mint a magányos ízeltlábúak kalandjait.

 

720_20220525_1125059rozsaf1_8.jpg

Rózsás bokeh f/1,8-on

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100


720_20220525_1125058rozsaf7_1.jpg

Rózsás bokeh f/7,1-en

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/25 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 100

 

 

Magam úgy vagyok ezzel a látószöggel, hogy mindig kell egy kis idő, míg hozzászokom, de aztán nagyon élvezem a vele való fotózást. A gyakorlatban egyáltalán nem zavart, hogy a szokott ötvenes méretnél nagyobb a Panasonic S, s ha végignézek a tömérdek vele készített képemen, azt látom, hogy határozottan jó élmény volt ezzel lődözni.

 

Az sem mellékes, hogy a Panasonic további három f/1,8-as fix objektívet adott ki (24, 35 és 85mm-esek), melyek nagyon hasonlóak méretben-súlyban, ami fotósoknak is jól jön, hát még a filmeseknek! Ez igen kívánatos sor lenne bármely rendszerben.

 

Ár

Összehasonlításba nem mennék bele, mert érdekes módon ezen bajonettre, ha jól látom, ez az egyetlen f/1,8-as ötvenes, azt azonban megjegyezném, hogy míg emez kb. 170 ezerbe kerül, a már említett Panasonic LUMIX S PRO 50mm f/1.4 bizony 900 ezer Ft körüli áron kapható, míg a Sigma 50mm f/1.4 DG HSM A L-bajonettes verziója 277 ezerért. Nyilván emezek nagyobbak-nehezebbek, profiknak vannak kitalálva, tehát még élesebbek, de azért mégis csupán 2/3 fényértékkel „gyorsabbak”…

De közben más rendszerekben kapni 100 ezer alatt is ugyanilyen 50mm f/1,8-as obit. OK, azok olcsóbb anyagokból is vannak, a széleken tán kevésbé élesek, de mellé jellemzően kisebbek-könnyebbek is. (Jó, van nehezebb-drágább is, ld. Nikon Z…) Persze ez mellékes, ha letettük a voksunkat egy Panasonic S gép mellett. Ha kell egy ilyen üveg, akkor az itt ennyibe kerül, vagy várunk még, hátha más gyártó is csinál egyet.

 

720_20220527_1125331_szamartavoli.jpg

Salföldi major

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 100

 

Összegzés

Sok-e az a kb. 170 ezer forint, amit ezért a standard fixért ki kell adni? Amennyiben tanuló vagy gyakorló obinak fogjuk fel, persze. Ha viszont azt nézzük, milyen remek képeket lehet vele készíteni (élesség, háttérelmosás, AF sebesség és pontosság), milyen minőségi az időjárásálló felépítése, akkor már látszik, hogy megéri azt a pénzt. Talán elijeszti a kezdőket, akik olcsó fényerős fixet akarnának, de kiszolgálja a profi igényeket is. Tud mindent, amit a klasszikus ötvenesek, jó használni, megbízható üveg.

 

Értékelés: 4,7 pont

Pro:

- kézreálló, éles képeket készítő standard fix

Kontra:

- az ilyen típusú objektívek zöménél nagyobb-nehezebb-drágább

 

Az objektív honlapja

 

S50mm_S5.jpg

Technikai adatok

Panasonic Lumix S 50mm f/1.8

Elérhető bajonett(ek): L-bajonett

Gyújtótávolság: 50 mm

Legnagyobb blende: f/1,8

Legkisebb blende: f/22

Objektív felépítése: 9 lencsetag 8 csoportban

Lamellák száma: 9

Látószög: 47°

Legkisebb tárgytávolság: 45 cm

Szűrőmenet: 67 mm

Méret: 83 x 73,6 mm

Tömeg: 300 gramm

Stabilizátor: nincs

Időjárásálló: igen

 

 

 

 

720_20220527_1125674_Koveskal.jpg

Köveskál este

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 400

 

720_20220525_1125026Paddy.jpg

Paddy

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

720_20220527_1125268pipacs.jpg

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/3200 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

720_20220527_1125324szamarkozeli.jpg

Salföldi szamár

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 100

 

720_20220527_1125342_szamartavoli2.jpg

Salföldi major

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/5000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

720_20220527_1125370_kecske.jpg

Salföldi kecske

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 100

 

720_20220527_1125644_szivek.jpg

A Mozi Étterem szívei

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 400

 

720_20220527_1125647tyuk.jpg

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 400

 

720_20220527_1125662_bisztrokocsi.jpg

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/30 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 400

 

720_20220527_1125682_Koveskalkonyvtar.jpg

Rózsaszín bicikli kékórában a köveskáli cserekönyvtár előtt

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/30 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 1250

 

720_20220528_1125753_Kleo.jpg

Ókori felirat a Kőtengerben

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 250

 

720_20220528_1125756_kotenger.jpg

Kőtenger, Szentbékkálla

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/4,5, ISO: 250

 

720_20220528_1125819_9pipacs.jpg

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/3200 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 200

 

720_20220528_1125968_dorgicseiszobor.jpg

Dörgicsei Levendula Major (Szabó László Zoltán alkotása)

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/1250 mp, rekesz: f/3,2, ISO: 100

 

720_20220528_1125973_dorgicse.jpg

Dörgicsei Levendula Major

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/6,3, ISO: 100

 

720_20220528_1125983dorgicseipipacs.jpg

Dörgicsei pipacs

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/800 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

720_20220602_1126606dinnyesipaci.jpg

Lovak a Dinnyési parasztudvarban

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/5000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

720_20220602_1126647_dinnyesiloportre.jpg

Dinnyési parasztudvar

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

720_20220606_1126801vegyesbolt.jpg

Wekerlei wegyesbolt

Váz: Panasonic S1. Záridő: 1/8000 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 100

 

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.108350 másodperc.