A 2008-ban indult micro 4/3 rendszer apránként épült, de már elég jól el volt látva mindenféle objektívvel, mire megjelent ez az üveg. A rendszer első fényerős fix kisteléje, ami portrézásra is kiváló, a 2011-ben megjelent Olympus 45mm f/1.8 MSC volt. A Panasonic már 2009-ben kiadta a Panasonic Leica 45mm f/2.8 OIS Macro nevű üveget, de csak 2014-ben jelentkezett igazán fényerős fixszel ebben a tartományban: a rendszerben akkor legtágabb blendével szerelt, s azóta is a rendszer egyik legélesebb üvegeként számontartott Panasonic Leica Nocticron 42.5mm f/1.2 OIS objektívvel. Ám ez a profiknak szánt obi rendszeren belül nagynak, nehéznek hatott (s pláne drágának), így volt ok a kissé kevésbé fényerős, ám mindössze 130 grammot nyomó kis Lumix G verzióval jelentkezni. Jelen sorok írója is nyomban vett egyet.
Akkoriban még megvolt egy alapvető különbség a micro 4/3 rendszer két kameragyártója között, ami később eltűnt: az Olympus a gépeibe szerelte a stabilizátort, míg a Panasonic az objektívjeibe. Erre utal jelen obi nevében is az OIS.
Mongol futóegér
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/60 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 800
Kézbe véve
Az utóbbi években alig jelent meg olyan objektív, mely a micro 4/3 rendszer egyik legfőbb erényére épített volna: a kisebb szenzorra ugye kisebb, könnyebb üvegeket lehet gyártani. A Lumix G 42,5mm-es, a maga 55 x 50 mm-es méretével (a szűrőmenete 37mm-es), 130 grammos pehelysúlyával azonban pont ilyen. Minőségi műanyagból készült a külső részek zöme, de a bajonett fém.
Jár hozzá egy tubus alakú napellenző, de azzal együtt is olyan kis mütyür, hogy jellemzően sem a laikusok, sem a profik nem veszik komolyan. Pedig nagyon is komoly a tudása!
Van rajta egy könnyen járó, jó méretű kézi élességállító gyűrű, s más nincs is. Nem védi semmiféle időjárásálló bevonat.
Az objektívből fekete és ezüst verzió is készült, bár utóbbit manapság már nehezebb beszerezni.
Tudás, tapasztalatok
Az már 8 évvel ezelőtt is világos volt, hogy rendkívül éles képet ad az objektív, s a mai mezőnyben sem vall szégyent. Már legtágabb, f/1,7-es blendén is szuperéles középen, és a széleken is igen erős, s aztán csak még jobb lesz – konkrétan f/4 – f/5,6 között a legélesebb, de még f/11-en is nagyon ott van. f/16-on is bőven használható még, legfeljebb f/22-n nevezném lágyabbnak, bár azzal is lehet értékelhető képeket lőni, ha muszáj.
Az autófókusz is hozta a maga korában elvárt gyorsaságot, s az újabb vázakon használva sem éreztem, hogy lassú lenne.
Ezekben amúgy az említett, szintén könnyű és kicsi Olympus objektív hasonlóan jól teljesít. Ami viszont nagy előnye a Panának, az a 31 centis közelpontja. Portréobiknál ritka, hogy ilyen közel engednének a témához. Nem igazi, 1:1-es makró így sem, de akkor is sokkal közelebbi képeket tesz lehetővé.
Pipacs gubója
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 200
Az objektív háttérelmosása is szép. Mélységélesség tekintetében ugye a micro 4/3-os f/1,7-es legtágabb rekesz full frame-en f/3,3-nak felel meg, de az bőven elegendő, legyen szó akár álomszerű bokeh-ről, akár arról, hogy portrézáskor az alany arca látványosan éles legyen, míg többi része elmosottabb.
Portréhoz és közelihez tehát remek ez a kisfilmes értéken 85mm-es gyutáv látószögét adó üveg, de mire jó még? A rövid válasz az, hogy mindenre, amire egy ilyen kistelét használni érdemes. Pl. ha témánk egy adott részletét jobban kiemelnénk, legyen az egy szép táj, a város egy részlete, vagy épp egy szobáé. Magam sokszor használtam különféle események fotózására is, legalábbis ahol volt elég terem annyit hátralépni, hogy beleférjen a képmezőbe, amit meg szerettem volna örökíteni.
Budapest Óriáskerekének részlete
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/2000 mp, rekesz: f/2,5, ISO: 200
De a leggyakrabban koncerten használtam ezt az objektívet. Főleg kisebb klubokban, ahol közel lehet menni a színpadhoz, ám a fények gyakran kevésbé erősek, és mindenképp változékonyak. Ilyen körülmények között az f/1,7 lehetővé teszi, hogy ne kelljen nagyon felhúzni az érzékenységet, elkerülve így a túlzott képzajosodást. Így könnyen tudunk akár pörgősebb koncerteken is fotózni, elkapni a zenészek arckifejezését, a buli, a show legjobb pillanatait. És az sem mellékes, hogy egy hosszabb, több zenekaros koncerten sem fog a kezünk-karunk túlzottan elfáradni, köszönhetően az objektív (és persze a legtöbb micro 4/3-os váz) csekély súlyának.
Az egyik legtöbbet használt és legnagyobb kedvenc objektív ez nálam a micro 4/3 rendszerben.
Trident koncert a Szimpla Kertben
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/125 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 800
Stabilizátor
Úgy tapasztaltam, hogy stabi nélküli Panasonic vázakon (vagy ha kikapcsolom a gép stabilizálását), úgy 3 fényértéket fog meg a Lumix G 42,5mm-es beépített stabilizátora. Az újabb Panasonic vázak Dual IS nevű stabilizátorával együtt tud működni, úgy már 5 vagy még több FÉ előny is elérhető. Kevés fényben, lassabb/statikus témánál ez különösképp jól jön.
Összegzés
Kicsi, könnyű, jó az ára (momentán 135 ezer Ft körül kapni), szuper éles a képe, fényerős, stabilizált, és még a közelpontja is egészen közeli. Egyike a tökéletes micro 4/3-os objektíveknek. Profik találnak ennél fényerősebb portréobit a rendszerben, de a legtöbben ezzel a kis üveggel is maximálisan elégedettek.
Értékelés: 4,8 pont
Pro:
- szuperéles apróság portréhoz és sok más témára
Kontra:
- alapra vett kezelőszervek
Panasonic Lumix G 42.5mm f/1.7 Asph POWER O.I.S.
Elérhető bajonett(ek): micro 4/3
Gyújtótávolság: 42,5 mm (ekv. 85 mm)
Objektív felépítése: 10 lencsetag 8 csoportban
Lamellák száma: 7
Látószög: 29°
Legnagyobb blende: f/1,7
Legkisebb blende: f/22
Legkisebb tárgytávolság: 31 cm
Szűrőmenet: 37 mm
Méret: 55 x 50 mm
Tömeg: 130 g
Stabilizátor: van
Időjárásálló: nem
Váz: Panasonic Lumix DMC-G7. Záridő: 1/15 mp, rekesz: f/2,2, ISO: 400
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/4,5, ISO: 400
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 1600
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/80 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 400
Bokeh teszt nefelejccsel: f/1,7
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 200
Bokeh teszt nefelejccsel: f/4
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/4, ISO: 200
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/2, ISO: 200
Mendei látkép
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/11, ISO: 200
Stan Sakai képregényszerző Budapesten, 2019-ben
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/160 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 800
Tűzzsonglőr a 2019-es Tatto The Sun fesztiválon
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/100 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 800
Kleinheincz Csilla írónő
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/320 mp, rekesz: f/1,8, ISO: 200
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/40 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 800
Paddy
Váz: Panasonic Lumix DMC-GX80. Záridő: 1/1300 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 200
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/400 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 250
Ghost Toast koncert a Dürer Kertben
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 640
Avatarium koncert a Barba Negrában
Váz: Panasonic Lumix DMC-G80. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/1,7, ISO: 800
(-)