Könyvismertető: Joel Meyerowitz: Hogyan fotózok én

Uzseka Norbert | 2020. November 02., Hétfő 08:00

Könyvismertető: Joel Meyerowitz: Hogyan fotózok én
A fotográfia mesterei c. könyvsorozat első részét a streetfotózás egyik legnagyobb alakja írta.

A fotográfia mesterei (Masters of Photography) c. sorozat egy online fotós tanfolyam, melyen korunk négy nagyon eltérő, de egyaránt zseniális fotós legendájától (Albert Watson, Joel Meyerowitz, Steve McCurry, David Yarrow) tanulhat, aki befizeti a díjat. Ehhez kapcsolódóan könyvsorozat is megjelent, melyből ez az első magyarul megjelenő kötet.

 

Ez a könyv nem kimondottan fotós trükkökről szól, különösen nem a fényképezés technikai oldaláról. Sokkal inkább arról, hogy a fotós-szerzőnek mi a filozófiája, miért kezdett anno fotózni, mi minden inspirálja. Mégis rengeteget lehet belőle tanulni, elsősorban hozzáállásról, a látásmód, a fotós érzékek fejlesztéséről, de nem receptek, nem feladatok útján. Még a kötetbe bekerült fényképek kapcsán sem a beállítások és egyéb megoldások kerülnek szóba, hanem az, hogy hogyan jutott el odáig Meyerowitz, hogy el tudja kapni azt az adott pillanatot.

 

Márpedig ő kétségkívül élő legenda. Az 1938-ban született New York-i fotós elsősorban a streetfotóiról ismert, ill. arról, hogy egyike volt azon úttörőknek, akik elkezdték komoly, művészi munkákra is használni a színes filmet – mert, mint elmeséli, amikor ő fotózni kezdett, az még lenézett valami volt az igazi fotósok körében. Mesél a mestereiről is, akiktől ő tanult, és akiknek a munkái tovább lendítették az útján. Ha végiglapozzuk a könyvet, zseniálisan elkapott utcai „együttállásokat” láthatunk, de a legtöbb képe nem adja magát azonnal, nem mindig tudjuk első pillantásra megfejteni, hogy „mi ebben a jó”, mitől művészet ez. És a könyv egyik nagy erénye, hogy Meyerowitz érthetően elmagyarázza ezt is, és még talán azokat is meg tudja győzni az elsőre ritkán szép, de mindig őszinte és valóságos képei kapcsán, hogy ezek nem aljas módon, orvul lőtt képek, melyek a rajtuk szereplő mit sem sejtő ártatlanok emberi és polgári jogait tiporják (van olyan streetfotó is, ezzel nem vitatkoznék). Sőt, Meyerowitztől tiszteletet, együttérzést, de humort is lehet tanulni. Ezek sem akármilyen ajándékai az amúgy rövid és akár tömegközlekedésen is olvasható (értsd: nem asztallapnyi) könyvnek.


Ezzel együtt meglepett, hogy a Scolar Kiadó olyan bátor volt, hogy pont ezzel a résszel kezdte a sorozat kiadását, hiszen különösen McCurryt sokkal többen ismerik (ld. Afgán lány), és amit csinál, az is jóval népszerűbb fajta fotográfia. De amit Meyerowitz elmond és megmutat (és nemcsak fotóművésznek, de gondolkodónak ill. mesélőnek is kiváló!), az nagyon sok olyan fotósnak fog aranyat érni, aki a valóságot, a mindennapi élet csodáit, forgatagát, káoszát szeretné megörökíteni. És nem is csak nekik – elég a Cape Cod-on, az óceán partján készült sorozatára utalnom, mellyel az évszakok és fények váltakozását igyekezett megragadni, és mely túlmutat a tájképfotózáson, és költemények füzérének is beillik. Vagy épp a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követő hónapokban, a romok eltakarítása folyamán készült, áldozatos dokumentumsorozatára, mely megintcsak több a történelem puszta megörökítésénél, és bámulatra méltó művészi értékkel bír.

 

S mindezek mellett Meyerowitz egy igazi mester és egy jó barát keverékeként ír, már nyomban a könyv elején bevonva az olvasót: „Amint fényképezőgép kerül a kezedbe, fel vagy jogosítva arra, hogy láss. Mert a fotózás teljes egészében a látásról szól. Közben pedig tanulsz magadról és a téged körülvevő világról.”

A könyv végig ebben a szellemben fogant, inspiráló, bátorító (sőt, szenvedélyes), de természetesen senki helyett nem fogja meglőni a maga zseniális képeit. Ahhoz ki kell menni a kameránkkal, kinyitni a szemünket, az elménket és a szívünket, és az eredmény nem fog elmaradni. És azért néhány feladat meg trükk mégiscsak szerepel a lapokon, de a legfontosabb a hozzáállás, melyről pl. ezt írja: „Kellő alázattal tudomásul kell vennünk, hogy mind emberek vagyunk, a legkülönbözőbb formákkal, méretekkel, színekkel. Senkin nem élcelődhetsz; úgy mutasd be, ahogy van. Ilyen a világ, és így érintkeznek egymással az emberek. Azt gondolom, mindenki fotózható, egészen addig, amíg nem használod ki a másikat, vagy nem vagy kegyetlen.”

 

Nattán Balázs fordítása gördülékeny, jól olvasható szöveg lett, viszont az általa tükörfordításban alkalmazott „keretezés” szó, legyen bármily kifejező, nem igazán jellemző a magyar fotós szövegekben. Valóban keretbe helyezzük a látványt, amikor a fényképezőgép objektívjén át nézve megalkotjuk a képet, de a szakzsargonban ezt inkább képkivágásnak nevezzük, a komponálás részeként.

 

Joel Meyeworitz honlapja és Instagram oldala

 

 

Scolar, Budapest, 2020, 128 oldal

hogyanfotozoken.jpg

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.125251 másodperc.