Fotó MagazinGarry Winogrand: Women Are Beautiful

Fotó Magazin | 2018. Július 11., Szerda 06:00

Garry Winogrand, „az utcai fényképészet úttörője” gyors és pontos időzítéssel, különleges látószögekből örökítette meg a 60-as és 70-es évek Amerikáját, s benne a Nőt.

A kiállítás megtekinthető:
2018. július 17. – 2018. szeptember 30.
mindennap 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ
Kurátor: Csizek Gabriella

A kiállítás Lola Garrido gyűjteményéből válogat.

A feminizmus második hullámának idején és a szexuális forradalom korában Winogrand lencséjén keresztül a mindennapok világában – uszodában, partikon, az utcán – mutatkozik meg az élettel teli, magabiztos, boldog, szabad, lázadó és szép nő alakja.

Az 1960-as években változás következett be a nők attitűdjében, amely a magánéleti (belső) és a nyilvános (külső) szabadság intenzív megélésében gyökerezett. Garry Winogrand fényképezőgépének lencséje minden másnál érzékletesebben mutatja be ezt a társadalmi változást: egy évtizedet felölelő képei egyedi és páratlan dokumentáció formájában örökítik meg a nőiség életteli forradalmát a fotótörténet számára. Az utcák hercegeként is ismert Winogrand arról kapta ezt a becenevét, hogy aprólékos portrékat készített a nyilvános térben hétköznapi dolguk után járó nőkről, mozdulataikat ezáltal alakzatok és formák erőteljes lenyomatává nemesítve.

 

058-kozepes-kicsi.jpg

 

Winogrand nem törekszik kompozíciós pontosságra. Újra és újra figyelmen kívül hagyja a művészet formai elemeire vonatkozó alapvető tanításokat, hogy a pillanat mesterévé váljon. Winograndről úgy tartják, hogy sok szempontból Robert Frank esztétikumát viszi tovább és munkájában az egyensúly Franktől ismert szándékos hiánya visszhangzik. Ahogy Frank mondta: „lehet valami csak egy apróság a fotón, és mégis rendkívül fontos”. Ennek a megközelítésnek a metaforikus kerete nem más, mint magának a valóság megélésének az összevisszasága. Fényképezőgépével Winogrand a kompozíción keresztül rögzít minden részletet és mesterkéltség nélkül ábrázolja alanyait.  Kedvenc kontextusa a város, ahol az épületeken, járdákon, közlekedési lámpákon és az embereken keresztül veszi górcső alá az emberi lépték korlátait.

 

023-kozepes-kicsi.jpg

 

Women Are Beautiful (A nők gyönyörűek) című albuma 1975-ben jelent meg, képek gyűjteményébe foglalva Winograndnek a nők állandó fotózása iránti elkötelezettségét: legyen az uszodákban, kávézókban, elegáns partikon vagy – mindenekelőtt – New York utcáin. Az aktok és stúdióban készül portrék mellőzésével Winogrand azt kutatja, hogyan fejeződik ki a nők szexualitása öltözetükön, frizurájukon, gesztusaikon, nevetésükön és suttogásukon keresztül.

A MoMA ismert kurátora, John Szarkowski így írt róla egyszer: „[Winogrand] életszeretete, amely erősebb benne a művészet tiszteleténél, képessé teszi arra, hogy még saját korának komédiájával is szembenézzen”. (A New Documents kiállítás fali szövege, 1967. február 28. – május 7.) Nőkről készült sorozata nem csupán egy felületes esszé a szépség új típusairól: társadalomtudományi elmélkedés is a nők szabadságáért küzdő ellenkultúráról és tiltakozásokról. Lehetetlen azonban figyelmen kívül hagyni a szépség esztétikumát, amely testet ölt ezeken a nőkön keresztül, ahogy szabadon, magabiztos testképükkel visszhangzik bennük az amerikai nagyszerűség új korszaka. Winogrand elfogult és hideg stílusát az absztrakt expresszionizmussal is kapcsolatba szokták hozni, felidézve a műfaj mestereinek hangsúlyos, rézsútos ecsetvonásait.

 

028-kozepes-kicsi.jpg

 

Winogrand folyamatában örökíti meg az életet, örömöt találva a fotók alanyaiban és a képekben egyaránt. Az általa bemutatott nők életvidámak, magabiztosak, boldogok és gátlásoktól mentesek. Saját útjukat járják, és egyre vonzóbbá válnak, ahogy megélik a szabadságot és fellázadnak a kor „mit mondanak majd mások” zsarnoksága ellen. Ha Robert Frank volt az 1950-es évek megkerülhetetlen fotográfusa, Garry Winograndról is elmondható ugyanez a saját korában: az 1960-as évek egyik legnagyobbja volt.

Winogrand munkái megtalálhatók a legnagyobb múzeumok gyűjteményeiben, a MoMA-tól a Tate-en keresztül a Centre Pompidou-ig. (Lola Garrido)

 

Bővebben: capacenter.hu

 

083-kozepes-kicsi.jpg

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.087192 másodperc.