Uzseka NorbertFujifilm X-T4 – minden IS

Uzseka Norbert | 2020. Június 11., Csütörtök 12:00

Fujifilm X-T4 – minden IS
A Fujifilm APS-C szenzoros X-T sorozatának csúcsgépei az egyszámjegyűek, és bár az alig másfél évvel ezelőtt megjelent X-T3 is szuper masina volt, a 4-esbe bekerült egy s más, amit abból sokan hiányoltak.

Az X-bajonettes Fujifilm gépek közül az abszolút csúcs, a profik igényeit is kiszolgáló X-Tx sorozat (amelynek nevében egy számjegy van). Egyes tagjai máig megállják a helyüket, ám minden egyes újabb darab számottevő, nem csupán „kozmetikai” újdonságokkal jelentkezett.

Az X-T3 kapcsán sokunknak volt az a véleménye, hogy egy közel tökéletes géppel van dolgunk, de azért a vázba épített stabilizátort és a teljesen előre és oldalra is kiforgatható képernyőt sokan hiányoltuk. Az X-T4 két legfontosabb újításai épp ezek – de van itt még más is!

 

Kézbe véve

Ránézésre nem tűnik jelentősnek a különbség az elődhöz mérten, még a markolaton látszik leginkább, hogy cseppet nagyobb lett az X-T4, ill. súlyban 68 gramm eltérés van. Ez a nagyobb akkumulátornak is köszönhető, mellyel 390 helyett 500 képet lehet készíteni a CIPA mérései szerint – de némi odafigyeléssel még ennél is több belefér egy töltésbe. A méretei így: 134,6 x 92,8 x 63,8mm.

 

Máskülönben jobbára maradt ugyanaz a profi, de azért jólesően retro külső, megannyi különféle tárcsával és gombbal, időjárásálló bevonattal. Ami talán a gyakorlatban leginkább feltűnt, az a Q gomb áthelyezése (az AEL gombbal cserélt helyet). Ez egy rendkívül hasznos gyorsmenüt nyit meg a képernyőn, és míg korábban a képernyő jobb felső sarkánál volt, most a váz jobb felső sarkához közelre került. Méghozzá úgy, hogy ne lehessen véletlenül megnyomni (ami az X-T30-cal kapcsolatos egyik fő kritika volt). Ez azt eredményezte, hogy nem igazán esik kézre, amíg az ember hozzá nem szokik a gép használatához, addig bizony rendre rá kell nézni, hogy hol is van az a Q gomb.

 

fujifilmXT4_backLCD_silver.jpg

 

Változtak némileg az ISO ill. a záridő tárcsa aljára tett opciók is – utóbbinál immáron csak azt lehet állítani, hogy fotózunk vagy videózunk. Szerintem ez hasznos így, kevesebb a hiba lehetőség, az ISO gomb alatti tárcsán meg ott van rakat különféle mód, a HDR-től a panorámáig. Ezt a két duplatárcsát egyébként a tetejükön levő kis gomb benyomásával rögzíteni is lehet, ami nem újdonság a Fujifilm részéről, de továbbra is roppant hasznos.

 

Ahogy megszokhattuk (márpedig hozzá kell szokni), elöl, az objektív egyik oldalán van az aprócska, fókuszmód választó tárcsa – egyszeri, folyamatos és kézi élességállítást lehet így kiválasztani.

 

fujifilmXT4_top_silver.jpg

 

Ami a képernyőt illeti, pont a legutóbbi Fujifilm tesztem kapcsán jöttem rá, hogy voltaképp egészen jó megoldás az, ami az X-T3-on van, vagyis, hogy nem lehet ugyan előre meg teljesen oldalra kihajtani, csak vízszintesen fel meg le, és 70˚-ban függőlegesen is. Márpedig ez elég jól működik, ha valamit a fejünk fölül vagy épp földközelben kell fotózni. Az meg, hogy nem kell oldalra kihajtani, hogy csípő vagy köldök magasságból rá lehessen látni a képernyőre, a streetfotósoknak nagy segítség.

Ez az új megoldás elsősorban a videós bloggereknek ill. selfiezőknek jön jól, és mindkettő épp elég erős érv mellette.

 

720_20200606_DSCF0332_lovak.jpg

Lovak a Kincsem Lovasparkban, Tápiószentmártonban

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/1500 mp, rekesz: f/3,2, ISO: 250, gyújtótávolság: 21,40 mm (ekv. 32 mm)

 

Használati tapasztalatok

Képtelenség lenne röviden összefoglalni, mi mindent tud ez a kamera (és ez napjaink összes profiknak, vagy akár „csak” lelkes amatőröknek szánt fényképezőgépére igaz).

 

De hogy mire lehet számítani a fotók minősége kapcsán az X-T4-től, azt könnyű megfejteni, ugyanis ugyanaz a 26 megapixeles X-Trans BSI CMOS szenzor került bele, mint az elődjébe, és semmi értelmét nem látnám ebbe belekötni, hiszen ma sem számít idejétmúltnak. A szemkövető fókuszon javítottak valamicskét, bár az már korábban is elég ügyes volt, plusz az X-T3 is megkapta firmware frissítésben.

Az viszont jelentős előrelépés, hogy a korábbi 11fps helyett immáron másodpercenként 15 fotót tud a gép készíteni mechanikus zárral, emellett a zár garantált élettartamát a korábbi 150 ezerről duplájára, 300 ezerre emelte a gyártó. Elektronikus zár mellett maradt a max. 30fps.

Az sem szerény, hogy míg az X-T3 kevés fényben -3FÉ-ig tudott fürgén fókuszt állítani, az X-T4-ben -6FÉ-re emelték ezt.

 

A jól megszokott film szimulációs módok (avagy színprofilok) közé került két újdonság is. Az egyik neve Eterna Bleach Bypass, ebben a színek telítettsége alacsony, ám a kontraszt igen erős. Fotózásra kevésbé való, mint filmezéshez. A másik az X-Pro3-ban bevezetett Classig Neg, ami kellemesen retro hangulatú színprofil.

 

720_20200607_DSCF0792_japankert.jpg

Apró szentély a zuglói Japánkertben (Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola)

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/680 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

Az ISO továbbra is 160 és 12.800 között állítható alapból, de kiterjeszthető 80-ra ill. 51.200-ra.

Mechanikus zárral 1/8000s a legrövidebb záridő (és 15 perc a leghosszabb), elektronikussal 1/32.000s.

Maradt a két, UHS-II szabványt is használó kártyafoglalat. A csatlakozókból egy s más máshogy lett elrendezve, továbbá kikerült a fejhallgató aljzat – cserébe kapunk egy USB Type C – 3,5mm átalakító kábelt a dobozban.

A töltés is USB-ről megy, nem jár a géphez fali töltő (bár külön kapható), és a töltéshez ki kell kapcsolni a masinát, ami annyira azért nem jó hír. Az viszont sokaknak az lehet, hogy az X-T4 is azon Fujifilm gépek közé tartozik, melyet az X webcam nevű szoftverrel számítógépen (64 bites Windows 10 operációs rendszer alatt, USB kábelen keresztül) webkameraként is használhatunk. Nekem ez kicsit fura ötletnek tűnik, hogy ilyen drága gépeket erre használjak, de mivel ez kb. a Live View élőképet lövi fel a monitorra, feltehetőleg nem igazán terheli le a váz zárszerkezetét, és alighanem jó móka úgy bejelentkezni mondjuk egy Skype beszélgetésbe, hogy hozzá valamelyik szuper Fujifilm objektívet használod.

 

A menürendszer nem igen változott (bár fotó ill. videó módban mást látunk), mint mindegyiket, ezt is meg kell szokni, és aztán már könnyen gurul. Úgy tapasztaltam, az érintőképernyőn továbbra sem lehet a menü beállításait babrálni, kivételt képez ez alól az a filmes menü, amiben az expozíciós értékeket a képernyőt böködve is állíthatjuk. Ez igen jól jön, ha nem szeretnénk, hogy a videóba behallatszódjanak azok az apró zajok, amiket a különféle gombok és tárcsák adnak ki állítgatás közben.

 

720_20200606_DSCF0323_3kacsa.jpg

Tápiószentmártoni kacsák

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/1400 mp, rekesz: f/4, ISO: 250, gyújtótávolság: 35,80 mm (ekv. 54 mm)

 

Stabilizátor korábban csupán az X-H1-ben volt. Nagy kérdés, hogy azt a vonalat folytatja-e majd ezek után a Fujifilm, hiszen a megszokottnál testesebb, még inkább „mindentálló” kivitelű X-H1-nek ez volt az egyik lényege, ám az X-T4-gyel bebizonyították, hogy kisebb vázban is meg tudják oldani ugyanazt a hatékonyságot. Mert a stabi a jelenleg elérhető 29 Fujinon XF objektívből 18 esetében 6,5 fényértéket megfog, de a maradékkal is 5-öt, aminél jobbat jelenleg tényleg csak az Olympus egyes vázai tudnak!

Emellett van egy DIS, Digital Image Stabilisation nevű plusz szoftveres stabilizáció is, amit filmezéskor használhatunk, bár ennek ára az 1,1x-es vágás a képmezőből.

 

Az említett új akkumulátor 2350 mAh-s, NP-W235 a neve, de ha ez sem lenne elég, beszerezhetjük a VG-XT4 nevű, vaskos portrémarkolatot, amibe további kettő fér ugyanebből az aksiból, ráadásul abban van 3,5mm-es fejhallgatókimenet is.

 

Wifi és bluetooth terén maradt ugyanaz, a Camera Remote nevű appal viszonylag jól és könnyen lehet távirányítani a gépet, bár nem bánnám, ha a fókuszmezőt valahogy hangsúlyosabbá lehetne tenni, mert napsütéses időben elég nehéz kivenni, hogy hol is áll.

 

fujifilmXT4_front1680lensBatteryGrip_silver.jpg

Videózás

Már az X-T3 is tudott 4K-t 60p-vel (és ez máig csak a csúcsmodelleknek megy a többi rendszerben is, ha egyáltalán!), igaz, 200Mbps és 1,18-szoros képmezőkurtítás mellett, ill. 30p-t 400Mbps-mal teljes képernyőn, valamint 10-bit 4:2:0 felvételt gépen belül, és 10-bit 4:2:2-t HDMI-n, és a Cine4K sem újdonság.

Ami viszont az, és amit nagyon-nagyon kevés másik fényképezőgép tud, az a 240fps FullHD felvétel. Ez akár 10x-es lassítást is lehetővé tesz, igaz, 1,29-szeres képvágás mellett. Ezzel azért elég jól el lehet szórakozni, ráadásul tényleg szép az így készült lassítás. Más kérdés, hogy a FullHD videófelvétel képe némileg lágy, de így is olyan extra ez, amit nem igen kapunk meg máshol, hiszen a 120fps az általános, komolyabb lassításokra megfelelő videókamerát kell beszerezni.

4K-ban ugye 60fps-ből nem igazán érdemes felesnél nagyobb lassítást készíteni – de az még mindig több, mint amit a legtöbb fényképezőben maximálisan elérhető 30p-s 4K-ból kihozható.

 

Hasznos újítás az is, hogy beállítható, hogy a felvett videót mindkét memóriakártyára rögzítse a gép, és az sem utolsó, hogy meghatározhatjuk, hogy általános legyen az 1,29-szeres vágás. Ez akkor jön jól, ha ugyanazon objektívvel-felszereléssel szeretnénk különféle videós beállítások mellett is filmezni, pl. lassított felvételeket, de 4K-st is stb.

 

Az X-T3 előtt sok támadás érte a Fujifilmet a vázaik gyenge videós képességei miatt, mára meg ott tartunk, hogy nem csak felzárkóztak, de egyben s másban olyat tudnak, amit nagyon kevesen!

 

720_20200607_DSCF0782_japankert.jpg

Zuglói Japánkert (Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola)

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/750 mp, rekesz: f/3,6, ISO: 200, gyújtótávolság: 34,30 mm (ekv. 51 mm)

 

Összegzés

A Fujifilm sosem hozott ki újabb modellt pusztán alibiből, mindig jelentősek a frissítések. Jelen esetben ez elsősorban a szuper hatékony stabilizátor és a teljesen előre is hajtható képernyő kapcsán jelenik meg, de fontos újdonság a fényképezők piacán párját ritkító 240fps-es FullHD videófelvétel is, mellyel 10x-es lassítást is lehet készíteni. Ehhez képest meglepően csekély a növekedés méretben és súlyban. A fotós tudás és minőség maradt ugyanaz a több full frame gépet is megszorítóan magas színvonalú, mint az X-T3-ban volt – APS-C szenzoros vonalon kevés gép veszi fel a versenyt az X-T4-gyel. Profiknak és lelkes, elszánt amatőröknek egyaránt érdemes kicsengetni érte az árát.

 

Értékelés: 4,9 pont

Pro:

- fotós és videós téren is szuper képességek és tudás

- igazán hatékony stabilizátor, masszív felépítés

Kontra:

- nehéz belekötni bármibe, max. annyit sajnálok, hogy a menük zöme nem működtethető érintőképernyővel

 

A fényképezőgép honlapja

 

fujifilmXT4_monitor.jpg

Technikai adatok

Fujifilm X-T4

Effektív pixelek száma: 26,1 millió képpont

Érzékelő mérete: 23,6 x 15,6 mm

Felbontás: 6240 x 4160

Mozgókép felbontás: max. 4K (4096×2160 / 60p, 29,97p, 25p, 24p)

Élességállítás módja: 117-mezős, hibrid (kontraszt érzékelő + fázis-különbség elvű) TTL

Sorozatfelvétel: 30 kép/mp

Beépített vaku: nincs

Külső vaku: igen, vakupapucs

Tömörítetlen formátum: RAW (14 bit, RAF)

Tömörített formátum: JPEG (Exif 2.3)

Kereső: EVF (2,33 millió képpont, 100% lefedettség)

LCD típusa: előre forgatható, dönthető, érintésérzékeny LCD

Képátló: 3,0"

LCD felbontás: 1,62 millió képpont

Akkumulátor típusa: Lítium-ion (NP-W235)

Méretek: 134,6 x 92,8 x 63,8 mm

Tömeg: 607 g

 

 

 

 

 

720_20200604_DSCF0240_Paddy.jpg

Paddy kutya

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/250 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200606_DSCF0379_kiscsiko.jpg

Lovak a Kincsem Lovasparkban, Tápiószentmártonban (enyhén vágott kép)

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/640 mp, rekesz: f/6,4, ISO: 250, gyújtótávolság: 23,30 mm (ekv. 35 mm)

 

720_20200606_DSCF0454_nyul.jpg

Nyuszi a Kincsem Lovasparkban, Tápiószentmártonban

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/2900 mp, rekesz: f/4, ISO: 320, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200606_DSCF0466_lovakFF.jpg

Lovak a Kincsem Lovasparkban, Acros filmszimulációs módban

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/1800 mp, rekesz: f/4, ISO: 320, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200606_DSCF0476_kakas.jpg

A baromfiudvar egyik főnöke a Kincsem Lovasparkban, Tápiószentmártonban

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/550 mp, rekesz: f/4, ISO: 320, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200606_DSCF0573_vizililiom.jpg

Tavirózsa a Kincsem Lovasparkban, Tápiószentmártonban, Velvia filmszimulációs módban

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/2700 mp, rekesz: f/4, ISO: 320, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200606_DSCF0664_kakas.jpg

Egy másik kakas a Kincsem Lovasparkban, Tápiószentmártonban

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/450 mp, rekesz: f/4, ISO: 320, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200607_DSCF0932_graffiti.jpg

Zuglói graffiti 16mm-en

Objektív: Fujifilm XF 8-16mm F/2.8 R LM WR. Záridő: 1/200 mp, rekesz: f/4, ISO: 160, gyújtótávolság: 16 mm (ekv. 24 mm)

 

720_20200607_DSCF0934_graffiti.jpg

Zuglói graffiti 8mm-en

Objektív: Fujifilm XF 8-16mm F/2.8 R LM WR. Záridő: 1/450 mp, rekesz: f/4, ISO: 160, gyújtótávolság: 8 mm (ekv. 12 mm)

 

720_20200608_DSCF0958_ablak.jpg

Wekerlei ablak

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/210 mp, rekesz: f/4, ISO: 500, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

720_20200608_DSCF0974_tunderkert.jpg

Wekerlei tündérkert

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/280 mp, rekesz: f/3,2, ISO: 400, gyújtótávolság: 20,50 mm (ekv. 31 mm)

 

720_20200610_DSCF1257_tukrozodes.jpg

Tükröződés

Objektív: Fujifilm XF 8-16mm F/2.8 R LM WR. Záridő: 1/28 mp, rekesz: f/8, ISO: 250, gyújtótávolság: 8 mm (ekv. 12 mm)

 

720_20200604_DSCF0192_virag.jpg

Objektív: Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS. Záridő: 1/300 mp, rekesz: f/4, ISO: 200, gyújtótávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 


 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.215838 másodperc.