Fotó MagazinFotóriporteri Életműdíj 2020 – Rédei Ferenc

Fotó Magazin | 2020. Április 25., Szombat 09:00

A Capa Központ által alapított Fotóriporteri Életműdíjat 2020-ban Rédei Ferenc képszerkesztő, fotográfus kapta a kuratórium egyhangú döntése alapján.

A díjazott a fotóriporteri szakma egyik legendás alakja, meghatározó fotórovatok egykori vezetője, generációk példaképe, tanára. 


A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ alapította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével. A díjat első alkalommal, 2018-ban, Urbán Tamás, 2019-ben pedig Szebeni András kapta. Idén a kuratórium tagjai – Bánkuti András, Horváth M. Judit, Keleti Éva, Kőrösi Orsolya, Móricz-Sabján Simon és Szigeti Tamás – online fórumon, a virtuális térben találkoztak, vitatkoztak és szavaztak.

 

Rédei Ferenc – nyugodtan mondhatjuk – egy élő legenda, aki nélkül ma nem lenne ugyanaz a fotóriporteri szakma. Sokunknak már a „fotóriporter” szóról is ő jut az eszébe. Két kiváló generációt nevelt fel, a most aktív fotóriporterek közül nagyon sokat állított a pályára, és ők a mai napig számíthatnak rá. Az általa vezetett fotórovatok – Népszabadság, Népszava – meghatározóak voltak a szakmában. Kevesen tudják és értik nála jobban, hogy mit is jelent fotóriporternek lenni. Művelőjeként a klasszikus fotóriporteri vonalat képviselte.

 

Rendkívüli közösségteremtő képessége és értékteremtő munkája emelte a mai szintre a magyar fotóriporteri munkát. Ahogy az egyik kurátor fogalmazott, Rédei Ferenc a hazai fotóriporteri szakma egyik betonpillére.

 

Rédei Ferenc további képei: https://blog.capacenter.hu/2020/04/23/valogatas-redei-ferenc-a-2020-as-fotoriporteri-eletmudijas-kepeibol/

 

www.capacenter.hu

 

 

redei04.jpg

 

Rédei Ferenc: Súlyemelőverseny a budapesti Sportcsarnokban. Szabó Ferenc sikertelen gyakorlata, 1978. október 27. © Rédei Ferenc

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.088789 másodperc.