Egri Műhely 2017. fotóművészeti alkotótelep

Fotó Magazin | 2017. Június 10., Szombat 20:00

Egri Műhely 2017. fotóművészeti alkotótelep
Lezárult az Egri Műhely című fotóművészeti alkotótelep Egerben, a Hunguest Hotel Flórában.

A június 9-én véget ért esemény első számú célja volt, hogy a meghívott művészek számára megfelelő körülményeket teremtsen a nyugodt alkotómunkára, hogy a fotósok szakmai vitákkal gyarapíthassák tudásukat, formálják művészi világukat.

 

 



egrimuhely9_720.jpg
Az Egri Műhely 2017 elnevezésű műhely alapítója, művészeti vezetője Szebeni András fotóművész, alkotótársai is tapasztalt, elismert, a fotográfiához művészi szinten értő szakemberek: Bánkuti András, Bácsi Róbert László, Benkő Sándor, Dobos Tamás, Fazekas István, Fejér Gábor, Gaál Zoltán, Hossala Tamás, Kiss-Kuntler Árpád, Mandur László, Móricz-Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt, Szabó Bernadett és az Egerben élő Szántó György.


A városban töltött napok alkalmat kínáltak Eger és környéke életének, épített és természeti környezetének, a szőlő- és borkultúra fotográfiai megörökítésére is.
A Műhelybe – a Hunguest Hotels Zrt. támogatásával – harmadik éve hívja a fotósokat közös munkára az alapító, Szebeni András. 
Szeged és Tapolca után most Eger volt a helyszín, s az itt készülő munkák legjavából gyarapodik majd Kincses Károly kurátor segítségével a Hunguest Hotels 2015-ben alapított Fotográfiai Gyűjteménye, amelyből már több szakmai kamaratárlaton és nyilvános kiállításon láthatott fotókat a közönség is.

 

( Fotó: Szántó György)

Az alkotótelep szakmai támogatója, a Fujifilm Magyarország Kft.

www.fujifilm.hu

 

Kredit: 

https://www.hunguesthotels.hu/hu/egri_muhely_2017_fotomuveszeti_alkototelep/


 

( - )

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Fontosnak tartod-e az épületről készített fotókat?

Impresszum
Betöltés: 0.112267 másodperc.