Franco Banfi egy díjnyertes, svájci természetfotós és túravezető, aki az érintetlen természet felkutatása érdekében az egész világot beutazza.

Forrás: www.canon.hu

Körülbelül 15 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy teljes munkaidős, szabadúszó vándorfotósként fogja megkeresni a kenyerét. Az egész világot bejárta, és közben fényképein hűen dokumentálta a vadvilágot, valamint az ember és a természet kapcsolatát az Egyenlítőtől a sarkvidékig, a Föld összes óceánjában, és számos édesvizű tóban és folyóban.

Eközben természetes fényképész tudását is fejlesztette, és elkötelezett hívévé vált bolygónk növény- és állatvilágának megmentésének.

Canon EOS 5D Mark II, EF15mm f/2.8 halszemobjektívvel; az expozíciós idő 1/160 mp volt f/11 rekesznyílással, ISO 320 érzékenységgel. Egy Seacam víz alatti tok belsejében, 2 maximális teljesítményű stroboszkóp vakuval.

Az Azori-szigeteknél egy kékcápáról (Prionace glauca) készült fényképével kapcsolatban arról kérdeztük, hogyan segített neki együttesen az állat viselkedésének ismerete és fotós technikai tudása a rendkívüli kép elkészítésében.

A kékcápák nyomában

„Szeretem a nagyméretű állatokat, a méltóságteljes élőlények vitalitását, és öntudatosságukat az óceánban és a táplálékláncban betöltött szerepükkel kapcsolatban.”

„Mindig is érdekelt általánosságban a cápák , de különösen a kékcápák eleganciája. A testük és viselkedésük nagyon vonzó. A hátuk sötét indigókék, az oldaluk világoskék, a hasuk pedig élénk fehér. Az orruk hosszú és hegyes, a szemük sötét, nagy, kerek.... és kíváncsi. E különleges tulajdonságaiknak köszönhetik azt, hogy talán a leggyakrabban ábrázolt faj a rajzfilmekben és a televíziós sorozatokban.”

„Évekkel ezelőtt alkalmam nyílt megcsodálni és lefényképezni néhány kékcápát San Diegóban, a kaliforniai partoknál. Nemrég meghívást kaptam néhány barátommal és profi fényképésszel együtt az Azori-szigetekre. Ez az Észak-Atlanti-óceán szívében elhelyezkedő, kilenc szigetből álló szigetvilág tökéletes helyszín a tengeri élővilág felfedezésére.”

Merülés a mélybe

„A nyílt vízben, távol a parttól, több száz méter mélyen a beeső napsugarak elnyelődnek a sötét mélységben. Olyan érzés volt beugrani a kék vízbe, mintha a semmi közepén lennénk, de reménykedtünk, hogy megjelenik néhány cápa… (de nehogy elmondjátok az édesanyámnak, aki még a Cápa című filmtől is fél…).”

„Ez a fajta nyílt vízi búvárkodás nem a félőseknek vagy a tapasztalatlan búvároknak való, akik nem szoktak hozzá a mély vízhez. Ha nincsenek megfelelő tájékozódási pontok a fenéken vagy egy közeli sziklafalon, könnyű eltévedni. Az öntudatosság és a felhajtóerő megfelelő irányítása létfontosságú ebben a helyzetben. Ha viszont hozzáadunk ehhez néhány kíváncsi, köröző cápát, rendkívül érdekessé válhat a történet.”

Közeli kép

„Rajtam kívül egy fényképész volt a vízben; minél kevesebb, annál jobb: ez a legjobb feltétele annak, hogy az állatokat közel lehessen engedni. A víz alatti fényképezés esetében ez különös jelentőséggel bír. Ha kevesebb víz van az alany és a fényképezőgép között, jobb a láthatóság, kevesebb a függő részecske, a fényvisszaverő mikrobuborék, és élesebb lesz a kép.”

„A megfelelő helyzetben a tengeri élőlények gyakran inkább kíváncsivá, mint tartózkodóvá válnak. Ők választják ki az irányt, a sebességet, a szöget… és legtöbbször a háttérvilágításba kerülnek, kihasználják a természetes fényt testük elrejtésére, amely természetesen úgy fejlődött az idők során, hogy minél jobban beleolvadjon a vízbe.”

„Nagy meghatottságot érzek, amikor a vadállatok elfogadnak, hagyják, hogy a lehető legkisebb távolságra megközelítsem őket. Mindezek a különböző interakciók nagyon rövid idő alatt zajlottak le - merülésenként mindössze néhány percig.”

A kritikus pillanat megragadása

„Ezekben a helyzetekben az elménknek és az ujjainknak egyaránt készen kell állniuk, mintha egy szimfóniát játszanánk: fel kell mérni a háttérvizet, kiválasztani a megfelelő expozíciós időt az f-stop korrekciókkal, megtalálni a legjobb kompozíciót: mindennek szinte automatikusan kell működnie.”

„Ha szerencsénk van, több cápa is feltűnik, és egy ideig a közelben maradnak, hogy több esélyünk is legyen. Az első közeledés után az állatok általában úgy döntenek, hogy nem vagyunk érdekesek számukra, ezért hátat fordítanak, és elúsznak. Amikor tehát megtaláltam a legjobb beállítást, inkább a kompozícióra összpontosítok, és kipróbálok néhány perspektívát, hogy nagyobb legyen a választék, és megtalálhassam a nekem leginkább tetsző képet.”

A kép megalkotása

„A kompozíció és a perspektíva hatékony eszközök a fényképész kezében, miután megtanulta alkalmazni ezek szabályait. Mindkettő azzal áll összefüggésben, ahogyan a vonalak és a formák elrendeződnek egy fényképen, és céljuk, hogy olyan képeket hoznak létre, amelyeknek önmagukban és önmaguktól is van vizuális jelentésük, a térbeli mélység hatását keltve a szemlélőkben.”

„Egy kompozícióban a szélektől befelé futó vonalak a mélység azonnali illúzióját keltik. Az összefutó fénysugarak optikai csalódást okoznak: az azonos méretű tárgyak különböző méretűnek tűnnek, ami attól függően változik, mekkora a szemünktől mért távolságuk.”

„A cápát és a háttérben lévő búvárt ábrázoló kép is mutat bizonyos térbeli mélységet. Két különböző síkja van: a nagyon közeli cápa nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában, a háttérben úszó búvár viszont kisebbnek tűnik. Ennek az az oka, hogy a cápa közelebb van a fényképezőgéphez, és a halszemobjektív megnöveli ezt a különbséget.”