Fotó MagazinARATÓ ANDRÁS: VISSZANÉZ RÁNK A MÚLT

Fotó Magazin | 2018. Február 11., Vasárnap 18:00

Képeit látván mondhatnánk, hogy képíró. De ennek a szónak András esetében más jelentése van, mert a fotók többnyire egy-egy történetet hordoznak magukban, mondanivalójuk van a számunkra, csak éppen el kell tudnunk olvasni a láthatatlan sorokat.

SZERZŐ: SOLTÉSZ REZSŐ


Ülünk ez irodai szobában, és várjuk a nekünk készülő kávét, laza mondatok követik egymást a reggelről, a parkolásról, és sorolhatnám… Ismerjük egymást régóta, de ez a néhány perc most olyan nekem, mint egy – sporthasonlattal élve – birkózás, ahol az első fogást keresem, hogy azután már minden mehessen a maga útján…A kezdetekre mindig kíváncsiak vagyunk, mert ez meghatározhatja valakinek jövőjét, főleg ha művészetről van szó. Nálad ez hogyan történt? Mikor és hogyan kezdtél el a fotózással foglalkozni, hogyan jelent meg az életedben ez a művészeti vonal?


Semmi különös nincs benne. Egy értelmiségi családra jellemző volt akkoriban, hogy a gyerek előbb-utóbb kap egy fényképezőgépet. Ezzel aztán fényképezgettem hosszú évekig, de nem műveltem üzemszerűen és tudatos műalkotás sem volt benne. Mindig jelen volt az életemben a fotográfia, de mégis csak 48 éves koromban állítottam ki először a képeimet. 2001-ben a Műcsarnokban meghirdettek egy pályázatot, Országos Fotószalonnak hívták, amire benyújtottam egy 10 képből álló portfóliót és egyszer csak értesítettek, hogy kiválasztották a Végtelen történet c. képemet. Felhívott egy kurátor, aki meglepődött azon, hogy ez az első kiállításom és ebből már ki is derült, hogy fotósként egy későn érő típus vagyok. Bár már korábban is ösztökéltek az ismerőseim, mégis nehezen szántam rá magam a kiállításra, nem akartam a „hiúság vásárának” a csapdájába esni, de ettől magabiztosabb lettem.

 

EsterhazyPeter1_032 ff mĂĄsolat.jpgEsterházy Péter

 

Nem sokkal később, december 4-én már Jancsó Miklós nyitotta meg az első önálló kiállításomat a Komédium galériájában. 130 képből állt a kiállítás, aminek a Chapters – Fejezetek címet adtam. Kicsit eklektikus volt, amit bemutattam, nem egymáshoz kapcsolódó fejezeteket állítottam ki, hanem az addigi munkáimból szemezgettem. A legendás fotós Tóth István mondása, hogy a kiállítás elszáll, a könyv megmarad – ehhez tartottam magam, legalábbis az első kiállításom alkalmával. Azóta 35-40 tárlaton vettem részt, túlnyomó részt szólóban, így hoztam valamennyit a lemaradásból. További köteteim viszont nem kapcsolódtak közvetlenül kiállított anyagokhoz. Valójában az a műcsarnoki országos nagy pályázat billentett át a holtponton. Ha hívnak kiállítani, mindig igent mondok: ha csak egy ember nézi meg egyetlen képemet, azt is megtiszteltetésnek tekintem.

 

Ferenczi Krisztina 14_06_18030 ff mĂĄsolat.jpgFerenczi Krisztina

 

 Jársz a világban, kezedben van a kamera, majd észreveszel valamit az utcán. Ilyenkor inkább a nagy terek és a pillanat állandósága az, ami hat rád, amikor megnyomod a gombot?

 

Nem jellemző. Vannak helyzetek, amikor a fotós sok képet állít elő, főleg olyankor, amikor kevés az esélye, hogy az adott helyszínre valaha is visszatérhet. Ilyenkor kevesebb a tudatos alkotás. Az Eiffel tornyot vagy a Lánchidat például sokszor fényképeztem úgy, hogy pontosan tudtam előre, mit akarok megmutatni. A Taj Mahalhoz valószínűleg nem fogok visszatérni. Aligha mondok ezzel újat: minél ismerősebb a fotó tárgya, annál tudatosabb az alkotás. Így aztán az „egzotikus helyszíneken” több kattintás kell ahhoz, hogy valami érdemi születhessen. A festőknél, gondolom, a kép először az alkotó agyában születik meg, aztán kerül a vászonra, a fotósnál, ha nem is mindig, de gyakran ez megfordítva zajlik: egy többé-kevésbé kész képet kell kidolgozni és elhelyezni a gondolati síkban. Az, hogy képeket  „mutogatok”, nyílván egyfajta exhibicionizmus következménye, az, hogy ezek fotográfiak, az  meg amiatt, hogy nem tudok festeni.

 

TorocsikMari 09_055 mĂĄsolata mĂĄsolat.jpgTörőcsik Mari

 

Emlékszem, egyszer hosszú percekig álltam a portréid előtt. A fotókról néztek rám a kortársaink, akik közül néhány már meghalt és ez nagyon nagy hatással volt rám.Ezek a portrék hogyan készültek?

 

Többféle környezetben készítettem portrékat, ezek közül a Klubrádió teremtett számomra különleges helyzetet, mert a modellek beszélgettek ugyan, de nem velem, ezért tudtam a fotografálásra figyelni. Nagyon fontos, hogy a képeken azt mutassam meg, amilyennek én látom ezeket az embereket, más szóval, mindkettőnknek őszintének kell lennünk, és persze bízni kell egymásban. A portrézás nagy diszkréciót igénylő műfaj, én csak olyan embereket próbáltam bemutatni, akikkel szemben pozitív érzéseim vannak: szeretet, tisztelet.Előfordult, hogy valaki nemet mondott, de akadt olyan is, aki azután, hogy megismerte a munkáimat, mégis a kamerám elé állt. Fontos, hogy a modell is szeresse az elkészült fotót. Mintegy 500 portrét készíttetem, egyik sem vezetett konfliktushoz.

 

OlahIbolya_004 mĂĄsolat.jpgOláh Ibolya

 

Tudatos volt benned, vagy csak úgy kialakult, hogy olyan embereket kaptál lencsevégre, akik számunkra történelmet írtak?

 

Tudatos volt, de azért ez korábban kezdődött. Mácsai Pálnak volt egy estje a Komédiumban, látta ár néhány fényképemet. Ő javasolta, hogy csináljam meg az ő Örkény estjének a színházi fotóit. Akkor még nem tudtam menni fog-e, de elfényképeztem vagy 6 tekercsnyi filmet, ami nagyon jól sikerült. Közben itt bennem megteremtődött egy kettős műfaj: a színész portréja abban a szerepben, amit éppen előad. Ebben azt szeretem, amikor a színész, vagy a darab „lelke” jelenik meg a képen. Huzella Péter félig tréfásan például azt mondta, hogy addig nem írja alá a szerződést a Komédiummal, amíg nem csinálom meg az előadásának a fotóit. Ez aztán szépen elindult, és lefényképeztem minden futó elődást a Komédiumban. Közben elindult a rádió is. Valaki megkért, hogy fényképezzem le Gálvölgyi Jánost egy magazin számára. Ez meg is történt, de végül nem használták fel a képet, mert túl művészinek találták. Viszont ennek kapcsán elindult a rádiós portréfotózás, némi túlzással élve, egy kis műfaj született.

 

VegtelenTortenet1.jpg

 

Közben a filmről digitálisra váltottál. Elmondanád hogyan történt ez és milyen gépeket használtál? 

 

Első gépem egy Beirette fényképezőgép, az akkori NDK klasszikus kisfilmes gépe volt. Amikor apám abbahagyta az utazgatást megkaptam tőle az ő Pentacon F tükörreflexes kameráját, ami már egy cserélhető objektíves gép volt, igaz, nekem csak egy fix 50 mm-es lencsém volt hozzá.Ezután következett a Practica MTE-3, később egy kompakt zoomos gép, egy Pentax. Ezzel csináltam Mexikóban a White Sand-en azt az elhíresült képemet, amit a Fotószalonra beválogattak. 1997-ben vettem egy Canon EOS 5-öst, aztán egy EOS 3-ast, majd 2006-ban jött a váltás, amikor hozzá jutottam egy Canon EOS 5D kamerához. Ez volt az első igazi komoly digitális gépem, amivel mindent meg lehetett csinálni, amit a korábbi kisfilmes gépekkel. Majd később megvettem az 5D Mark II-t, amit ma is használok. Közben vettem egy Canon EOS 3M MILC gépet, ezt egy év múlva az 5M-re váltottam. Minden bizonnyal egy full fram MILC kamera lesz a következő lépés. A MILC nagy jövő előtt áll: másfél kilóban mindazt tudja, amihez előtte 5 kilót kellett cipelni. Igaz, a közönség nem látja, milyen komoly felszerelésed van.

 

VegtelenTortenet2.jpg

 

Most térjünk vissza a technikáról hozzád. Milyen fotós munkáid voltak még?

 

Voltak projektjeim, például végigfotóztam a kettes villamos vonalát, amit egy kiállításon láthatott a közönség. Egy 50 méter hosszú, filmtekercs szerű sorozatot csináltam. A filmkockákon kettes látszott különböző környezetben, a „perforációkban” pedig más, kapcsolódó történeteket meséltem el. Utolsó két kiállításomon, 16-ban és 17-ben, egy új iránnyal próbálkoztam, ez a „szedte, vette, teremtette” munkacímet kapta. Különböző dolgokat hoztam össze a világ különböző részeiről. Például a párizsi diadalív alatt megjelent a Károlyi szobor, ami persze egy fikció, de egyrészt jelzi az első magyar köztársasági elnök kapcsolatát Párizzsal, másrészt a mai világunk viszonyát a köztársaságisággal. A Chambor-i kastélyhoz egy murvás út visz. Ezt lefotóztam nagylátószögűvel, az út átalakult víztükörré, benne a magyar Parlament tükörképe látszik. Készítettem egy sorozatot Gellérthegyi álmok címmel, köztük ott van a kis hableány Koppenhágából a Szabadságszobor helyén, egy másik képen egy berlini Marx szobor került az olajágas nőalak helyébe a sziklakápolna a keresztjével szemben. Utóbbi játék a Vitakör címet kapta. Szépen gyűlik az az anyag is, egyszer talán könyv kerekedik belőle.

 

VegtelenTortenet5.jpg

 

Számos könyved jelent meg, melyek ezek? 

 

Az utolsó a Gábriel éve volt 2014-ben, az első a 2001-ben kiadott Fejezetek / Chapters. A Képes és képtelen enciklopédia 2005-ben, az Arcnovellák 2008-ban jelent meg, a Miért éppen Skandinávia és a Szibériai anziksz 2010-ben, a Múlt elkezdődött 2012-ben látott napvilágot.

 

Milyen terveid vannak? Vannak?

 

Sok minden jár a fejemben, de most gondolkodom egy olyan anyagon, hogy embereket mutatok meg a világ különböző vidékeiről. Arcokat, mozdulatokat, tevékenységet mindenhonnan, amivel azt szeretném mondani ebben az antimigrációs világban, hogy miközben mindnyájan különbözőek vagyunk, egyúttal egyenlőnek születtünk. Legalábbis így kellene lennie.

 

Hogyan látod a fotózás jövőjét?

 

Van egy dilemmám. Emlékszem, hogy a Képes és képtelen enciklopédia kapcsán Verebes István behívott egy televíziós interjúra és föltette azt a kérdést, hogy manapság már annyiszor nyomjuk meg a gombot ahányszor akarjuk, szóval mi kell ahhoz, hogy valaki fényképész legyen. Erre én azt a laza választ adtam, hogy a jó kép az a két gombnyomás között lehet. Sajnos ez azért nem egészen igaz, hiszen ma már a videó olyan képminőséget hoz létre, amiből bármelyik képkockát kiemelhetjük, nem is beszélve a sorozatfotó intézményéről, ami ugyancsak megteremti a technikailag jó fotó kiválasztásának végtelen lehetőségét. De korai volt a színház temetése a film, a mozié a tévé miatt. A fotográfiának is meglesz a helye a változó körülmények között is.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Fontosnak tartod-e az épületről készített fotókat?

Impresszum
Betöltés: 0.118222 másodperc.