Hasselblad Masters

Fotó Magazin | 2011. Február 02., Szerda 13:00

Hasselblad, mint a világ legmagasabb technikai szinten készített fotográfiai termékének híres gyártója, idén immár 9. -ik alkalommal hirdette meg a Masters Award versenyt.

E versenyen pályázatok ezrei, köztük profik és amatőrök munkái közül – mindössze 100 került kiválasztásra. Ezek voltak a döntő résztvevői, akiknek fotói 10 kategóriában kerültek értékelésre: Architektural, Editorial, Fashion/Beauty, Fine Art, General, Landscape/Nature, Upcoming, Portrait, Products, valamint a  Wedding/Social voltak a kijelölt témák. Hozzáértő zsűri bírálta el a képeket, és választotta ki a győzteseket, egyben megnevezve a 2010 -es esztendőben Hasselblad Master címet kapott 10 fotográfust. A „mesterek” egy-egy Hasselblad H4D kamerát kaptak, hogy fotókat készítsenek az Emotion /Érzelem  témakörben, saját egyéni stílusuknak megfelelő értelmezésben, miközben számot adhattak kreativitásukról és tehetségükről, és a Hasselblad H4D kamera használatával  igazolhatták annak alkalmazhatóságát a professzionális fotográfia legkülönbözőbb területein..

 

A FotoVideo Black&White most bemutatja 2010 „Hasselblad Mestereit.” 

 

JOAO CARLOS - esküvő /társadalom – Wedding/ Social

USA/Portugal

 Joao-Carlos_p27.jpg

Portugál szülők gyermekeként 1977 ben született New Yorkban, reklám és divat fotósként él New Yorkban és Lisszabonban. Öt éves korában volt már saját fényképezőgépe, de művészi tevékenységét mégis festéssel kezdte. Festői tanulmányait a tradicionális műfajban hamarosan abbahagyja és elszegődik Joao Palmeiro a sikeres Portugál reklámfotós mellé asszisztensnek, és mellette szabadfoglalkozásúként sok elismert fotóssal dolgozik. Carlos megrendelői listáján elsősorban ügynökségek, magazin szerkesztők, és u.n. beauty cégek találhatók, mint a Nike, az Avon, a Pfizer és még sokan mások. Munkái megjelennek különböző magazinokban, mint a DP Arte Fotografica és a iFotoVideo, de más lapokban is, így a W25, a J'adore a Six Degrees, Umbigo és a Gorbes and style.

www.joaocarlosphoto.com

 

 

LYLE OWERCO - Nagy jövőjű / Up and Coming

USA.

 Lyle-Owerko_p43.jpg

A filmkészítő és fotográfus Lyle Owerco 1968 -ban született  Albertában (Canada ) és Calgaryban nőtt fel. 1991 -ben New Yorkba költözött és a Patt intézetben végezte tanulmányait. Owerco sokat utazott a világban, mindenhol jegyzeteket készített és fényképezett. Ezekből a munkákból állt össze az első könyve amely 2001 szeptember 11. én látott napvilágot And NoBirds Sang címmel. Fotói számtalan filmben kerültek felhasználásra, köztük Henry Singer - The Failing Man és a 2006-ban felújított Omen-ben. Owerco rendszeresen dolgozik Washingtonban a Library of Congress archívum számára. Rendezett filmet Robert Redforddal, a Sundance TV társaság számára, és zenei klippet készített Rufus Wainwright-nak, valamint az amerikai Hifi és Grammy díjas Jesse Harris-nak.

www.owerco.com

 

 

 

 

 

ALEX and FELIX - Képzőművészet / FineArt

Svájc

AlexandFelix_p66.jpg

Alex Gretschen (1968) és Felix Mayer (1969). Mindketten a svájci Luzernben születtek, és jelenleg is ott dolgoznak. A műfaj minden technikai részletét ismerik, munkáik komoly előkészítést igényelnek, egy – egy fotó elkészítése sokszor hetekig is eltart. „Történetünk 13 évvel ez előtt kezdődött, mikor egy „részeg” bulin találkoztunk. - mesélik - Aztán Félix lakását átalakítottuk stúdióvá, hogy legyen időnk ellenőrizni a munkáink minden apró részletét. Az eltelt évek alatt, úgy összeszoktunk hogy már kevés szóból is megértjük egymást.” Képeik megjelentek az Eyemaizing, az Azart and Santa művészeti kiadványokban, valamint az „alexandfelix – two photographers – ten years” című saját albumban.

www.alexandfelix.com

 

 

MARK ZIEBERT - Általános / General

Kanada

Mark-Zibert_p79.jpgTorontóban született 1977-ben és az ezredforduló óta dolgozik, mint professzionális reklám és dokumentarista fotográfus. Mindössze 23 éves, amikor megkapja a Nike országos kampányát Kanadában, ettől kezdve különböző szerkesztőségekkel és reklám ügynökségekkel dolgozik. 2008 -ban három hónapig dolgozik a Pekingi Olimpia játékokon a legjobb atléták sorozat elkészítésével, ami meghozza számára az első nemzetközi elismerést, a Gold Lion-t amivel Cannes-ban az év legjobb kampánysorozatát tüntetik ki a Lucie Awards pályázaton. Az utóbbi években Zibert Afrikában dolgozik, bejárta Rwanda, Uganda, Sierra Leone és Tanzánia területeit, ahol különböző segélyszervezetek munkáját dokumentálta.

 

 

BANG PANG - Tájkép/Természet - Landscape/Nature

 

Kína

Bang-Peng_p98-99.jpg

 

Fujian tartományban született 1950 -ben. Mielőtt a fotózással kezdett foglalkozni farmer és munkás volt, később „performer” egy együttesben. 1970 -ben fotós tanulmányokat végez egy művészeti iskolában, elkezd előadásokat, színes népi kosztümöket és tájképet fotózni. A nyolcvanas évek  közepén Hong Kongba költözik, ezzel 2004 -ig a fotós karrierje megszakad, majd nemsokára tájképfotográfus válik belőle. 2006 -ban kapja az első Hasselblad kamerát, amivel bejárja Kínát a Himalájától egészen a keleti tengerpartig. Fotóit számos magazin közli Kínában és Hong Kongban, köztük a Chinese Photogarphy, és a China Turism.

 

A Hasselblad Masters további mestereiért, és még több fotóért keresse legújabb lapunkat az újságárusoknál...

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.142079 másodperc.