Fujifilm X-T30 teszt – emelt tétek

Uzseka Norbert | 2019. Július 02., Kedd 08:00

Fujifilm X-T30 teszt – emelt tétek
A Fujifilm cserélhető objektíves X-T sorozatának legújabb tagja folytatja az eddigi hagyományokat: az egy számjegyű nagytestvérből sok mindent átvesz, és hatalmasat lép előre a 20-ashoz képest.

A teljesen fekete, fekete-ezüst és fekete-szén (charcoal) verzióban is elérhető Fujifilm X-T30 egy 23,5 x 15,6 mm méretű, 26 megapixeles APS-C szenzor köré épül. Ez ugyanaz az X-Trans 4 nevű érzékelő, ami a nagytestvérben, az X-T3-ban is van, és a gyártó nem bánt szűkmarkúan azokkal, akik kisebb és olcsóbb gépre vágynak, mert az X-T3 számos remek újítását beletette a 30-asba.

 

Újdonságok

- A hibrid autófókusz rendszer 117 fázisérzékelő pontot tartalmaz egy 13x9-es rácsozaton (s ez kiterjeszthető 425-re 17x25-ös rácson) – az X-T20-ban 91 ilyen érzékelőpont volt, ráadásul azok a képmező középső kb. 2/3-át foglalták el, most viszont teljes lefedettséget biztosítanak. Kivéve a követő AF-et, ahol a képmező legeslegszélén már nem működnek a fázisérzékelők. Ez sokkal gyorsabb fókuszálást tesz lehetővé.

- Ehhez kapcsolódóan nagyot fejlődött a követő fókusz, s azon belül is az arc- és szem felismerő algoritmus. Gyorsan és pontosan találja meg az arcot/szemet a képmezőben a gép, viszont ha több arc is van a képmezőben, akkor oda kell figyelni, hogy azt válassza, amelyiket mi szeretnénk. Továbbá ha az adott arc profilból látszik, akkor ez a funkció jóval kevésbé működik hatékonyan.

- Bár a mechanikus zár sorozatlövő sebessége nem változott (8 kép másodpercenként), az elektronikus zárral már 20 fps a maximum, de ha beállítjuk az 1,25x-ös módot, amikor „csak” 16,6 megapixeles képeket lő a gép, akkor 30fps is elérhető. Ráadásul elektronikus zár mellett mindezt úgy használhatjuk, hogy a képernyőn nem tapasztalni képkimaradást, nem sötétül el, amíg a processzor dolgozik – ilyet egyelőre csak az X-T3 és a Sony A9 tud. Gyorsan mozgó témánál ez hatalmas segítség lehet.

- A natív ISO alsó értéke 200-ról 160-ra csökkent, de kiterjeszthető 80-ra (ill. a legnagyobb érzékenységen 12800-ról 51200-ra is).

 

720_20190513_DSCF4958_panorama.jpgPanoráma a Várkert bazárban

Záridő: 1/420 s, rekesz: f/5,6, ISO: 320, fókusztávolság: 18 mm (ekv. 27 mm)


- Videózás terén is jelentős az előrelépés, bár az X-T3 messze jobb választás azoknak, akik sűrűn készítenek filmfelvételeket. 4K-t 30fps-sel az X-T20 is tudott, de itt már 200Mbps-t is kapunk, továbbá 17:9-es képarányt és a Fujifilm saját F-Log beállítását, ami az utómunkákhoz jön jól. A HDMI-kimeneten immáron elérhető a 4:2:2 10-bites felvétel. 4K-ban van némi crop (21 megapixel), de jóval élesebb képet kapunk az új szenzornak köszönhetően, mint az elődben. Full HD-ben 120fps is elérhető immáron, a lassított felvételek szerelmeseinek örömére. Fejhallgató csatlakozó nincs, de az új USB-C portra átalakítóval már azt is lehet rögzíteni, a mikrofonbemenet pedig maradt a kevésbé elterjedt 2,5mm-es. Ahogy sajnos maradt a videós korlátozás is: 4K-ban max. 10 percet, full HD-ben negyedórát lehet rögzíteni.

 

- A Fujifilm közkedvelt film szimulációs módjai közé érkezett egy Eterna nevű, főleg videós felhasználásra szánt is, mely az árnyékokban rejlő részleteket emeli ki nagyon szépen.

- Az X-T20-ban is használt, NP-126S jelzésű akkumulátort használja a 30-as is, melyből elvileg többet, 350 helyett 380 fotót tud kihozni egy töltéssel, a hivatalos adatok szerint. Magam úgy tapasztaltam, hogy kis odafigyeléssel ennél több is belefér.

- Az X-T30-ba kerül bluetooth, így nem csak wifin keresztül lehet okos eszközzel távirányítani, mint az elődjét – ez jóval kevésbé eszi a két eszköz akkumulátorát, így igen hasznos tud lenni. Persze mindenképp le kell hozzá tölteni a Fujifilm Camera Remote nevű applikációját, ami iOS-ra és Androidra érhető el.

 

fujifilmxt30rear.jpg

 

- A felfelé és lefelé dönthető (de 180 fokban nem előrefordítható) képernyőn több funkcióhoz tudjuk használni az érintésérzékenységet, bár ezen a vonalon még mindig volna hova fejlődni. Ahogy stabilizátor sem került a vázba, akinek az kell, az továbbra is csak a Fujifilm X-H1-ben bízhat – időjárásálló bevonatért pedig legalább az X-T3-ig kell menni.

- Felépítésében alig tér el a 30-as a 20-astól, a markolat lett cseppet mélyebb. Ami igazi különbség, az az, hogy a kör alakban elrendezett funkciógombok eltűntek hátulról. A helyükre egy joystick került. Ez sokaknak nem tetszik, én hamar hozzászoktam és nem okozott különösebb gondot, hiszen az irányok ill. a középen benyomás pont ugyanúgy működnek, emellett pedig a fókuszpontot is át lehet vele helyezni (bár arra én szívesebben használom az érintőképernyőt). Inkább volt problémám az új helyre pakolt Q gombbal. Ezzel a gyorsmenü érhető el, amiben a legfontosabb beállításokat gyűjtötték össze, igen praktikus megoldásként. Csakhogy a gombot magát sikerült a gép jobb fölső részére helyezni, nagyon közel ahhoz a részhez, ahol a hüvelykujjunk szokott lenni. Így aztán számtalanszor megnyomtam véletlenül, elszalasztva ezzel akár egy-egy fotót is. Ez roppant bosszantó. A probléma orvoslására a géphez kiadott új firmware frissítést javaslom: ha ez felkerül, a Q gombot több ideig kell nyomni, hogy előadja a gyorsmenüt.


720_20190512_DSCF4757_.jpg

Nobody Cosplay Works a Képregényfesztiválon

Záridő: 1/200 s, rekesz: f/4, ISO: 400, fókusztávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

Tapasztalatok

Már az X-T20 is elképesztő kis masina volt: egy végtelenül kívánatosan kinéző, relatíve kicsi, mégis jól megfogható gép, amibe rengeteg tudást pakoltak – és ami a lényegi területeken hasít a legjobban, vagyis szuper fotókat lehet vele készíteni.

A retro külső és kezelőszervek most is ugyanolyan örömöt okoznak a fotósnak, bár továbbra is azt gondolom, hogy egy hivatalos markolat (legyen bár akkumulátort tartalmazó, vagy csak a fogást segítő darab) sok esetben jól jönne. Főleg ha hosszú időn át kell fotózni, vagy pl. koncerten, ahol az emelkedő hangulat és hőmérséklet miatt izzadó kéz nehezebben tartja meg a gépet.

Három kezelő tárcsát kapunk, egy jut a vakupapucs baloldalán a különféle fotós módoknak, a jobb oldalon van a záridő és az expo korrekció tárcsa. Az ISO-nak tehát nincs külön tárcsája, így a gép kikapcsolt állapotában nem látszik annak a beállítása.

 

A Fujifilm eddig is a piac egyik vezetője volt a jpeg motorjával, most is ritkán éreztem szükségesnek az utómunkát. Emellé viszont olyan szintre emelték a követő autófókusz hatékonyságát, hogy az már-már a Sony jobb gépeivel vetekszik. Azt azonban fontos látni, hogy ez a legjobban az arc/szemfelismerő esetében működik, ahol viszont, ha több szereplő is van a képen, hajlamos a gép egyszerre több szem vagy arc köré is felrajzolni a fókusznégyzetet, illetve ugrálni egyikről a másikra. Ezt ki kell tapasztalni, és aztán már magunk tudjuk irányítani, ahelyett, hogy a masinára bíznánk a döntést.

 

Máskülönben, a Q gomb rossz elhelyezésétől eltekintve élmény volt ezzel a géppel fotózni. Az a fajta masina, ami könnyen hozzánő a fotós kezéhez, remekül testre is szabható, és relatíve kis mérete és súlya lehetővé teszi, hogy akár mindennap és mindenhová magunkkal vigyük.

 

fujifilmxt30above.jpg

 

Kitobjektív

A Fujifilm három kitobjektívként is forgalmazott alap vagy standard zoomjából kettővel kapható kitben az X-T30-as. Az apró XC 15-45mm-est még nem próbáltam, ahogy látom a véleményekből, kompakt mérete némileg a képminőség rovására ment, de azért így sem gyenge darab.

A nálam járt gépen a teljes nevén Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f/2.8-4 R LM OIS üveg volt, mely alighanem az egyik legjobb kitobjektív bármely rendszerben ever. 65x70,4mm-es méretével és 310 grammos tömegével nem hazudnám kicsinek és könnyűnek, az 58mm-es szűrőmenet is arról árulkodik, hogy ha ez van a gépen, akkor legalábbis észre lehet venni, hogy fényképezel. De a kitobihoz mérten elég kiadós legtágabb rekeszek (f/2,8 a legnagyobb, ekv. 27mm-es látószögön és f/4 a kisfilmes értéken 82,5mm-esnek számító legtelébbiken), a masszív (bár nem időjárásálló) felépítés, a beépített stabilizátor és a legtöbb állásban szuper élesség miatt ez az az objektív, ami hetekre rajta tud ragadni a vázon. Még akkor is, ha – mint az X-T30 esetében – orrnehézzé teszi azt. Így a kompakt, könnyű gép súlyát hosszú távon már megérzi az ember, de így sem akkora „dögről” van szó, hogy ne hordhassuk akár minden nap magunkkal. Márpedig az X-T30 pont erre való a leginkább.

A 30 cm-es legkisebb tárgytávolság is elég becsületes, jó közelieket lehet vele lőni tele állásban. Az egyetlen problémám, hogy bár van rekeszállító gyűrűje, ahogy az a Fujifilmnél illik is, nincs hozzá skála. A képernyőn/keresőben persze látjuk az aktuális értéket, de az egyik legnagyobb előnye a Fujifilm retro dizájnjának épp az volna, hogy kikapcsolt állapotban is láthatjuk az egyes tárcsákon, hogy az expo értékek mire vannak beállítva. Ez azonban bocsánatos bűn a pozitívumaival összevetve.

 

720_20190511_DSCF4629_.jpg

Pembroke Welsh Corgi kutya portréja

Záridő: 1/550 s, rekesz: f/4,5, ISO: 250, fókusztávolság: 55 mm (ekv. 83 mm)

 

Összegzés

A Fujifilm végtelenül szimpatikus módon valódi, kézzel fogható és számottevő fejlesztéseket tesz minden újabb gépébe. Az X-T30 is ilyen: sok jóságot megkap a nagytesó X-T3-asból, és sok tekintetben felülmúlja az önmagában máig szuper elődjét, az X-T20-ast. Lévén viszonylag kicsi váz, nagyobb kezűek számára a fogása picit problémás lehet, ahogy a rossz helyre került Q menü gomb is okozhat problémát (a kezelőszoftver frissítéséig), máskülönben egy rendkívül jól kezelhető és használható, a gyártótól megszokott csúcsszuper képminőséget és innovatív megoldásokat felvonultató, szemetgyönyörködtető gép. Profik és lelkes amatőrök számára akár fő-, akár másodgépnek nagyon is megfelelhet – aki a fotózást kreatívan közelíti meg, legyen bár munka, önkifejezés vagy szórakozás a számára, az szeretni fogja a 30-ast.

 

fujifilmxt30charcoal.jpg

 

Értékelés: 4,8 pont

Pro:

- számos remek frissítés, pl. villámgyors követő fókusz

- a megszokott Fujifilm minőséggel úgy a külső, mint a tudás terén

Kontra:

- a Q menü gombja olyan helyre került, hogy túl könnyű véletlenül benyomni

- van, akinek hiányozni fog a hátsó kezelőtárcsa, aminek a funkcióit egy joystick vette át

 

A fényképező honlapja

 

 

720_20190513_DSCF4951acros.jpg

Acros filmszimulációs mód – finom átmenetek és erős kontrasztok fekete-fehérben

Záridő: 1/1300 s, rekesz: f/5,6, ISO: 320, fókusztávolság: 18 mm (ekv. 27 mm)

 

720_20190512_DSCF4768_.jpg

Nobody Cosplay Works a Képregényfesztiválon

Záridő: 1/200 s, rekesz: f/3,6, ISO: 400, fókusztávolság: 35,80 mm (ekv. 54 mm)

 

 

Technikai adatok

Fujifilm X-T30

Effektív pixelek száma: 26,1 millió képpont

Érzékelő mérete: 23,6 × 15,6 mm

Felbontás: 6240 x 4160

Mozgókép felbontás: max. 4K (4096×2160 / 29,97p, 25p, 24p)

Élességállítás módja: 117-mezős, hibrid (kontraszt érzékelő + fázis-különbség elvű) TTL

Sorozatfelvétel: 20 kép/mp

Beépített vaku: igen, felugró

Vaku kulcsszáma: 7 (ISO200, m)

Külső vaku: igen, vakupapucs

Tömörítetlen formátum: RAW (14 bit, RAF)

Tömörített formátum: JPEG (Exif 2.3)

Kereső: EVF (2,33 millió képpont, 100% lefedettség)

LCD típusa: dönthető, érintésérzékeny LCD

Képátló: 3,0"

LCD felbontás: 1,04 millió képpont

Akkumulátor típusa: Lítium-ion (NP-W126S)

Méretek: 118,4 x 82,8 x 46,8 mm

Tömeg: 383 g

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.052419 másodperc.