Fotó MagazinBudapest Fotó Fesztivál pályázata

Fotó Magazin | 2016. Július 25., Hétfő 08:00

A 2017-ben első ízben megrendezésre kerülő Budapest Fotó Fesztivál SZUBJEKTUM címmel nyílt pályázatot hirdet kortárs alkotók számára.

A szervezők minden olyan fotográfiai alkotást várnak, amelyik a tág értelemben vett portré, emberábrázolás műfajába illeszkedik. Egyedi képeket, illetve a kiírásnak megfelelő sorozatokat egyaránt elfogadnak. Előnyben részesítik a máshol még be nem mutatott, friss műveket, illetve az elmúlt három évben született fotográfiákat.

A beküldött pályaművekből a fesztivál kurátorai, Somosi Rita és Szarka Klára választják ki a Budapest Fotó Fesztivál kiemelt eseményeként, a Várkert Bazárban 2017. áprilisában nyíló kiállításon szereplő képeket.

 

Pályázati feltételek:
• A kortárs vizuális művészet területén tevékenykedő alkotók pályázatát várjuk életkortól és nemzetiségtől függetlenül.
• A hagyományos fotográfiai munkák mellett, fotó installációkkal, digitális média és videó projektekkel is lehet jelentkezni.
• A pályázó vállalja, hogy az általa digitálisan beadott pályázat alapján a műtárgyat az általa leírt eredeti koncepció és installáció szerint kiállításra kész módon készíti el.
• Beadható alkotónként maximum 5 egyéni kép, és vagy 1, maximum 10 képből álló sorozat

 

felhivas.jpg

 

Fotográfiák beadási paramétere:
• A munkákat/képeket rövid szöveges bemutatóval és az alkotó rövid, szakmai önéletrajzával, névvel ellátott PDF-ben (maximum 10 MB) az alábbi E-mail címre küldjék:

budapestphotofestival@gmail.com


Pályázati munkák beérkezésének határideje: 2016. szeptember 20., kedd 24:00 óra.

Szervezők:
Szarka Klára fotótörténész - kurátor
Somosi Rita művészettörténész - kurátor
Kortárs Alkotók Fotóművészeti Egyesülete / Mucsy Szilvia fotográfus - főszervező

 

A Fesztiválról:
Budapest Fotó Fesztivál, a nagyközönség számára is elérhető nemzetközi kiállítás sorozat keretében mutatja be a kortárs és a klasszikus fotográfia értékeit. A hangsúlyt a klasszikus mellett kiemelten a kortárs, fiatal fotóművészeti kiállítások és a közönség számára befogadható programok, workshopok, múzeumpedagógiai események megvalósítására, a fotóművészet befogadására helyezzük. A központi hazai kiállításnak a Várkert Bazár, a központi nemzetközi kiállításnak pedig a Műcsarnok ad otthont. E két kiemelt esemény mellett Budapest galériái, múzeumai, nemzetközi kulturális intézetei és művészeti felsőoktatási intézményei is egyedi programmal csatlakoznak az eseményhez. A Fesztivál a The Photo European Network /PHEN/ tagja.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 3.068736 másodperc.