Nagy Anita23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat 2020

Nagy Anita | 2020. Szeptember 08., Kedd 09:00

A Faludi Ferenc Akadémia meghirdeti 23. tematikus nemzetközi filmszemléjét és a hozzá kapcsolódó fotópályázatát, melynek idei hívószava a KÖZÖSSÉGBEN.

A közösség az ember legbensőbb sajátja – közösségbe születünk, közösségben éljük át életünk kisebb és nagyobb szomorúságait, csodáit. Az elzártságban is csoportokat építünk magunk és mások számára – digitális terekben is különböző csoportok tagjai lehetünk, különböző szándékok, érdekek, szenvedélyek, akarások mentén köthetünk ideig-óráig tartó szövetségeket.

 

faludy.jpg

 

Az igazi közösség – amit minden chatelésünkkel, üzenetünkkel keresünk – ennél mélyebbre vonz, magasabbra repít, többet követel tőlünk – a kölcsönös sebezhetőségek és gyógyulások tereibe von be, a megérinthetőség és megszólíthatóság világát tárja fel előttünk, ennek minden kockázatával és ajándékával. A közösségben, legyen az csak elektronikus úton fenntartható egység, nincs cinkosság – a közösségben ezer kilométeres távolságok ellenére is mély, kölcsönös közelség van, a meglévő külső-belső távolságok elfogadásával és tiszteletével. A közösség szentháromságos: személyes viszony van az off- és online közösség tagjai között – úgy vagyunk teremtve, hogy létünk személyes viszonyok szövedékében születik és teremtődik napról-napra újjá.

Az ember számára közösségi léte éppen olyan fontos, mint az, hogy megismételhetetlen személy, individuum. Vallási megközelítésben az Eucharisztia már a jelenünkben megjelenítője és megvalósítója az Istennel és egymással való legbensőbb közösségünknek. Akik egy lelki kenyérből részesülnek, egy testet alkotnak.

Nevezni a fenti hívószó gondolatkörébe illeszkedő filmmel vagy fotóval lehet a szabályzatban részletezetteknek megfelelően. Az Akadémia olyan szakmailag igényes alkotásokat vár, amelyek alkalmasak arra, hogy a vizualitás nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához.
  • Nevezési határidő: 2020. október 12.
  • A szemle időpontja: 2020. november 18-21.

Részletek: https://faludiakademia.hu/filmszemle-es-fotopalyazat/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.084258 másodperc.