Uzseka NorbertFujifilm X100V – V, mint győzelem

Uzseka Norbert | 2020. Június 30., Kedd 07:00

Fujifilm X100V – V, mint győzelem
A Fujifilm APS-C szenzoros, fix objektíves csúcskompakt sorozatának ötödik darabja nagyon sok mindent hoz, amit az elődből hiányoltak.

hirdetés

Kézbe véve

Számottevő méret- és súlyváltozás nem történt, 478 grammjával, 128 x 75 x 53 mm-es méreteivel továbbra is kompakt méretű, ámbár zsebgépként csak igen nagy zsebbel értelmezhető fényképezőgép az X100V. A felső alumínium rész, ahol a kezelőszervek-tárcsák egy része is található, hangsúlyosabb lett, bár ez igazán az ezüst-fekete verzión látványos, a csupa feketén kevésbé. Aki szereti a Leica által világhírűvé tett távolságmérős dizájnt, az az X100V-t is dédelgetni fogja.

 

Mivel a markolat egy cseppet hangsúlyosabb lett, leheletnyit jobb a gép fogása is, de pánt vagy csuklópánt használata így is kötelező.

A legtöbb tárcsa és funkciógomb maradt a helyén, a leglátványosabb változás ilyen téren az, hogy a Menü/OK gomb közelebb került a képernyőhöz, és eltűnt a korábban körülötte elhelyezkedő négy iránygomb, amely a menükben való mozgást segíti. Ez elsőre nagyon szokatlan, de miután kiderült, hogy egyrészt az apró joystick elég jól kézre esik, és használható erre is, másrészt pedig a képernyő érintésérzékeny és bizonyos virtuális funkciógombok is elérhetők általa (fel-le, jobbra-balra irányban), hamar sikerült hozzászoknom.

 

fujifilmx100vfelul.jpg

A rekeszt az objektíven lehet állítani egy némileg szoros, de legalább megbízható gyűrűvel, amin két „bütyök” is van a könnyebb alkalmazhatóság kedvéért. A záridőt a vakupapucs melletti tárcsán, az ISO-t ugyanezt felhúzva. A kioldózsinórcsatlakozással készült exponáló gomb mellett expo-korrekció tárcsát is találunk, +/- 3FÉ-ig (de menüből 5-ig húzható).

Mindezen, jól esően retro küllemű kezelőszervek nagy előnye, hogy akkor is láthatjuk a beállításainkat, ha a gép épp ki van kapcsolva.

 

Az egyszeri/folyamatos autófókusz ill. kézi élességállítás kapcsolója a gép kereső felőli oldalán található, és az expo gomb előtti elülső tárcsa mellett van egy kar is, ami a filmes gépeken leginkább időzítőként szolgált, itt viszont az OVF (optikai kereső) módjai közötti váltásra használható.

 

720_20200623_DSCF0615_Deak.jpg

Deák téri részlet

Záridő: 1/14000 mp, rekesz: f/2, ISO: 400

 

A képernyő tehát végre érintésérzékeny, emellett felfelé és lefelé is eldönthető – ezeket régóta vártuk már az X100 sorozattól.

 

Az sem akármi, hogy a gép váza időjárásálló bevonatot kapott, bár sajnos az objektív nem, ahhoz külön meg kell venni egy AR-X100 nevű adapter gyűrűt és egy PRF-49 nevű védő szűrőt – de legalább már van rá mód, hogy a zordabb időjárási körülmények között is az utcákat járó, elhivatott streetfotósok bátran magukkal vihessék a gépüket is, ha épp esik az eső.

 

Viszont stabilizátor nem került a gépbe, hiába, hogy a szintén nem rég piacra dobott X-T4-be már azt is szereltek.

 

fujifilmx100vhatul.jpg

 

Tulajdonságok, tapasztalatok

Ami nem látszik kívülről, az az, hogy új az objektív. A látószög és a legtágabb rekesz maradt 23mm (ekv. 35mm) és f/2,0, ám a gyártó azt ígéri, hogy az objektív képe élesebb, különösen közelképeknél. És valóban, bár a 10 cm-es minimális tárgytávolság maradt, az X100F-fel készült képeimmel összehasonlítva valóban kevésbé lágyak az X100V legtágabb blendén készült közelképei.

Az objektív fókuszálás közben némileg mozog, és ez kívülről is látszik. Ez a gyakorlatban akkor jelentkezik hátrányként, ha közeli témáról hirtelen váltunk távolira (vagy fordítva), ilyenkor az autófókusz nem olyan fürge, mint amit a legtöbb mai géptől ill. objektívtől megszoktunk, de így sem rossz. Ez korábban is kissé problémás volt az X100 sorozatban, s így maradt is, de kevés alkalom volt, amikor emiatt elszalasztottam egy képet.

Nem mellesleg van egy olyan funkció is, melyet bekapcsolva kapunk egy távolságskálát a képernyőn ill. a keresőben, s annak segítségével belőhetjük előre, hogy hol legyen éles a kép. Ez egy olyan módszer, amely okosan használva ki tudja küszöbölni az autófókusz esetleges hibáit, mert még egy ilyen, amúgy AF vonalon roppant fejlett géppel is megesik, hogy arra teszi a fókuszt, amire nem kéne.

Ezzel együtt úgy találtam, hogy a szem- és arckövető fókusz remekül működik, úgy a téma felismerésében, mint követésében. Ráadásul az AF -5 fényértékig megbízhatóan elkapja a témát, melyhez 425 fókuszpontot használ. Melyeket a képernyőt megérintve is fókuszálhatunk, akkor is, ha épp a keresővel komponálunk.

 

720_20200621_DSCF0434_Paddyvagott.jpg

Pillanatkép a Falka City kutyaoviból (vágott kép)

Záridő: 1/2400 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 200

 

Elődjénél nagyobb felbontású (24 helyett 26 megapixeles) szenzor található az X100V-ben, ugyanaz az X-Trans CMOS 4, ami az X-T3-ban, 4-ben, 30-ban és az X-Pro3-ban is olyan kiválóan muzsikál, ahogy a processzor is új, s ez teszi lehetővé, hogy akár másodpercenként 30 fotót is lőhessünk a géppel (igaz, némi képterület csökkenés árán) – mechanikus zárral 11 fps a maximum.

 

ISO tekintetében 80 és 51.200 között állítható az érték, az alja meg a teteje igényel némi óvatosságot (ill. nagyon alapos indokot), máskülönben még a magas érzékenységek is meglepően jól használhatók.

 

Ahogy a Fujifilmtől megszokhattuk, a filmszimulációs módok köre ismét bővült, immáron 17 ilyet találni a gépben – Classic Negative az új stílus neve, mely az X-Pro3-ban debütált, és kellemesen old-school hangulata van. Ezeknek a filmszimulációknak kissé vegyes a megítélése, és teljes mértékben az egyéni preferenciáinkon múlik, meg azon, hogy mit is szeretnénk látni a képeinken. Egyfelől igaz, hogy többé-kevésbé hasonló képi világú fotókat utómunkával is el lehet érni, másfelől ha valamelyik filmszimulációs mód pontosan azt adja, amit látni szeretnénk, akkor egyszerűbb és gyorsabb nyomban jpg-ben is azzal fotózni. A RAF nevű RAW file-okkal így is kedvünkre bűvészkedhetünk, de az X100V is bizonyítja, hogy a Fujifilm gépből kieső jpg képei a legjobbak közül valók.

Egyébként gépen belül is van lehetőség a RAW file-ok babrálására, ám sajnos akármit állítunk, annak eredménye nem látszik nyomban egy mintaképen, hanem le kell okézni a változtatásokat, s csak aztán látjuk az eredményüket. Ez az X-T4-ben is zavart, s itt sem lett a kedvencem. Viszont fontos látni, hogy a számtalan beállítási lehetőség között az egyes filmszimulációs módokat is kedvünkre paraméterezhetjük, és ha egyszer sikerül belőni a kedvenc beállításainkat, akkor azokat el is menthetjük. Ez nyilván mind igényel némi odafigyelést és kreativitást a fotós részéről, de hát pont az a Fujifilm egyik legfőbb erénye, hogy kihozza az emberből a kreatívot.

 

720_20200620_DSCF0324_kanna.jpg

Kék teáskanna

Záridő: 1/220 mp, rekesz: f/4, ISO: 400

 

Az X100V esetében ez különösképp igaz, amennyiben elkezdjük az átnézeti keresőt használni. Bárkinek, aki nem lődözött korábban tükrös géppel, ez alapból nagyon furcsa lesz, de még nekik is, ugyanis amikor az OVF valóban átnézetire vagy akár hibrid módra van állítva, a kissé tompult színezetű, de az elektronikus keresővel szemben egyáltalán nem szem-fárasztó lyukon többet látunk, mint amennyi a képre fog kerülni. Ezért be lehet állítani, hogy egy fehér keret jelezze, mi lesz a képen. A kereső és a képernyő beállításait külön kell megadni a menüben – javaslom, hogy nyomban pipáljuk ott ki a vízszintezőt, ami nagy segítség lesz az átnézetinél, amikor amúgy is sok mindenre kell majd figyelnünk, legalábbis amíg hozzá nem szokunk.

Van ugyanis olyan beállítás is, a hibrid, amikor a jobb alsó sarokban egy kicsi elektronikus kép egy belenagyított képet mutat az aktuális fókuszmezőről. Ez közelképeknél nagyon jól jön, de elsőre zavarbaejtő és retrofuturisztikus volt számomra. Emellett a kereső az említett karral átváltható elektronikusba is.

 

A kézi élességállítást segítő lehetőségek között megtaláljuk az élkiemelést (focus peaking), amit már olyan jól megszoktunk az utóbbi évek kameráin, de van két olyan megoldás is, ami a régi távmérős filmes gépeket idézi: az egyikben egy kiemelt kisebb kép és a teljes kép kettősét kell összhangba hozni, a másik pedig digitális mikroprizmaként jelenik meg. Témafüggő, melyiket jobb használni, de önmagában az is szuper, hogy ennyi lehetőség van.

Ezzel együtt közelképeknél okozott párszor gondot, hogy ahogy fókuszálni próbáltam az optikai keresőn keresztül, a fehér fókuszkeret „elmászott”, nyilván, hogy segítse a minél jobb nagyítást, de közben így nehéz volt észlelni, hogy mi is szerepel a képkivágásban. Ez vagy több gyakorlatot igényel, mint amennyire a teszt ideje alatt szert tettem, vagy olyan beállításon múlik, amit nem találtam meg.

 

De még ha utóbbi is, azt kell, hogy mondjam, hogy a gép jobb szélére, de egész jól elérhető helyre került Q gombbal előhívható gyorsmenü, ill. a menük között beállítható Saját menük rész nagyon megkönnyíti a gép kezelését. Senki nem fogja megúszni, hogy rászánja az időt az X100V alapos kiismerésére, a beállítások, nos, beállítgatására, de ha egyszer megvagy vele, onnantól nagyon kezes jószágnak bizonyul majd a masina.

 

fujifilmx100vscreen.jpg

A képernyő beleolvad a gép vázába, nem türemkedik ki, nem nyilvánvaló, hogy billenthető. Felfelé 90 fokban, lefelé némileg kevesebben, de számos olyan téma, alkalom van, amikor ezeket nagyon jól lehet használni, bár selfie-zéshez pont nem. A csípőből lődöző streetfotósoknak is jól jön, nekik inkább arra kell figyelni, hogy a 23mm-es látószög nem olyan tágas, így ha közel van a témánk, akkor jó eséllyel nem fog beleférni a kivágásba a feje. Már ha vízszintesen tartjuk a gépet.

Ezzel együtt ez a kisfilmes értéken 35mm-esnek megfelelő látószög igen kellemes. Van, hogy lehetne nagyobb, és portrézáshoz nyilván érdemesebb alanyunk környezetét is belekomponálni a képbe, nem csak az orcáját, de összességében nagyon sok mindenre jól használható.

A már korábban kiadott WCL ill. TCL nevű konverterek az X100V-re is feltekerhetők, ekv. 28 ill. 50mm-essé téve így az objektívet.

 

A géppel készült fotók legtágabb blendén is nagyon élesek, némileg lerekeszelve pedig végképp kristálytiszták. Amilyen kis „palacsinta”, olyan szuper a képe, tényleg az a fajta, amit bármely cserélhető objektíves rendszerben szívesen fogadnánk.

 

Beállítható egy 4 fényértéket megfogó ND szűrő (ld. lentebb egy összehasonlítást), mely jól jöhet, ha pl. selymes vízesést szeretnénk fotózni lassú záridővel, vagy olyan napsütötte körülmények között szeretnénk tág blendét használni, hogy a leggyorsabb záridő (1/128.000 másodperc) mellett is kiég a kép. Persze hosszabb záridős képeknél figyelni kell rá, hogy beépített stabilizátor hiányában az 1/15 – 1/30 másodpercnél rövidebb záridőket kevesen tudják kézből kitartani, szóval ajánlott a tripod vagy egyéb leteszem-és-ott-marad megoldások használata.

 

Van egy aprócska beépített vaku is, mely jobb híján való derítésre egészen jól használható.

 

720_20200622_DSCF0538_naplemente.jpg

Júniusi naplemente

Záridő: 1/110 mp, rekesz: f/4,5, ISO: 200

 

Videó, wifi, töltés

Az X100V jelentős előrelépést mutat videós készségek terén is, bár sajnos az időhatárok itt is megmaradtak. Van CINE és UHD 4K is, de max. 10 percig (annyi idő után újra kell indítani a felvételt), de még a FullHD videót is 15 percre korlátozták. Szintén FullHD-ben érhető el a 120fps gyorsaságú felvétel, mellyel klassz lassításokat lehet készíteni – itt 6 perc a limit. Van 2,5mm-es mikrofonbemenet is.

 

Az okoseszközünkkel való irányíthatóság ill. az ezen keresztül történő megosztás kapcsolódási lehetőségei közé bekerült a Bluetooth, ami jelentősen meggyorsítja a kamera és a telefon vagy tablet közötti kapcsolat létrejöttét. A Fujifilm Camera Remote nevű appja számos beállítási lehetőséget rejt, bár alkalmasint felülírva a gépen épp beállítottakat, ami kissé zavaró, pl. ha úgy tudtuk, hogy időzítőre van állítva a gép, ám az appon keresztül azonnal lő.

 

A gép USB-C kábelen keresztül tölthető – és a dobozban nincs is külön falitöltő, ami némileg sajnálatos, de legalább kapható külön. Hivatalos mérések szerint optikai keresőt használva 420, elektronikusat használva 350 fotót lehet lőni az akkumulátor egy töltésével.

 

Még hosszasan lehetne sorolni, miket tud ez a kis gép, de akkor ki olvasná el a kézikönyvet? Inkább arról szólnék még, hogy nekem személy szerint nagyon tetszik az X100V, külsőre egyszerűen csodaszép, a tudása lenyűgöző, a kezelése pedig elsőre sajátságos, de mióta hozzászoktam, kimondottan élvezetes. A vele lőtt képek is kiválóak, részletgazdagok, ha elkerülhetetlen, jól bírják a magas érzékenységet és a vágást is, de főleg az optikai keresőt használva az ember önkéntelenül is elkezd jobban odafigyelni a komponálásra. Élményszerű, ihletébresztő az X100V használata.

 

720_20200622_DSCF0521_duplaexpo.jpg

Duplaexpo

Záridő: 1/480 mp, rekesz: f/2, ISO: 400

 

Összegzés

A Fujifilm újfent valós, számottevő újításokkal, fejlesztésekkel jelentkezett. Az X100 sorozat előző tagja, az X100F óta eltelt három év előrelépéseinek, jól használható újdonságainak jókora része belekerült a V-be, így még jobban használható fotózásra, még élesebbek a képei (főleg közelieknél). Bár a fókuszálás közben mozgó frontlencse miatt nem mindig villámgyors az autófókusza, és az időjárásálló bevonat nem terjed ki az objektívre, a szenzor és a processzor újdonságai önmagukban is jelentősen jobbá teszik a V-t az elődhöz képest. Ehhez képest a videós készségek jelentős fejlődése már csak hab a tortán. Az ekv. 35mm-es fix gyújtótávolságot a streetfotósok mellett bárki jól tudja majd alkalmazni, aki a nem-nagyon-nagylátó- ill. tágabb normál látószöget szereti. Minden tekintetben prémium minőségű, ráadásul vonzó külsejű gép ez, és ezt az ára (530-550 ezer forint) is tükrözi.

 

Értékelés: 4,8 pont

Pro:

- szép retro külső, csúcsmodern tudás

 

Kontra:

- néha kissé lassú autófókusz (közeli-távoli téma közötti váltásnál)

 

A fényképezőgép honlapja

 

 

fujifilmx100vfekete.jpg

Technikai adatok

Fujifilm X100V

Effektív pixelek száma: 26,1 millió képpont

Érzékelő mérete: 23,6 x 15,6 mm

Felbontás: 6240 x 4160 pixel

Mozgókép felbontás: max. CINE 4K (4096 x 2160 / 30p, 25p, 24p)

Objektív: fix, 23mm (ekv. 35mm), f2 – f/16 blendetartomány

Érzékenység: ISO 160-12.800 (kiterjeszthető 80-ra ill. 51.200-ra)

Sorozatfelvétel: 30 kép/mp

Beépített vaku: van

Külső vaku: igen, vakupapucs

Kereső: OVF (optikai átnézeti kereső, 0,52x nagyítás), EVF (3,69 millió képpont)

LCD típusa: fel-le dönthető, érintésérzékeny LCD

Képátló: 3,0"

LCD felbontás: 1,62 millió képpont

Méretek: 128 x 75 x 53 mm

Tömeg: 478 g

 

 

 

720_20200619_DSCF0112_galamb_velvia.jpg

Margit-szigeti galambok Velvia filmszimulációval

Záridő: 1/1300 mp, rekesz: f/2, ISO: 320

 

720_20200619_DSCF0115_szobor_velvia.jpg

A margit-szigeti japánkert részlete Velvia filmszimulációval

Záridő: 1/3500 mp, rekesz: f/2, ISO: 320

 

720_20200619_DSCF0120_japankert_velvia.jpg

A margit-szigeti japánkert részlete Velvia filmszimulációval

Záridő: 1/2200 mp, rekesz: f/2, ISO: 320

 

720_20200619_DSCF0130_tukrozodes.jpg

A margit-szigeti japánkert részlete

Záridő: 1/1600 mp, rekesz: f/2, ISO: 320

 

720_20200619_DSCF0152_MargitHDR.jpg

Margit-szigeti HDR

Záridő: 1/500 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 320

 

720_20200619_DSCF0162_rozsa.jpg

Margit-szigeti rózsa

Záridő: 1/7000 mp, rekesz: f/2, ISO: 500

 

720_20200619_DSCF0237_pano.jpg

Margit-szigeti panoráma

Záridő: 1/110 mp, rekesz: f/5,6, ISO: 160

 

720_20200620_DSCF0327_csesze.jpg

Csészés bokeh f/4-en

Záridő: 1/10 mp, rekesz: f/4, ISO: 400

 

720_20200620_DSCF0329_csesze.jpg

Csészés bokeh f/13-on

Záridő: 1/3 mp, rekesz: f/13, ISO: 800

 

720_20200620_DSCF0344_gombabokeh.jpg

Gombás bokeh f/2-n

Záridő: 1/750 mp, rekesz: f/2, ISO: 400

 

720_20200620_DSCF0378_BalatonnemND.jpg

Balaton a beépített ND-szűrő nélkül

Záridő: 1/750 mp, rekesz: f/7,1, ISO: 400

 

720_20200620_DSCF0371_BalatonND.jpg

Balaton a beépített ND-szűrővel

Záridő: 1/680 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 400

 

720_20200620_DSCF0398_Sanyi.jpg

Balatonszabadi

Záridő: 1/1000 mp, rekesz: f/2,8, ISO: 400

 

720_20200620_DSCF0399_Sanyi.jpg

Záridő: 1/3200 mp, rekesz: f/2, ISO: 400

 

720_20200623_DSCF0564_emlekmu.jpg

A német megszállás áldozatainak emlékműve Budapesten

Záridő: 1/4400 mp, rekesz: f/2, ISO: 250

 

720_20200623_DSCF0622_Szomory.jpg

Szomory Dezső tér, Budapest

Záridő: 1/2900 mp, rekesz: f/4,5, ISO: 400

 

 

 


 

 

 

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.074161 másodperc.