Fotó MagazinFolytassa az utód Nikon D5100!

Fotó Magazin | 2011. Szeptember 06., Kedd 14:00

2009-ben jelent meg az előd D5000, így hát itt volt az idő, hogy megjelenjen az utód. A vállalat az új gépét a D3100 és a D7000 közé szeretné pozícionálni.

images.jpg


Első ránézésre a gép összement és kijelzője is megváltozott, de tényleg csak ennyi történt volna?

Első benyomások

 

2009-ben igen komoly dolognak számított a forgatható kijelző, gondoljunk csak bele, hogy a Canon, csak most szerelte fel az egyik DSLR gépét ilyen típusú LCD-vel. Ezenkívül is sok újítás volt már akkor is, így jogos, hogy kíváncsiak vagyunk, most mit vonultat fel a Nikon D5100-as,  ugyanis a belépő kategóriában a konkurencia komoly ellenfeleket tud felmutatni, így a gépnek megnyerően kell szerepelnie.
A külső sokat változott, méretre a gép kisebb lett, a gombok szétszóródtak, és balról jobboldalra kerültek. Ez főként a kijelzőnek köszönhető, mivel a D5000-nél még alulról nyílt, az újoncnál viszont oldalról nyílik a mai trendnek köszönhetően. Az eddigi LV (LiveView) gombot felváltotta az LV kar, nagyobb hangsúlyt fektetve ezzel erre a funkcióra.  Videót felvenni és leállítani az expo gomb mellett található gombbal tudunk. A műanyag bőrhatású markolat már a múlté, a gép gumimarkolatot kapott, ami kényelmesebb fogást és stabilabb tartást biztosít a fényképezőnek.

 

Nikon_D5100_front_slant_360x250.jpg

 

Felépítés és funkciók

 

Nagy előrelépést jelent, hogy a képérzékelő immár 16 megapixeles felbontásban rögzít. Azt csicsergik a madarak, hogy a D7000-es érzékelője egy az egyben átkerült a kisebb modellbe.
Érzékenység terén már ISO 100-ról indulhatunk (a korábbi ISO 200-al szemben) és egészen 3600-ig állíthatjuk (a korábbi 3200-al szemben). Ha még jobban szeretnénk megemelni a képérzékenységet, arra megoldás lehet a Hi1, amely ISO 12800-al, vagy a Hi2, ami ISO 25600-al dolgozik.
Sorozatfelvétel terén sok újdonságról nem tudok beszámolni. 4 kép/másodperc. Bár nálam ßeta tesztgép volt, és ez az adat még változhat, de ennek valószínűsége igen csekély (sajnos).
A már korábban említett LCD hatalmas változáson esett át. A lenyitható 2,7”-os kijelzőt váltotta a 3”-os amely már nem lefele, hanem sokkal praktikusabban oldalra nyílik. A 921. 000 képpont iszonyúan részletes képet ad. A menü egyébként semmit nem változott, a magyar nyelvet még mindig nem tartalmazza a gép.


Memóriakártya és akkumulátor

 

A memóriakártyát tartalmazó foglalat fedele könnyedén eltolható, nem akad. Korábban „csak” SD, SDHC kártyákat tehettünk bele, most már az SDXC kártyákat is támogatja a fényképezőgép.
Egy vadiúj akkumulátor és természetesen hálózati töltő köszönt vissza ránk a csomagolásból és bizony jól járunk vele, hiszen az EN-EL14-el megnő a teljesítmény, több képet lőhetünk egy feltöltéssel.

 

D5100_carddoor-001.jpg

 

Videó

 

MOV kiterjesztésben videózhatunk immáron a kor követelményeinek megfelelően FULL HD-ben. Az új felvételindító gombnak köszönhetően sokat egyszerűsödött a felvételek elkészítése. 24,25,30 képkocka/másodperccel rögzíthetünk, 1080p-ben, 720p-ben és a jó öreg 640x424-es felbontásban is. Nagy segítség a géphez rögzíthető Nikon sztereómikrofon (ME-1) a tökéletes hang megörökítéséhez, amely külön megvásárolható a masinához. A vázba épített mikrofon monó.

 

Effectek

 

A forgatható tárcsán nagy meglepetésemre megjelent a kép effektek mód is. Szerintem nem volt érdemes külön állást kreálni neki, de ezt mindenki döntse el saját maga. A következő hatásokkal játszatunk, ha ide tekerünk: színes vázlat, kiválasztott szín, miniatűrhatás, éjszakai portré, sziluett, fényes, sötét.

 

left-1200.jpg

 

Váltótárs

 

A megjelenés nem sokára itt van, így nem marad sok ideje a Nikon-nak csiszolgatni a még meglévő hibákat. Eget rengető módosítások igaz nem történtek a D 5100 esetében, ezért nem javaslom a D5000-es tulajoknak az azonnali cserét, bár ki tudja, hátha vannak még csodák…


Farkas Márton

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Mi a véleményed a lomográfiáról?

Impresszum
Betöltés: 0.347747 másodperc.