Eisa Maestro & FotoVideo - Az Év Fotósa 2010.

Fotó Magazin | 2010. Augusztus 09., Hétfő 06:00

Közel 100 pályamű érkezett, a meghosszabbított határidőre, a FotoVideo hagyományos Év Fotósa Pályázatára, melyet az EISA Photo Maestro elődöntőjének is tekinthetünk.

Sokan félreértették a Transport angol eredetű szó magyar megfelelőjét, amely az utazás (járművel) szállítás, vagy helyváltoztatás jelentésben értelmezhető. Ezért ezek a művek már az első válogatáson elvéreztek, holott voltak közöttük szép számmal jó sorozatok, köztük kiváló képek is. Az eredmény a zsűri szigorú bírálata alapján született meg, melynek összegzéseként Módos Gábor a Zsűri elnöke, az alábbiakban foglalta össze gondolatait...

 

 

01. 2A csĂłnakos .jpg

A FotoVideo magazin Év fotósa 2010. és  az EISA „Photo Maestro” közös pályázatára nagyon sok kép érkezett. A szerkesztőség munkatársai az előválogatást elvégezték, így a zsűrizésnél, már nem kerültek elénk azok az anyagok, melyek a pályázati kiírásnak nem feleltek meg. A kizáró okok nagyon változatosak voltak – nem a kiírásnak megfelelő témaválasztás, technikai hiányosságok, stb. nem sorolom... Volt viszont lehetőségem beletekinteni a kimaradt anyagba is. Itt kezdődött az első örömöm és egyben bosszúságom is: A pályázók számára valószínűleg a tisztes nyeremények lehettek igazán csábítóak, mert készült néhány egészen kiváló szóló kép, de volt olyan is, amit csak azért tett a szerző sorozatba, mert sorozatról szólt a pályázat, és legalább 6 vagy 10 képről. Így inkább megduplázta az egyik képet, pedig tudhatná, a régi közmondás a fotóra is érvényes: a kevesebb több. Csak remélni tudom, hogy azért felismeri a jó képet, és szólóban még „hasznosítja”. Neveket nem tudok, hiszen anonim zajlott a zsűrizés, de rendkívül sokatmondó az „egy cigánycsalád konyhája”, vagy éppen „a tánc” című alkotás. Egy másik szerzőnek van egy „Lerombolt hangok 3” c. döbbenetes szóló képe, de sem a témához, sem a sorozathoz nem volt sok köze, így nem volt értékelhető. A zsűrinek viszont tetszett. Ugyanide sorolható egy másik szerző "Amszterdami Fesztivál" c. képe, melynél ötletszerűen egymás mellé rakott különböző közlekedési eszközök lettek volna hivatva sorozatot képezni. Kár, mert ez a kép nagyon jó, ehhez kellett volna még minimum öt hasonló tematikájú és színvonalú fotó, akkor biztosan a dobogósok között végzett volna.

 

Volt néhány pályázó, aki úgy gondolta, hogy az egzotikum önmagában is elég a sikerhez. Voltak sokan, akik nem olvasták el figyelmesen a kiírást, mely 6 – 10 kép beküldéséről szólt, és csak azért, hogy legyen meg a „létszám”, a 9 kép mellé még beküldték ugyanazt a képet más címmel tizediknek. Az igazán nagy bajom azonban a technikával van: Amennyire nagy öröm volt látni a digitális technika elterjedésével a képek rohamos minőségi javulását, sajnos megérkezett a ló mások oldala, amire ugye át szoktunk esni. A Photoshopban való tobzódás, a szaturációs csúszka mértéktelen használata sok képen rontott. Tudom, hogy manapság minden harsány. A reklámok, a zene, az öltözködés mind-mind arról szól, hogy „vegyél észre!” Csak könyörgöm, higgyék el, a jó kép színes, nem pedig csiricsáré.

 

Örvendetes, hogy elég sokan gondolkodnak fekete-fehérben. Itt viszont megint sok a technikai fogyatékosság. A színes digitális képet nem elég egy kattintással szürkévé varázsolni. Nagyon sokat kell még küzdeni a tónusgörbével, esetleg valamelyik filmfajta szemcsézetével még hitelesebbé tenni a fekete-fehér film varázsát. Ilyen hiányosságok miatt lett „csak” különdíjas egy egyébként nagyon ötletes és átgondolt képsor (Kömöz Gergely) . Tónusproblémák, és az összemontírozás felületessége tette egy kicsit zavarossá a sorozatot. Kár érte. Azonos ötletre felépített, jól kivitelezett a másik különdíjas, a "Keresztutak" (Balogh Zoltán). Látványos, nagyon ügyes munka, kár hogy a 3. kép középső oszlopa olyan gorombán kettévágja a kompozíciót. Az első díjas képsor ( Vancsó Zoltán) egy olyan varázslatos utazásról szól, melynek során azt hiszem sokunknak a fényképezőgép jutna utolsóként az eszébe. Nekem a 4. kép egyensúlyproblémák miatt egy kicsit kilóg a sorból, de összességében igazán ez tetszett a zsűrinek a legjobban. Gratulálok. A második díj (Németh László) egy sokszor (de nem elégszer) feldolgozott történet lett – maga a téma megérdemelt volna egy kicsivel több türelmet, esetleg több szereplőt, amivel tökéletessé vált volna a sorozat. Csak bátorítani szeretném a szerzőt, hogy egészítse ki, és fejezze be a sorozat. A harmadik díj (Balogh Zoltán) a Budapesten megrendezett Critical Mass kerékpáros napon készült, nagyon jól tükrözi annak lényegét és hangulatát. Nekem nagyon zavaró a 4. kép túl nagy előtere, a 8. kép is jobb lenne a csatornafedél nélkül.

Valamennyi résztvevőnek a zsűri nevében ezúton is gratulálok, jó munkát, és sok jó képet kívánok!

Módos Gábor

zsűrielnök

 

A FotoVideo magazin Év fotósa 2010, és az Eisa Photo Maestro pályázat nyertesei.

I. Vancsó Zoltán –  az Év fotósa 2010. nyertese 

Sorozata részt vesz az Eisa Photo Maestro verseny döntőjében

 

II. Németh László

III. Balogh Zoltán - Budapest árnyai

 

Különdíjasok.

Kömöz Gergely

Balogh Zoltán – Keresztutak

 

 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Mi a véleményed a lomográfiáról?

Impresszum
Betöltés: 0.354804 másodperc.