Fotó MagazinBemutatjuk: Dudás Ágnes

Fotó Magazin | 2016. November 30., Szerda 00:00

A Nikon fotóversenyének amatőr kategóriáját Dudás Ágnes, tehetséges fotós nyerte meg.

1.- Mesélj néhány szót magadról, honnan indult a fotózás az életedben?

Gyerekkorom óta mindig szerettem rajzolni, már az óvodában is,- ha megkérdezték, mi akarsz lenni?- azonnal rávágtam, hogy grafikus.  Aztán végül az is lettem és a szépérzék, a kreativitás, valamint a művészetek iránti érdeklődés azóta is végigkíséri az életemet. A fotózás már egy későbbi szerelem. Mindig is kattintgattam kompakt géppel családi eseményeket, nyaralást, városlátogatásokat, de ezek célja csak az esemény megörökítése volt, semmi több. A változást kb. 2,5 éve a Nikon DSLR gépem megvásárlása hozta, mert a gép lehetőségeivel kinyílt számomra a világ. Beiratkoztam egy 3 hónapos fotóstanfolyamra, ahol az alapokat megtanulhattam a fotózásról. Nagyon élveztem azokat az órákat, amikor híres fotósok képeit elemeztük. Persze fotózni ennyi idő alatt természetesen nem lehet megtanulni, de irányt mindenképpen mutatott a számomra. Egyetlen óra jutott pl. a portréfotózásra és egy másik az analóg laborálásra, de ahhoz épp elég volt, hogy megfelelő irányba elindítson. A következő meghatározó esemény egy  ingyenes 1 hetes workshop volt, ahol szintén fotótörténeti, színtani, kompozíciós elméleti előadásokat hallgathattunk. Ott inkább látásmódot kaptunk, mintsem konkrét technikai tudást. 1 éve rendszeresen járok egy fotóklubba, ahol közösen fotózunk, stúdiózunk. Egymástól tanulunk, izgatottan figyeljük, mit csinál a másik.Egyébként pedig leginkább autodidakta módon tanulok fotózni, sokat olvasgatom az internetet, böngészem más fotósok oldalát, olvasgatok technikai leírásokat.

 

1_Dudas_Agnes.jpg

 


2. - Milyen felszerelést használsz, mi az a technika, ami ezeknek a fotóknak az elkészítéséhez szükséges?

 

Belépő szintű fényképezőgépet használok jelenleg, egy Nikon D3100-ast, a pályázatra is ezzel a gépemmel készítettem el rendelkezésre álló 1 hónap alatt a képeimet. 3 objektívem van hozzá, egy 18-55-ös Nikon kit objektív, és egy 55-300-as Sygma teleobjektív és a legújabb kedvenc, egy Nikon fix 50 mm-es, 1,8-as fényerejű fix objektív. Van még egy Raynox 250-es  makró feltétem is, az egyik pályázati kép ezzel készült. Néha az is előfordul, hogy mobil telefonommal fényképezek, ha épp nincs nálam fotós felszerelés és szembejön a városban egy téma, amit úgy érzem, muszáj megörökítenem. Úgy gondolom, hogy a látásmód a legfontosabb és az eszköz másodlagos. Ha jól van megkomponálva egy kép, nem biztos, hogy azon fog múlni, hogy nem csúcskategóriás full frames DSLR géppel készült-e, vagy esetlegesen a  rosszabb fényviszonyok között nem tű éles rajta minden, ha a hangulat és a mondanivaló átjön.Mostanában a régi gépekhez gyártott  manuális objektívekkel készített képek hoznak lázba a csodálatos bokeh-k miatt. Remélem egyszer nekem is lesz.

Csend3_Dudas_Agnes.jpg

3.- Milyen kategóriában szeretsz alkotni, illetve van e kedvenc fotós műfajod? 


Jelenleg még nagyon sok minden érdekel, most éppen az emberábrázolás köt le, próbálok olyan képeket készíteni, melyek kicsit mások, mint amelyekből inspirálódom, más a nézőpont, más a vágás. Fontos, hogy valamit kifejezzen, ne csak szép legyen, érzelmeket váltson ki, esetleg meghökkentsen. Ahogy járok-kelek a városban, gyakran a szememmel fényképezek és közben  rettenetesen sajnálom, hogy nincs nálam a gépem, mennyi helyzetet szalasztok el. Gyakran, mint egy kisgyerek csodálkozom rá egy tócsában a tükröződésre, a kikötőben a víz csillanására, az utcán egy érdekes árnyékra. Imádom a ködös tájat, tavaly képes voltam sötétben, hajnalban gubbasztani a Normafánál, amikor az egész városra tejfehér köd telepedett. Gyönyörű volt és én csak kattogtattam. 

 

Design3_Dudas_Agnes.jpg

 

Fantasy2_Dudas_Agnes.jpg


4.Hogyan készülsz a pályázatokra? 


Eddig még nem pályáztam. A Nikon 7 pályázatra az utolsó napon este adtam le az anyagokat, kicsit féltem is a kudarctól.A pályázatra adott  1 hónapnyi idő alatt az járt a fejemben, hogy az eközben fotózott dolgaim alkalmasak lehetnek a beadásra, mégis nehezen szántam el magam. 

 

MĆŗltkor_Dudas_Agnes.jpg


5. Mutasd be pár mondatban a nyertes sorozatod!


A nyertes sorozatom legtöbb darabja a Kelenföldi Erőmű műemlék épületében készült  a gyönyörű régi üveg tetejű vezérlőteremben. A tetőn átjött a természetes napfény, ami elegendő volt a fotózáshoz.Mivel  nagyon tetszenek a  romos épületek, használaton kívüli, régi gyárcsarnokok, kapva kaptam az alkalmon, amikor adódott egy lehetőség a bejutásra. Izgatott a téma, hogy valami érdekeset hozzak ki a finom, kecses balerina és az indusztriális közeg ellenpontjából. Az épület sötétebb részein próbáltam a fény és árnyék érdekes játékával líraibb képeket készíteni, a vezérlőteremben pedig inkább szürreális látomásokat. Ennek egyik darabja a Fantasy című hegedűs balerinás képem, ez egyébként most épp a kedvencem. A balerina elrepülni készül,viszi a hegedűje, már csak a lábujja érinti a berendezést.

 

Szakma_Dudas_Agnes.jpg


 A sorozat másik képe a már használaton kívüli üres liftaknát ábrázolja. Amikor megláttam a helyszínen, lenyűgözött a perspektívája és a koszos, málló falfelületek rusztikussága.A csend című fotómon egy nyomtatott képem volt összegyűrve, majd lefényképezve egy kartonlapon. Azt  próbáltam kifejezni vele, hogy a lány, a saját világába,csendjébe van bezárva, ahonnan nem tud kitörni.Szerepelt egy makró képem is a sorozatban, ez kicsit kilóg a sorból, egy apró libatollat fotóztam vízzel lespriccelve. Semmilyen mögöttes tartalma nincs, csupán engem nyűgözött le a természet szépsége, ahogy az objektívem közelebb hozta.

 

Urbán_Dudas_Agnes.jpg


6. Mik a jövőbeli terveid?


Szeretnék még többet fotózni és sokat tanulni a fotózásban. Egyelőre folyamatos útkeresésben vagyok. Szívesen fotóznék bemozdulós képeket,  kipróbálnám a  fotó és a digitális festés kombinációját. Emellett  fotó manipulációkat készítenék, amihez  rengeteg ötlet van a fejemben, csak sok szabadidő kellene a kivitelezéshez. 

Ez idáig nem volt saját fotóimat bemutató oldalam, most a Nikon pályázat lezárulása után a napokban töltöttem fel kedvenc képeimet a Flickr-re:https://www.flickr.com/photos/146543589@N02/albums

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.120513 másodperc.