Nagy AnitaBalogh Ádám: egy festőművész aki fotózik

Nagy Anita | 2015. Szeptember 28., Hétfő 07:00

Balogh Ádám: egy festőművész aki fotózik
Balogh Ádám szerencsés ember, nemcsak a festésben, de a fotózásban is tehetséges.

Ádám hosszú éveken át dolgozott gazdasági mérnökként, majd egy 180 fokos fordulattal a művészet felé fordult. Elsőszámú szerelme a festészet, de ezzel párhuzamosan a fotózásba is belekóstolt.

Így vall az élményről: 

„A festményeimen rögtön lehetett érezni, hogy van bennük valami misztikum, valami transzcendens, spirituális. A fotók esetében el kellett telnie néhány évnek, mire ráállt a szemem arra, hogy minél különlegesebb dolgokat vegyek észre a “mindennapiban”. Vallom, hogy a jó fotó elsősorban nem technikafüggő, vagy jó, vagy nem. Így utómunkázni sem szoktam, a fotóim felét kompakt géppel készítettem.”

A fotózás számára mindig utazáshoz kapcsolódik, élményei önkéntelenül is beépülnek mind a festményeibe, mind a fotóiba – Jemenben például rengeteg portrét (saját bevallása szerint a legjobbakat) készített, Grúziában pedig a szakrális, ódon templombelsők ejtették rabul, az ott készült képek többletértékkel bírnak számára.

Ami igazán inspirálja: világot látni...

 

phtz07_03.jpg

 

"Az fenti képem Grúziában készült, ami a borkészítés bölcsője. Egy borkostoló körúton vettünk részt, amikor megláttam az öreg párt, akik éppen egy szamár által húzott szekéren ültek. Annyira magával ragadott a látvány, hogy megálltunk és lefotóztam őket. A kép címe a hűség, nem véletlenül, sugárzott róluk az egymás iránt érzett szeretet. "

 

"A lentebb látható fotó az általam meglátogatott talán legszegényebb országban készült, Jemenben. A nagypapa az iskolából várta haza az unokáját és én pont egyszerre értem oda a gyerekkel, sikerült elkapnom a viszontlátás örömteli pillanatát.

 

phtz06_02.jpg

 

Szintén Jemenben készült, a fővárosban a mézeskalács házakat ábrázoló kép. A világon egyedülállóan itt vannak öt emeletes kő és vályogházak és a fotó a szálloda tetejéről készült, ahol laktunk. Különleges élmény, amikor közvilágítás alig van és a festett üvegablakok mögött gyertyák égnek, olyan a látvány mint az 1001 éjszaka meséiben.

 

phtz06_04.jpg

 

Ádám szenvedélyes utazó, a Közel-Kelet, Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és a Kaukázus számos országában megfordult. Útjait – a képeihez hasonlóan – a spontaneitás vezérli, igyekszik gyakran megismerkedni és beszélgetni helyiekkel, akik alkalomadtán kalauzolják is. „Örmény család szemén keresztül látni, megismerni egy országot, olyan helyekre ellátogatni, ahova a turista nem jut el, felbecsülhetetlen. Érdekes és tanulságos tapasztalat az is, mennyire másként élnek ők, mennyire más a mentalitásuk. Iránban például, egy bazárban összeismerkedtünk egy helyi kereskedővel, aki kézi csomózású szőnyegeket árult.

 

phtz04_08.jpg

 

 

phtz06_03.jpg

 

 

Sajnos nem volt nálunk elég pénz, de a kereskedő megelőlegezte nekünk az egyébként több százezer forintot érő szőnyeget, természetesen amint hazaértünk, elutaltuk neki az összeget. Iránban az adott szónak van jelentősége. Európában még egy hot dogot sem kapnék ingyen, hacsak nem ismer száz éve az, aki árulja.”

Utazásai során dokumentál és lefotóz minden olyan pillanatot, ami rabul ejti. Ebből pedig szerencsére akad bőven....Arcok, amiken egy egész élet történései látszódnak és csodálatos, megunhatatlan tájak, ezt tárják elénk Ádám képei.

 

adambalogh.com

 

(Dömötör Nikolett és Nagy Anita)

 

phtz06_07.jpg

 

phtz06_08.jpg

 

phtz11_02.jpg

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.402060 másodperc.