Fotó Magazin A londoni brutalista lakótelep, a Barbican fotókon

Fotó Magazin | 2016. Október 14., Péntek 23:00

Mint szerte a világban, úgy az angolok fővárosában is épült a 60-70-es években egy épületkomplexum, amit akár a szovjetek is rittyenthettek volna, de nem ők voltak.

hirdetés

Forrás: urbanplayer.hu

 

A Barbican Estate a maga orbitális betonfelületeivel, erődítményszerű megoldásaival, és azzal vált legendássá, hogy a lakótelep zord külseje mellé rengeteg zöld került, plusz művészeti központ, szökőkutak, kávézók, teniszpálya, tavak, szóval meglepő módon élhető. Sőt, szerethető.

Anton Rodriguez fotós is itt lakik négy éve, és érthető módon elkezdték érdekelni a szomszédai. Ami persze egy fotóprojekthez vezetett, hogy bemutassa egyik-másik lakás belsejét.

Bár általánosságban több ellenállásba ütközött, mint amire számított (“lefotózhatod a lakásomat, de nem fotózhatsz engem”), a Barbican lakói közül azért jópáran beengedték. Amiből egy csodálatos fotóblog kanyarodott, és feltárult, hogy a rideg betonfalanszter mögött micsoda szépre dizájnolt életek bontakoznak ki. A többségük persze a kreatív szakmában dolgozik, és különösen sok az építész, akik álomként beszélnek a Barbicanről. Itt vannak páran, akik beengedték:

 

James Webb építész, aki nem tudná elképzelni, hogy máshol éljen Londonban:

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 1. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 2. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 3. kép

 

 

 

 

Caroline, a médiatervező, aki szerint sokkoló erejű a csend, amit a Barbicanben sétáláskor tapasztal, és alig látja a szomszédait, de mégis egy közösség tagjának érzi magát.

 

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 4. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 5. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 6. kép

 

 

 

Diana és Genki, egyenesen a filmszakmából, akik csak egy hónapja élnek itt, de imádják, különösen a hatalmas ablaktáblákon beözönlő természetes fényt.

 

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 7. kép

 

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 8. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 9. kép

 

 

 

Olivier, aki franciaként franciát tanít felnőtteknek, és kedvenc helye a lépcső:

 

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 10. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 11. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 12. kép

 

 

 

A dizájnújságokba író és tanácsadó és kurátor Max és az ékszertervező Hanna, akik különösen a lakás részleteinek kimunkálását szeretik, amire szerintük ma már egy hasonló lakónegyedben nem fordítanak kellő gondot.

 

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 13. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 14. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 15. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 16. kép

 

 

 

Eric, az építész, aki szerint az ablakon kinézve olyan a látvány, mintha egy ősi civilizáció farigcsált volna meg hatalmas sziklákat. És nem tudja elképzelni, hogy elmenjen innen:

 

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 17. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 18. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 19. kép

Mi van a legendás londoni brutalista lakótelep, a Barbican betonfalai mögött? Egy fotós kiderítette - 20. kép

 

 

 

Még több csodás belső a kétezer lakást magában foglaló Barbicanból itt. Rodriguez pedig már egy könyvet is csinált a blogból, az Residents: Inside the Iconic Barbican Estate címen elérhető. Ebben még több kép van.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom




Impresszum
Betöltés: 0.086159 másodperc.